Most vagy soha!, rendezte: Lóth Balázs, szereplők: Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Horváth Lajos Ottó, Lukács Sándor, magyar történelmi kalandfilm, 135 perc, 2024., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Tényleg, mit is?
Ha eddig azt hitted, Petőfi és társai azért adták a vérüket, hogy neked ne kellejen március 15-én iskolába és munkába menned, tévedtél. Minden idők legdrágább magyar filmje már a legelején bevallja, hogy nem célja a valóság teljes ábrázolása, ám ennek vannak fokozatai. A Most vagy soha! látványos, grandiózus és a maga módján szórakoztató is, csak ne legyen kötelező gondolni és mondani róla semmit. Különben megette a fene és ez az egész tényleg csak arról szól, hogy zárva van a bolt. 
Valószínűleg mindenkinek megvan Lázár János bécsi videója, melyben migráns hordák erőszakolnak meg nemváltó óvodásokat. Ezzel szemben Bécsnek valahogy mindig előrébb sikerül végeznie az élhető nagyvárosok rangsorában, mint bármelyik magyarnak és valahogy még mindig több magyar él és/vagy dolgozik Ausztriában, mint fordítva. A Most vagy soha! bő másfél évszázadot megy vissza az időben, hogy a jelenlegi építési és beruházási miniszter szavainak nyomatékot adjon, ugyanis az osztrákok mindenkit agyba-főbe vernek, aki magyarul szólal meg és bizony 1848-ban Budapesten ez egyáltalán nem volt ritka. Nem csoda, hogy fiatalok egy csoportjának elege lesz ebből és a történelem tankönyvből megismert jeles helyszíneket bejárva, március 15-ikén kisebb felfordulást okoznak, ami forradalom és szabadságharcba torkollik. Abba, amelyiket aztán orosz segítséggel vernek le, de a háttérben meghúzódó – tudjuk ki – szál sem kizárt.
A sorsfordító történelmi eseményekről való megemlékezés egyértelműen kötelessége a mai kor emberének és az erre való törekvés valahol jó dolog. A probléma általában a körítéssel van, azzal, ahogyan az eseményt feldolgozzuk és a tanulsággal, amit levonunk belőle. 1848. március 15-e a kiindulópontja volt valaminek, aminek a mai napig hatással van arra, amik vagyunk, ahogy érzünk és gondolkodunk. Ugyanakkor ezen a jeles napon korántsem történt annyi izgalmas dolog, amit két és negyed órára lekötné a nézőt. Vajon hányan nézték volna meg a Titanicot, ha James Cameron 194 percen keresztül arról mesél nekünk, ahogy a luxusgőzhajó kifut a kikötőből? A Most vagy soha! alkotói ezért kitaláltak egy negatív karaktert, akinek egyetlen célja, hogy Petőfit eltegye láb alól. Mintha a Titanicban valakinek az lett volna a dolga, hogy GHB-t csempésszen az árbóckosárban fagyoskodó megfigyelő italába, aki aztán frankón benézi a jéghegyet. 
Farkasch pesti alvilági figurából lett osztrák spicli és úgy tüntette el magáról a banda jelét, mint ahogy mások tüntetik el a születési nevüket a köztudatból. Petőfi ide vagy oda, ő lesz az események központi figurája, aki ráadásul egy háromdimenziós karakter egy rutinos színész által megformálva.
Szegény ifjak. Az alapanyagot szakemberekre bízták, nem véletlenül jár ide a fél világ filmet forgatni, a díszletek, a jelmezek, a fényképezés, a vágás, a zene, a hang és a számítógépes animáció tulajdonképpen elismerést érdemelnek, akárcsak a nagy öregek játéka és valóban vannak a filmben látványos jelenetek, illetve vicces beszólások. A kor meg van idézve, a hangulat forradalmi, a zászlók lobognak, az emberek sokasága a végére már kívülről fújja a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Ugyan már, ne garasoskodjunk! 
Vannak azok a filmek és sorozatok, amikben a húszas éveikben (olykor harmincas) járó színészek alakítanak középiskolásokat. A márciusi ifjak pont így viselkednek, mint egy csapat kanos hülyegyerek, Petőfi is csak azért lóg ki a sorból, mert neki már van felesége, aki ráadásul gyermeket vár. Úgy csinálnak forradalmat, mint azok, akik 160-nal mennek át a piroson a BMW-jükkel, mert apu ügyvéd haverja úgyis elsimítja majd a dolgot. Komolyan csak akkor veszik a dolgot, amikor fegyvert fognak rájuk, de olyankor meg azok bliccelik el a dolgot, akik rájuk fogják: idióta osztrákok, beszari olaszok, meghasonlott magyar gazfickók.
A Most vagy soha lehetett volna olyan, mint azok a filmek, amik valós történeten alapulnak, csak valamennyire kiszínezik őket a jobb emészthetőség érdekében. Ehelyett olyan lett, mintha az 1848. március 15-iki eseményeket a közmédiában néznénk végig. Mert a szabadságról nem elég filmet csinálni, azt érteni is kell, de még jobb megélni. A márciusi ifjak szellemi (és politikai) örökösei ugyanis nem azok, akik közpénz milliókat égetnek el nap, mint nap a közösségi médiában, hanem azok, akik pl. kiállnak a tanáraikért és a minőségi oktatásért. Így lettünk mi a philippínó buszvezetők és producerek országa. Ami pedig a 12 pontot illeti, 1 azért csak összejött, hiszen Erdély az Unió része. 
