Semmelweis, rendező: Koltai Lajos, szereplők: Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Lajos, Elek Ferenc, Mészáros Blanka, Györgyi Anna, magyar életrajzi dráma, 127 perc, 2023, korhatár 12 év.
Lehet, hogy Koltai Lajos fénnyel simogatja az emberi arcokat, de a lelkekig nem ér el.
Megnéztük, hogy a Semmelweis lett-e az új magyar Doktor House vagy Ross, de csak Mágenheim doktort találtuk otthon a panelban, habár szép új tapéta előtt.
Azt mondják, hogy a film elején kell egy horog, ami berántja a nézőt. Amolyan akciódús esszencia, ami megmutatja, mire is fizettél be az időddel, és egyben ez egy ígéret is, hogy nem fogod megbánni. A Semmelweis elején is van ilyen horog: egy kosztümös vajúdva menekülés Bécs poros utcáin, az osztrák fogdmegek elől. Ez a jelenet aztán, úgy, ahogy van, szépen leképezi a további két órát: színházi kiáltások, a valóságra csak hasonlító események, nagy gesztusok, tagoltan elmondott tanulságok, valamint sok izzadtság. (A legtöbb az egyáltalán nem vajúdó szülészorvos homlokán, de ezt előttem már többen megénekelték.)
A film nem hagy semmit a képzeletre, hanem mindent jó alaposan, lehetőleg egy zoomoló premier plánban belemond az arcunkba. Vajon Koltai Lajos mikor kezdte el lenézni a nézőjét és mikor rendelt alá mindent annak, ami szerinte a nagyobb tömegek számára is a könnyedén befogadható? Ráadásul milyen operatőrből lett rendező az olyan, aki csak szemmagasságban beállított egyszemélyes szuperközeliket és statikus, gyakran alulról vett távolikat kér a filmjéhez?
Hogy elhangozzon jó is, a film esztétikailag rendben van. Szép. A ruhák és a díszletek nem sterilek, a képek háromdimenziósak, életszerűek, kicsit talán túlzóak, de azért a nézése kimondottan jól esik a szemnek. A színészekre sem lehet panasz, nem rajtuk múlt. Ott van például Györgyi Anna aprócska szerepe: arcrándulásokkal is eljátssza azt, ami nincs is a forgatókönyvben leírva, vagy ott van Gáffi László, Kovács Lajos, Elek Ferenc, akik miatt megéri mégis végignézni a két órát. Főszereplőként Vecsei Miklósnak kellene elvinnie a hátán a filmet, viszi is, de nem kapott hozzá elég muníciót. Nagy Katicának talán kicsit könnyebb dolga volt a fiktív karakterrel.
A szerelmi szálról: ha a Titanic kontra jéghegy nem volt elég nézőcsalogató, én elfogadom, hogy ide is kellett egy ilyen. A megvalósítás ebben is átlagos, láttunk ezt már rosszabbul, de életszerűbbet is megmutatni. Ráadásul ez nem csak egy hasonlat, mert ezeket a jeleneteket tényleg mind végignézhettük már korábban máshol. Vecsei H. Miklós, és Nagy Katica pedig ebből próbálnak meg kihozni, amit tudnak. A tempó itt, ahogy a film többi részében is lassú, de ez a lassúság nem egy fokozatos építkezés, hanem egyszerűen a rossz ritmus eredménye. Példa erre az is, hogy körülbelül a film bő egynegyede után derül csak ki, hogy kosztümös-nyomozós zsánert kapunk, addig az egész csak a semmiben lebeg.
Magyarozás-osztrákozás: hát én eddig azt hittem, hogy egy szórakoztató filmben erről például nem kell majd beszélni. De kell. Mert egy, csak egy ember van talpon a vidéken, kinek még az osztrák anyák és az osztrák bébik élete is fontos, a hírhedt Magyar Fenegyerek. És vessenek a libák elé, ha tévedek, de én azt vélelmezem, hogy Semmelweis nem magyarságtudatában mentett életeket, hanem orvosként. Ráadásul mindezekkel párhuzamosan az is természetes a May Károlyok és Verne Gyulák országában, hogy Bécsben (lásd még Wien) mindenki magyarul beszél, majd kognitív disszonanciaként az osztrák ellenfél ezt a magyarul beszélést lenézendő dolognak állítja be, természetesen ékes magyarsággal belemondva a kamerába.
Pedig olyan fontos történet lenne ez, és még fontosabb lenne arról mesélni, hogy milyen volt nőnek lenni abban az időben, amikor tényleg életveszélyes volt gyereket a világra hozni (ráadásul úgy, hogy ez nem választás kérdése volt, hanem egy szinte garantáltan bekövetkező életesemény). Mert a Semmelweisből csak azt tudtuk meg, hogy a nők mindenféle ritmus nélkül kiabálnak a hátukon fekve, aztán egyszer csak a szoknyával takart lábközükből férfiak előrángatnak egy eperdzsemmel kicsit megkent dundi csecsemőt.
Ezért aztán jogosan merülhet fel a kérdés: miért is kellett ebbe annyiuknak belehalni? Mert aztán belehalnak végül, persze azt is rendesen, ágyban fekve, és a liternyi vér is úgy távozik a fent említett lábközükből, hogy a fehér takarón nem üt át, azt csak Semmelweis találja meg, amint felrántja azt. Elfogadom, hogy akkoriban ennyit tudhattak átlagos férfiak a nőkről, és azokról a dolgokról, amik a nők testével történnek, de akkor felmerül a kérdés, miért kellett erről 2023-ban filmet készíteni? Mi volt az a releváns elmesélnivaló, amit Koltai Lajos hozzátett ehhez? Mert nekem úgy tűnt, hogy semmi.
Ráadásul ennél a filmnél is előjött a mostvagysoha-jelenség, habár időben megelőzte azt: egy érdekes, jól elmesélhető történetet erőszakolt meg rég lejáratott klisékkel, biztonsági játékot játszva, és ettől az igazi csoda elmeséletlen maradt. És megint nem az a dühítő, hogy nem szólt semmiről a film, hanem az, hogy szólhatott volna. Mert a koncepción kívül tényleg minden adott volt.
