Fejlesztő, Kiadó: NETK2GAMES; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Nem a grafikájával, hanem a régies játékmenetével hódít a Rally Arcade Classics. Elsősorban a régi motorosoknak érdemes belevágni.
Valamikor év elején botlottam a Rally Arcade Classics demójába és konstatáltam, hogy egy jópofa, 20-30 évvel ezelőtti stílusú autós játékot láthatok mai köntösben. Addiktívan hívogatott, de végül valamiért a PS5 változat nem akart megjelenni, így kissé feledésbe is merült részemről a játék. Tanulságként meg annyi ötlött fel bennem, hogy szép és jó az egész, de mennyire fogják tudni a készítők hasznos tartalommal megtölteni a végleges változatot? Ugyanis olyannak tűnt a próbaverzió, mint amit elég hamar meg lehet unni, vagy gyorsan végig lehet játszani.
Az “őrült száguldozás” most került újra terítékre, mert kijött hozzá a Precision & Chase Update, vagyis egy alaposabb bővítés. Nosza lássunk is neki mit nyújt a játék és milyen újdonságokat hoz a frissítés. A kamaranézet egyedi módon egészen sokféle lehet, ami persze magában nem különleges, inkább az szokatlan, hogy akár madártávlatból, Micro Machines módra is irányíthajuk a járgányokat. Mivel nekem ez a gyengém és arcade címről van szó, természetesen így is fogtam bele.
Nem licenszelt formában ugyan, de összesen 44 féle autó közül választhatunk – a hetvenes-, nyolcvanas-, kilencvenes évek legismertebb verdái köszönnek vissza a képernyőről (például a Peugeot 206, vagy a klasszikus, régi Mini Cooper). Kihívást meg tartogat dögivel a Rally Arcade Classics. Mindjárt azzal kezdődik a móka, hogy le kell tennünk a jogsit Gran Turismo módra, s később is ha felsőbb osztályokba akarunk lépni, ugyanígy teljesíteni az emelt szintet.
Azt követően mehetünk rendes rally bajnokságokat, van arcade üzemmód, online versengés, na meg nem utolsósorban egy Tour nevű menüpont. Talán ez az utolsó a legérdekesebb, mert itt többszereplős és 1on1 versenyek, időfutamok és drift megmérettetések váltják egymást, unalomra és változatosságra tehát nem lehet panasz. Az egyes szakaszok, pályák akkor nyílnak meg, ha van elég csillagunk (hármas rendszerben kapjuk a sikeres etapok után – tehát ha jók vagyunk akkor a maximumot). A nyereményalap beharácsolása után pedig a creditekből új autókat szerezhetünk.
No de lessünk rá picit, hogy mit is tud a már fentebb beharangozott update. Elsősorban megérkezett a manuális váltó a játékba, a még precízebb és gyorsabb szintidőkért. Ennek kiszolgálására új sebességmérő is készült, amely talán jobban mutatja, mikor érdemes “kapcsolni az ötödik sebességet” (meg a többit). Barátokat is gyűjthetünk (egészen pontosan 25 főig), s az ő eredményeiket is vizslathatjuk a csúcslistákon.
A Rally Arcade Classics a nagybetűs ARCADE élményt hozza el a háztartásba, a grafikát kéretik nem teljesen patikamérlegen mérni, mert azért inkább egyszerűbb. A UI szegényes (és randa) mivoltán tegye túl mindenki magát, a játékélmény és annak sokrétűsége azért kárpótol. A versenyek ugyan szuper rövidek, de talán éppen ez adja a varázsát a hangulatnak, hiszen könnyű betölteni egy gyors menetre a játékot és szép lassan, apránként végig érni a több száz megmérettetésen.
Legutóbb ezt teszteltük:






