David Benioff, D.B. Weiss, Alexander Woo. Szereplők: Liam Cunningham, Eiza González, Benedict Wong, Jonathan Pryce, amerikai-angol sci-fi sorozat, 2024 (16)
A 3-test-probléma nem az új Trónok harca, de a sorozat által felvetett kérdések sokáig veled maradnak.
Végre egy sorozat, aminek a felvetéseit meg lehet beszélni a munkahelyi kávéfőző mellett, főleg, ha tényleg megkapja a 3 (4?) évadra tervezett folytatást. A készítők a Trónok harcát is jegyző David Benioff és D.B. Weiss, valamint a True Blood és a Terror producere: Alexander Woo. Hogy ezek a nevek, és a Netflix által belerakott végtelen pénz garanciát jelentenek-e a sikerre? Ennek jártunk utána.
Kezdjük azzal, hogy miről is szól ez a nyolc rész? Mivel lassan bontakozik ki a tényleges alapkonfliktus, ezért óvatosan annyit árulnék csak el, amennyit a bemutatóban a készítők is jónak láttak. Nagyjából ötven évvel ezelőtt idegen életre utaló jeleket fognak be az egyik kínai radarállomáson. Ráadásul nem is akárki, hanem egy politikai okokból elítélt tudós. A jelek figyelmeztetőek, és ami még fontosabb: egyértelműen mutatják, hogy az idegen technológia magasan a miénk fölött áll. Ez a tudós dönthetne úgy is, hogy nem válaszol, de erre már csalódott az országában és a körülötte lévő emberekben, így nem ezt teszi, és ezzel a lépéssel elindít egy hosszú sakkjátszmát (háborút?) a földi és az idegen civilizáció között, amiben nagyjából húsz emberöltőnyire csak bábok vagyunk.
Már az első képekből süt, hogy a tudomány és a fantasztikum megjelenítése grandiózus és gyönyörű, látszik, hogy presztízs-sorozatnak szánta a Netflix. Egészen egyedi a képi világa, némiképp üres és elidegenítő, de esztétikus és egységes. Egy science fiction a 21. században így kell, hogy kinézzen.
A sorozat alapja egy már befejezett könyvtrilógia, tehát aki szeretné, nem csak az első évadot előzheti meg, hanem kiderítheti a történet végét is, amiről a két Trónok harcás veterán kreátor mondta, hogy elképesztő, gyönyörű, és emiatt vágtak bele az egészbe. Ami azért is ad bizakodásra okot, mert ismeretes, hogy a Trónok harca könyvsorozat az 5. évaddal kifutott alóluk, ezzel egyenes arányban a sorozat minősége is romlásnak indult, hogy aztán a vége egyenesen megosztó legyen (vagy csak olyan, amilyen). De nézzük meg, hogy sikerült nekik most az új kezdet!
A háromtest-trilógiát Cixin Liu írta, az első könyv 2007-ben jelent meg (magyar fordításban 2016-ban). Be kell, hogy valljam, évekkel ezelőtt olvastam, akkor is csak az első kötetet, amit most csak átlapoztam újra a sorozat előtt. Az egyik alapvető különbség a kettő között az, hogy a könyv Kínában játszódik (javarészt) kínai szereplőkkel, kényelmesen és beláthatóan. Habár nem kis ország, de ennyire behatárolt keretek között mégis csak kicsiben történik minden. Legalább is ahhoz képest, amekkorára a sorozat kinyit: mert a készítők mindent akarnak. Pillanatok alatt világméretűvé duzzasztják az idegenekkel szembeni felállást, és a szereplőket is mind nemben, mind származás szerint újraosztják (már-már patikamérlegen lefedve az emberi bőrszíneket).
Amin nem változtattak: az a történet magva, az emberiség legnagyobb kérdései. Hiszel istenben, hiszed, hogy nem te vagy a világ tetején? Egy olyan istennel mit kezdesz, amelyik ellened törhet? Megállítanád? Kiszolgáltatnád neki a fajunkat, remélve, hogy jobb világot épít, amit mi nem tudtunk? Mit tennél, ha neked hunyorognának a csillagok? Kiket áldoznál fel az emberiségért? A szeretteidet is akár? Mire elég kevesebb, mint húsz emberöltő? És az belátható egyáltalán…? Okos és jó felvetések fonják át a részeket, amiket megosztó döntésekkel görgetnek tovább, így lehetőséget adva a továbbgondolásra.
A legnagyobb változtatás a könyvhöz képest a szereplőkben van: rengeteg új szálat és karaktert hoztak be a készítők, a legtöbbjüket a semmiből, néhányat pedig erősen átalakítva. A nyolc (és a tervezett több tucat) rész miatt ez érthető, főképp egy olyan sci-fi feldolgozása esetén, ami leginkább a felvetett filozófiai kérdéssel foglalkozik és nem a karakterfejlődéssel vagy romantikus/humoros emberi kapcsolatokkal. Viszont szerintem ez volt az a pont, ahol mankó híján újra kifutott a producerek/írók alól a talaj, ugyanúgy, mint amikor elfogytak a Trónok harca könyvek. Nem azt mondom, hogy rosszak lettek megírva a karakterek, de minden bizonytalanság, megalapozatlanság, sutaság és megbicsaklás, amit a sorozat felmutat, ebből adódik. Ezek egyike sem eget rengető, élvezhető és érdekfeszítő végig, de lehetett volna grandiózusabb ez is. Például a Westworld, vagy A Térség jobb és megalapozottabb szereplőkkel és konfliktusokkal dolgozik (és akkor a Dűnében megjelenő politikai mocskot és igazságot fel sem hozom, mert az tényleg ég és föld).
Ráadásul attól, hogy kibővítették világméretűre a cselekmény terét, néha ugyanolyan üresnek és elidegenítőnek látszódik a földi lét is, mint a digitális technika által megrajzolt fiktív képeken az idegeneké. Nem csak, hogy alig tucatnyi igazi főszereplővel dolgoznak, akiket aztán több helyen és pozícióban is be kell vessenek pont emiatt, hanem olyan, mintha még a statisztákkal sem vesződtek volna. Nincsenek országok, nincsen egységes Föld (hol van ilyenkor az USA, aki aztán tényleg ért az űrlényekhez?). Valahogy a súlyozásában is billeg a sorozat: nem tudja eldönteni, hogy az emberiségről akar szólni (amit aztán nem használ ki) vagy inkább néhány emberről (akik végül nem tudják elvinni ezt a hátukon)…
A 3-test-probléma utolsó részével nem kapott lezárást, inkább csak megalapozott egy nagyobb kezdetnek, de azért nem hagy rossz szájízt maga után így sem, mert a kezdet ígéretes. (Kivéve azt a tényt, hogy még mindig nem biztosak abban, hogy folytathatják.)
Kinek ajánlom a sorozatot? Azoknak mindenképpen, akik szeretik, ha kérdéseket kapnak, és szeretnek maguk is vitatkozni vagy megoldást keresni a problémákra. És azoknak is, akik csak szórakozni akarnak. A sorozat kérdésköre befogadható, a szereplők között akadnak direkt humoros karakterek is (habár ezt a szinkronválasztásra is fognám). Azok pedig semmiképp se hagyják ki, akik szeretik a látványt és/vagy a sci-fit, mert ez végre egy szép Netflix-sorozat.
