30 éves a 12 majom – Kötelező filmek

Utazás az elménk körül…

„Aki a jövőben akar olvasni, annak a múltban kell lapozgatnia.”
(André Malraux)

30 éve, 1995. december 8-án New Yorkban mutatták be Terry Gilliam disztópikus vízióját, a 12 majmot. A rendező mindig szívesebben invitálja a nézőt egy paranoid, kaotikus és nyomasztó jövőbe, mint a többé-kevésbé békés jelenbe. Filmjeinek történte azonban inkább csak eszközként szolgál arra, hogy valami sokkal fontosabb dolgot közöljön velünk. Vajon a tetteink, a gondolataink, mindaz, ami történik velünk, minden ok-okozat függvénye, befolyásolhatjuk a sorsunkat, vagy a szabad akarat csupán illúzió, a múlt pedig megváltoztathatatlan? Minden esetleges és véletlenszerű? Gilliam ezúttal egy olyan időgépbe ülteti a nézőt, amely egy része a valóságban, egy része a tudatalattiban játszódik, a realitás és illúzió közti mezsgye pedig csak nehezen rajzolódik ki. A 12 majom egy fájóan aktuális társadalomkritika a rendezőre oly jellemző erős torzításokkal, szürreális túlkapásokkal, abszurd humorral és pesszimista jövőképpel, az idősíkokból pedig most sincs hiány, csak győzzük követni! A forgatókönyvet Chris Marker A kilátóterasz/Le Jetée (1962) című 28 perces rövidfilmje ihlette. Marker mozijában az időutazást a III. világháborút a föld alatti bunkerekben túlélő rabokon kísérletezve próbálják kifejleszteni, hogy azok a múltba visszatérve megakadályozhassák a világégést. David Webb Peoples és Janet Peoples forgatókönyve kísértetiesen hasonlít ehhez: Valamikor 1996-ban egy 12 Majom nevű gerillacsoport egy halálos járványt szabadít a világra, amely kipusztítja az emberiség nagy részét. Akik életben maradtak, a föld alá kényszerülve próbálnak túlélni. Meglehet, 1995-ben ez még nagyon valószerűtlennek tűnt, csakhogy azóta túlvagyunk egy világjárványon, s Terry Gilliam víziója riasztóbb opcióvá vált, mint valaha.Egy ilyen föld alatti börtönben élő bizonyos James Cole (Bruce Willis) nevű rabot tudósok csoportja különös feladattal bíz meg: Cole-nak vissza kell térnie a múltba, hogy a pusztító járvány kitörése előtt megtalálja a vírus forrását, és információt gyűjtsön a vírus mutáció nélküli formájáról. Ez eddig egy csavaros sci-fi is lehetne, csakhogy Terry Gilliam a jövő teljesen egyéni látásmódban való ábrázolásának a mestere. Míg a legtöbb sci-fiben a jövő általában technológiát tekintve tökéletesen működik, a gépek gyorsabbak, pontosabbak, korszerűbbek, minimális, vagy nulla hibaszázalékkal dolgoznak, addig Gilliamnél a jövő kartondobozokból, műanyagcsövekből, sztaniolpapírból, fura vezetékekből és inkább a szemétre való hulladékokból áll. Cole-t kétszer is rossz időbe küldik vissza. Először 1990-be, ahol elmegyógyintézetbe zárják, itt ismerkedik meg Jeffrey Goines-szal (Brad Pitt), egy elismert víruskutató fiával. Másodszor pedig 1917-be, az I. világháború frontjára menesztik. A film negyedik idősíkja 2035, a jövő, ide kell valahogy eljutnia.Minden múltba vezető utazásnak megvan a maga önálló konfliktusa, és megoldása. Ezek önálló fejezetek, minden fejezet önálló cselekménnyel, melyek a történet végére összefonódnak. Minden idősíkban történt esemény összefügg egymással, mindegyik az előző ok-okozata, egyfajta következetes idővonalat alkotva, amely újra és újra visszatér.
A film a pszichiátria hatalmi rendszerére, mint egy új világvallássá növekedésére is keményen reflektál. Cole-t a jövőben egy földalatti börtönben, a jelenben pedig egy elmegyógyintézetben tartják fogva. Pszichiátere (Madeleine Stowe) kitartóan próbálja meggyőzni Cole-t, arról, hogy őrült, Cole pedig arról próbálja meggyőzni Dr.Railly-t, hogy a jövőből jött és itt a csavar fordul egyet…Terry Gilliamnél aligha akad megfelelőbb rendező, aki e paranoid történetet elbaltázott időgépekkel méltón vászonra tudná vinni. Pedig nem volt annyira biztos, hogy elvállalja a film rendezését. Gilliam egyszer már csalódott a Universal Stúdióban, amikor azok a Brazil című filmjét a rendező akarata ellenére újravágták. Ezért csak abban az esetben volt hajlandó elvállalni a Tizenkét majom direktori feladatait, ha őt illeti meg a végső vágás joga. A stúdió belement, s  Gilliam pályafutása során először rendelkezhetett ezzel a privilégiummal. A Universalnak is voltak kikötései: a főszerepet Bruce Willisnek (aki akkor már bőven húzónévnek számított) kell megkapnia (ezt a feltételt leginkább a biztos bevételek miatt szabták), és a költségvetés nem lépheti túl a 29 millió dollárt. Bruce Willis aláírta a szerződést, a Universal pedig ezúttal tartotta magát a megállapodáshoz, és a végső vágást a rendezőre bízta. Willis kisebb gázsit fogadott el, mint amennyire sztár státusza jogosítaná, részben a szűkös keretek miatt, részben azért, mert szeretett volna Terry Gilliammel dolgozni.James Cole karakterével tökéletesen testesíti meg az őrületet, zavarodott, elesett, sebezhető, de nagyon elszánt. Nem éppen ezeket a tulajdonságokat társítjuk a színész addigi szerepeihez, mint például John McClain, aki a világot bármikor képes megmenteni. A show-t mégis Brad Pitt lopja el, az őrült forradalmár, Jeffrey Goines szerepében. Performansza eszelős monológjaival és dühkitöréseivel, párosulva a karizmájával a színészt feljebb is léptette Hollywood A-listáján. Később szintén erős fogyasztói társadalomkritikát fogalmaz meg Tyler Durdenként a Harcosok klubjában. Brad Pitt ezért az alakításáért a 68. Oscar-gálán megkapta első jelölését a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Kevin Spacey, Ed Harris, Tim Roth és James Cromwell mellett.A szűkös költségvetést a díszlettervezők is megsínylették és ahol tudtak, lefaragtak a kiadásokból. Olcsón beszerzett anyagokból dolgoztak, és a jelenetek nagy részét elhagyatott gyárépületekben vették fel. Ez persze Terry Gilliam világában senkinek sem tűnik fel. Az elmegyógyintézet jeleneteit a philadelphiai Keleti Állami Büntetés-végrehajtási Intézetben forgatták. Az épület ma már nem funkcionál börtönként. Bár a film- és irodalomtörténet során nem először döntenek tizenketten egyetlen ember sorsáról (Sidney Lumet először Reginald Rose Tizenkét dühös ember, majd Agatha Christie regényének filmadaptációjában, a Gyilkosság az Orient Expresszen). Nem véletlen az áthallás, hisz a Tizenkét majom, mint ítélőszék a jövő tudósaiban és a jelen zárt osztályának ápolóiban ölt testet.A film cselekménye, bonyolultságára való hajlama ellenére is viszonylag könnyen követhető, műfajának egyik legjobban sikerült darabja. S bár a történet csavarja talán már nem éri el a mai közönség értékrendjét és ingerküszöbét, méltó a sci-fi-fi régi, nagy híréhez. Egy olyan alkotás, melyet mind vizuálisan, mind mentálisan emészteni kell. De hát Terry Gilliam sosem húz egyértelmű határt realitás és fantazmagória közt, az alternatív valóság nála legalább annyira szubjektív, mint a képzelt világ.