Fejlesztő: Pixelsplit; Kiadó: Daedalic Entertainment; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S
A klisékre épülő sétaszimulátorok közül messze kiemelkedik a Reveil, ami olykor nem fél többnek lenni megfáradt műfajánál, mely ezúttal egy feszültséggel teli horror.
A narratív pszichológiai horror Reveil története szerint a játékos által irányítható Walter Thompson visszaemlékezik életének egyik legfontosabb időszakára. Az 1980-as években játszódó sztori egy vidámparkban kap helyet, ahol feleségével és lányával valami felfoghatatlanul tragikus incidens történt, és csak eltérő feladványok teljesítése révén körvonalazódnak számára a régmúlt események. A készítők legújabb alkotásukkal a feszültség mestere, Alfred Hitchcock és Stephen King nyomdokaiba kívánnak lépni, s nem rejtem véka alá, hogy ez meglepően jól sikerült nekik.
Kérdések és válaszok, vagyis az ebből fakadó töménytelen mennyiségű szövegelés, illetve különböző logikai feladványok. Ideális esetben manapság ezek jelentik a sétaszimulátorok legfőbb tulajdonságait, és hol emlékezetesebb, hol felejthetőbb tálalásban azért hasábjainkon is belekóstoltunk már egyik-másik zsánerét erőstő címbe. A Reveil-ben is helyet kap valamennyi pedzegetett ismertetőjegy, de a német fejlesztők mindezt hihetetlen precizitással prezentálják, míg a kivitelezés elképesztően aprólékosan sikerült. Főleg hangban: olyannyira, hogy a Pixelsplit bevallottan fejhallgatóval ajánlja a közel 5 órát felölelő kiruccanást, ami legkevésbé sem móka és kacagás, ugyanakkor bizonyos pillanatokban megindító tud lenni.
A színpompás vagy kevésbé giccses képi megoldásával egyetemben hihetetlen egyedi atmoszférát trombitáltak össze és képes frászt hozni a legváratlanabb időpontban. És itt nem pusztán a kötelező jellegű, olcsójános jump scare jelenetekről tennék említést, mert akad abból néhány (hisz nosztalgikus hangulatú elvarázsolt kastélyban is bolyonghatunk), hanem az izgalmak érzelmi szinten lettek maximalizálva, míg a rébuszos dialógusokat valamennyiszer a legjobb pillanatokban tették takarékra. Ekkor főként a látványra és a részletes hangeffektusokra terelődik a figyelmünk, ám a cselekmények felépítettsége az egyedi talányok megfejtését leszámítva lineárisan zajlanak – természetesen a megszokottnak mondható belső nézetben.
Irányíthatóság szempontjából letisztultnak bizonyult a Reveil, s legkevésbé sem lehet annyival beskatulyázni, hogy túlbonyolították volna, mivel az irányzék mellett mindössze egyetlen gombot kell az arra alkalmas helyeken használnunk. Ha netán elakadunk volna az előrehaladás apropóján, az agytekervényeinket megdolgoztató fejtörőket leszámítva a megoldás felgöngyölítésében közel mindig mankót nyújthat a „hint” billentyű, melynek segítségével könnyedén kideríthetjük, hogy hol érdemes újabb válaszok után szimatolnunk. Ezen felül nem maradhattak ki tesztalanyunkból a gyűjtögethető tárgyak, felszerzésük által még jobban megismerhetjük a játék köré épített karakterek múltját és lelki világukat.
Öt órányi játékidő alatt és a négy különböző végkimenetellel végre egy olyan sétaszimulátorba botlottunk, amiben a főszereplővel együtt élünk és a záróharmadig tulajdonképpen egy gondosan felépített, kreatív fortélyoktól hemzsegő korrajzot kapunk. Az események pedig visszavezetnek egészen a cirkuszi világ legsötétebb korszakáig, melynek egy igen fontos időszaka, az állatokkal való bánásmód sajnos még napijainkban is sok illetékesnek kényes témakör – sőt, egy ponton még utalás is láthatunk Tod Browning Szörnyszülöttek című klasszikusára.
Legutóbb ezt teszteltük:
