
Csöndes segítség
A Bocs, kicsim nem egy tipikus vígjáték, inkább néhány groteszk helyzet sorozata. Amiket több, néha egészen felkavaró jelenet ölel körbe. Meg persze a csönd. Lassú, drámai csönd, de szerencsére nézőként csak szemlélője vagyunk az eseményeknek.


A tempón és a beállításokon sem látszik, hogy elsőfilmes munkája lenne, mert már az első jelenettel egyértelműen megmutatja, hogy mi várható a későbbiekben, és ehhez következetesen tartja is magát. Nem titkolja, hogy ez egy minimalista film lesz, ami nem szórakoztatni akar, de nem is bulvárhírek szalagcímeivel elborzasztani, hanem csak egy tájkép. Ami a leggyakrabban mégis szenvtelenül megmutatja Agnes elmúlt néhány évét.
Mindezek ellenére, hogy darabjaiban jó a Bocs, kicsim, és összességében sem tudunk fogást találni rajta, valami mégis hiányzott belőle. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy nem különült el az írója, rendezője és főszereplője, vagy egyszerűen abba a hibába estünk, hogy érzelmileg is el akartunk köteleződni, pedig ez a film egy pillanatig nem ígért ilyet, nem tudjuk… Miközben azt is állítjuk, hogy igenis együtt lehet érezni Agnessel, és ezzel a hallgatással néha sokkal többet mond el, mint mások egy-egy harsány monológgal. Lassú, okos film lett. Néhány egészen szürreális jelenettel. És sok-sok belül maradt nehéz kővel.


