
Sebeket feltépő vakáció
Apa és lánya a 90-es évek Lengyelországában tölt el néhány napot, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, de ahogy az apa emlékei előjönnek a II. világháború borzalmairól, úgy mélyül köztük a szakadék. Vajon családként térnek vissza Amerikába? A kincs a múltból elsősorban Stephen Fry és Lena Dunham játéka miatt megnézésre érdemes alkotás, mert mint holokausztfilm, nem igazán tud újat mutatni.
A harmincas éveiben járó, elvált, gyermektelen New York-i zenei újságíró Ruth Rothwax (Lena Dunham) egy évvel édesanyja halála után úgy dönt, hogy felkeresi szülei egykori lakóhelyét a rendszerváltás utáni Lengyelországban. Az utazásra magával viszi apját, Edeket (Stephen Fry) is, amit már a legelején meg is bán, pedig itt még nem is sejti, mi vár rá a közösen eltöltött idő alatt. Apa és lánya a repülőtéren felfogadott taxis, Stefan (Zbigniew Zamachowski) Mercedesében eljutnak Edek łódźi szülőházába és Auschwitzba.
A film alapjául Lily Brett (született: Brajnsztajn) Too Many Men című regénye szolgál, akinek szülei Łódź városából származó holokauszt túlélők. A család 1948-ban költözött Ausztráliába. Ruth Rothwax az eredetileg zenei újságíró végzettségű ausztrál írónő regényeinek visszatérő szereplője. Több könyvet is írt a témában, mint ahogy a film rendezőjének, Julia von Heinznek sem ez az első ilyen jellegű alkotása a II. világháború borzalmait személyesen átélő és az utánuk született generációk együttéléséről, a párbeszéd hiányáról vagy félresiklásáról.
Valószínűleg a casting sem véletlen. Stephen Fry anyai nagyszülei (Neumann) zsidó származásúak és a mai Szlovákia területén található Nagysurányból származnak. Családja több tagját Auschwitzban ölték meg. Lena Dunham anyai ágon zsidó származású, a Dunham család a híres ékszerkereskedő Tiffany családdal unokatestvéri kapcsolatban áll. Számukra ez a film egyfajta időutazás, elkészítése pedig bizonyára hatalmas lelkierőt igényelt. 
Rengeteg ilyen és ehhez hasonló elmondott és elmondatlan történet létezik, előbbiekről számtalan film készült az elmúlt évtizedekben. Hogy van-e helye és közönsége egy kilencvenes években játszódó, holokauszt témájú filmnek napjainkban, mint amilyen a Kincs a múltból? Maga a cselekmény ugyan nem hoz sok újat az életünkbe, de a két főszereplő színészi játéka és a rendszerváltás utáni Lengyelország atmoszférájának megidézése miatt megnézésre érdemes darab.


