Két magányos farkas (Wolfs), rendező/forgatókönyvíró: Jon Watts, szereplők: George Clooney, Brad Pitt, Amy Ryan, Austin Abrams, Poorna Jagannathan, angol-amerikai thriller, 2024 (16) Apple TV+
Ocean’s 2
Vajon léteznek-e még filmsztárok? Azon fajták, amelyeket Tarantino szokott nosztalgikusan dicsérni, és aki nemrég megjegyezte, hogy George Clooney nem tartozik közéjük, legalábbis a 2000-es évek óta. Jon Watts író-rendező a három Pókember filmjét – és a Fantasztikus négyes rendezői székét – hátrahagyva ismét saját ötletből forgatott. Története nagyban támaszkodik a sztárstátuszra, amit egyébként a Pokoli toronyra hajazó szereplőkiírás is erősen jelez. Mennyire tud ennek ennek a követelménynek eleget tenni a manapság már ritkábban forgató Clooney és a hatvanévesen is elképesztően kinéző Brad Pitt? Azt a Két magányos farkas tökéletesen reflektálja.
Az államügyész (Amy Ryan) egyik este megpróbál kicsit ellazulni egy luxusszállodában egy fiatal sráccal, azonban egy baleset miatt utóbbi halálát leli. A botrány el kell kerülni, viszont a helyszínen váratlanul két problémamegoldó (Clooney és Pitt) is feltűnik a helyzet orvoslására. Az elszigetelt életet igénylő munka ellenére a két farkas kénytelen együtt dolgozni, a sok hajhúzás és froclizás dacára, kezd közöttük kialakulni valami barátságféle. Ez részben annak is köszönhető, hogy a sima munkának kinéző éjszaka sok-sok meglepetést tartogat számukra.
Jon Watts azon rendezők közé lehet sorolni, akik a Marvel korszakukban is tudtak némi egyéniséget felmutatni a mára már teljesen sematikusan kinéző és elbeszélt sztorikban. A Fantasztikus négyes mozi rendezői székét hátrahagyva inkább valami eredetibe kezdett és ennek mi, nézők vagyunk a nyertesei. Ez nem feltétlenül a történetnek köszönhető, ugyanis Watts hiába próbál csavaros lenni, azért alapvetően ismerős panelekből építkezik, és a filmet befejezve azért látni lehet, hogy lett volna még potenciál a sztoriban és a karakterek fejlesztésében is. Viszont ahogy fentebb is írtam, ez elsősorban sztárfilm, ennek a célnak pedig tökéletesen megfelel.
A két 60. életévüket is elhagyó színész rutinból hozza szerepét, de ez a rutin olyasmi, ami manapság tényleg ritka. A való életben igazi jóbarát párossal nem nagyon vállalt a rendező kockázatot, mert már két évtizede lehet tudni, hogy még egy egyszerű képeslapon is átjön sármjuk és a kettejük közti remek kémia. Úgyhogy a rendező okosan, inkább a saját kultuszukra építette fel ezt a téli esti fogócskát, amit rendhagyó módon egy szinte kihalt New Yorkban forgattak.
A Két magányos farkas részben a két színész közti élcelődés miatt működik. Viszont ott van Watts, aki rendezőként egyáltalán nem vette félvállról a munkát: a manapság még a direkt mozifilmeket is zöld háttér előtt forgató, a munkát megúszó filmesekkel szemben ő vette a fáradtságot és a Pókember mozijainak – vagy legalábbis az első résznek – tapasztalatait is felhasználva New York valós helyszínein, a lehető legkevesebb csalással forgatott, ennek meg is lett a látványos végeredménye. Ehhez segítségére volt régi operatőre (Larkin Seiple), aki eddig kevésbé ismert vén a szakmájában, de remélhetőleg a jövőben egyre többen felfigyelnek munkájára.
Bár nem a sztori az erőssége a produkciónak, ennek ellenére akadnak benne kellemes csavarok és meglepetések, a végeredmény pedig kifejezetten szórakoztató lett. Amit még az sem nagyon ront el, hogy voltaképp Watts tényleg nem sokat kockáztatott, és talán ezt lehet felróni a legnagyobb hibának. A film első fél óráját lehetett volna kicsit feszesebbre vágni, viszont cserébe kapunk egy kiváló üldözéses jelenetet, egy egyedi hangulatot és elsősorban két szupersztár jelenlétét, akik nélkül feleannyira sem működne a dolog. Tarantino kijelentése tehát semmiképp sem helyénvaló: Clooney nem csak sztár, hanem talán ő az egyetlen ezen a bolygón, aki még egy Pitt-féle szuper fickót is képes néha elhalványítani.
