God of War: Ragnarök – PC játékteszt


gowr0

Fejlesztő: Santa Monica Studio, Jetpack Interactive; Kiadó: Sony Interactive Entertainment; Platform: PC, PS4|5

A háború istene nem érzi magát otthon a skandináv mitológia ismert alakjai társaságában: végre személyi számítógépeken is belebújhatunk Kratos és fia nagyszabású epilógusába. Tesztünk a PC-s God of War: Ragnarök-ról.

Költői túlzás ugyan, de csaknem két esztendővel ezelőtt picit előtört belőlem némi irigység, miután oldalunk egyik képviselője nekirugaszkodott a God of War: Ragnarök PlayStation 5-ös változatának, miközben jómagam jócskán lemaradva szinte épphogy letoltam a közvetlen előzményének közel valamennyi mellékküldetését. Alanyunk konzolos verziójáról lényegében spoilmentes, de olvasmányos irományt rittyentett össze a kolléga, aminek szavaival képtelenség lenne a meglévőnél jobban egyetérteni, ezért fölösleges volna újfent nekirugaszkodnom tesztalanyunk ilyesfajta kivesézésének. Mindenesetre az említett cikk másik kiadáshoz készült, így természetesen a PC-s verzió apropóján akad némi eltérés, vagyis pontosabban plusz feature-ök, de örömömre szolgál megosztani a nagyérdeművel, hogy a már szinte szokványosnak mondható újdonságok még tovább fokozzák a már meglévő, lehengerlő élményt.

gowr1

Ahogyan 2022 elején is történt, a PC portolásért ismét a Jetpack Interactive vonható felelősségre. Az internet népének kommentjeit bújva mindezidáig egyetlen, de sokaknál bicskát nyitogató, vélhetően kiadói döntést leszámítva közel minden játékos elégedettnek tűnik az elkészült produktummal. Már a Ghost of Tsushima rendezői változatának átirata kapcsán felmerült az ötlet, hogy kötelező jelleggel létre kell hozni egy PlayStation Network fiókot. Az ígéretekkel szemben ez végül félig-meddig megvalósult, hiszen a Sucker Punch remekműve alkalmával kizárólag a multiplayer módot magában foglaló Legends nyüstöléséhez kell kötelező jelleggel beregisztrálnunk magunkat a terjesztő adatbázisába. Viszont ahogy egyesek bánatára jelen játékunk alcímében is utalást tesznek rá, ezúttal végérvényesen eljött a Ragnarök, hiszen a program betöltése és az alkotók lógóinak sziporkázása után másként nem is tudunk belevágni Kratosék lélegzetelállító utazásába, kizárólag PSN account megléte révén, így pedig sajnos nem ússzuk meg állandó internetkapcsolat nélkül.

gowr2

A kódolás minősége a legtöbb egykoron kizárólagos PS címhez hasonlóan ismét remekül sikerült. Sehol egy durva fagyás, lassulás vagy más arcpirító baki, s a játék még egy viszonylag régi (értsd: néhány éves) konfiguráción is zökkenőmentesen fut és tulajdonképpen a grafikai beállításokkal sem szükséges nagyon bíbelődnünk. A számomra legfontosabb újdonságok között köszönthetjük a megújult térbeli hangzást, amit persze jobb minőségű fejhallgatók vagy az 5.1-es rendszerek kedvelői fognak leginkább díjazni. A hangeffektusok aprólékosan kidolgozottak és elképesztően élvezetes, ahogyan hősünk körül hallani a legkülönbözőbb motoszkálásokat. Habár a 4K felbontás többé már nem számít újdonságnak – révén annak, hogy az eredeti variáns csupán pár éve jelent meg –, immáron támogatott a 21:9-es és a 32:9-es képarány is – az utóbbit persze a 5120×1440-es felbontást takarja. A felskálázási technológiák közül támogatott az összes ismertebb, úgymint az nVidia-tól DLSS, az AMD-től FSR és az Inteltől az Xe Super Sampling, melyekkel az említésre került megjelenítési mód könnyedén előcsalogatható – de az utóbbihoz nyilvánvalóan a három monitor elengedhetetlen. És mindennek tudatában az eddig maximális frame rate (60) a múlté.

A PC-s God of War: Ragnarök magasan az egyik legjobb átirat, ami erre a szakállas platformra megjelent. Tette mindezt úgy, hogy az egyetemes videojátékok ranglistáján már debütálása ideje óta előkelő helyen trónol – de hogy egészen pontosan hol, azt mindenki döntse el maga. Egy mocskosan összetett kiruccanás a kilenc birodalomba, amely tele van izgalmas és emberi karakterekkel, valamint váratlan, mi több, bátor konklúzióval. Valamennyi szempontot figyelembe véve kiváló folytatás érkezett, ami pont annyit fejlődött, amennyire tán szüksége volt és innentől fogva már csak abban reménykedhetünk, hogy a kiadó mihamarabb kedveskedik nekünk a korábbi epizódok gyűjteményével is.

10 10

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Marko: Beyond Brave – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bármit, csak ezt ne - kritika
Következő cikk Fülig beléd zúgtam 1-3. évad - kritika