
Se veled, se nélküled
A Venom 3. részében az űrből jött fekete szimbionta és a nihilista oknyomozó újságíró gazdateste is elbúcsúzik tőlünk, miközben Knull lenullázni készül a világegyetemet. Szerettük Tom Hardyt ebben a szerepben, de itt az ideje újabb szakmai kihívások után nézni. A Venom – Az utolsó menet talán a trilógia legjobbja, de ez inkább ez előző két részt minősíti. 
Venommal korábban már találkozhattunk a Pókember filmekben, de azon kívül, hogy a gazdatestet ellenszenvessé tette, különösebb szerephez nem jutott. Minden megváltozott, amikor a Sony égisze alatt saját filmet kapott 2018-ban és szegény Tom Hardynak ment szó szerint az agyára. Bár a Venom film megosztotta a rajongókat, nem kerülhette el a sorsát, vagyis azt, hogy trilógiává bővüljön. A harmadik rész szerint csak egy éve él együtt a szimbionta és a gazdatest, de nekünk inkább tűnnek egy zsémbes házaspárnak, akik az aranylakodalmukra készülnek. 
Az utolsó tánc egy road movie és mint minden ilyen, nem csak fizikai utazást jelent, vagyis A-ból B-be való eljutást, hanem mentálisat is. Brock és Venom párosa a kapcsolatukat elemzi, miközben idegen lények, katonák, tudósok és ufórajongók veszik körül őket, akiket A kategóriás színészek alakítanak, csak éppen semmit nem tudunk meg róluk és ennek megfelelően szinte alig tesznek hozzá valamit a sztorihoz. Ha úgy vesszük, azért vannak, hogy hőseink utazása sivatagban nem legyen annyira magányos.
A képregény filmektől való elfordulás inkább csak átmeneti, ki tudja meg tart, amíg jön majd valami az egészen új és egészen más ígéretével, ami ezt a folyamatot megállítja, jobb esetben pedig megfordítja. A Venom 3. része tiszteletből, de még inkább megszokásból búcsúzik el a karaktertől és ezen folyamatot illetően már nem oszt, nem szoroz. Nincs más dolgunk, mint várni türelemmel, addig legfeljebb nézünk mást. Teszem azt független izlandi művészfilmeket. Mindezektől függetlenül a stáblista alatt a főgenya még jól befenyít minket, de hát ez a dolga.


