Nürnberg (Nuremberg), rendezte: James Vanderbilt, szereplők: Russell Crowe, Rami Malek, Michael Shannon, Richard E. Grant, Colin Hanks, amerikai háborús filmdráma, 148 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Megfejteni a gonoszt
A főként nálunk forgatott film a nürnbergi pert, illetve az azt megelőző időszakot mutatja be nekünk. A középpontban a vádat képviselő amerikai ügyész igazságkeresése és a vádlottak mentális állapotának felmérésével megbízott pszichiáter, valamint Hermann Göring Reichsmarschall között kialakuló, már-már barátinak nevezhető, zavarba ejtően nyers és őszinte (munka)kapcsolat áll. A Nürnberg zseniális színészi alakításokkal örvendeztetett meg minket, de a témát meglehetősen óvatosan – egyetlen jelenetet leszámítva -, valódi drámai mélységek nélkül dolgozza fel. 
A náci háborús bűnösök nürnbergi pere talán a legismertebb per a világtörténelemben, melyre addig még nem volt példa. Soha nem ültettek még egy szuverén állam legfőbb vezetőit a vádlottak padjára háborús bűnök elkövetéséért, soha nem döntött még korábban nemzetközi bíróság életről vagy halálról. Mivel sokan közülük öngyilkosságot követtek el, elkerülve ezzel az elszámoltatást, a bebörtönzött vádlottak mellé egy pszichiátert rendeltek, hogy tartsa őket életben…a tárgyalásig.
A magát önként megadó, korábban teljhatalommal bíró Hermann Göring Reichsmarschall (Russell Crowe) részvétele a perben különösen fontos volt a szövetségesek számára. A pszichiáter Douglas Kelley (Rami Malek) feladata az volt, hogy felmérje Göring mentális állapotát, később azonban azt a parancsot kapta, hogy az orvosi titoktartást megszegve szolgáltasson információkat a találkozásaikról, melyek alapján a vádlói felkészülhettek. 
Robert H. Jackson (Michael Shannon) az amerikai, míg Sir David Maxwell-Fyle (Richard E. Grant) a brit részről képviselte a vádat. Mindketten tudták, hogy a karrierjük a tét. Ha a háborús bűnösök, élükön Göringgel a bolondját járatják velük és nem állnak meg a vádak, akkor az beláthatatlan következményekkel jár. Többek között Jackson feladata volt annak a korábban még soha nem alkalmazott jogi procedúrának a kidolgozása is, mely alapján egyáltalán meg lehetett vádolni (bármivel is) és bíróság elé lehetett állítani egy szuverén ország legfőbb vezetőit.
Ahogy a történelmet, úgy a történelmi filmek forgatókönyvét is a győztesek írják. A XX. századi történelem és azon belül is a háborús konfliktusok „rajongójaként” (elismerem, nem ez a legmegfelelőbb szó) a nürnbergi pert, ha nem is oda és vissza, de viszonylag jól ismerem. Ha azt írom, némileg mást vártam. Rengeteg tudományos igényű alkotás foglalkozik a nácik hatalomra jutásával és bukásával, valamint minden olyan „dologgal”, ami ezek mögött áll. (Nos, ezekből itt viszonylag keveset kapunk.) 
Mivel mindezek ismeretében nehezen tudom elhinni, hogy ezek a beszélgetések valóban így zajlottak, ezért megmaradnék a film, mint művészi értékkel bíró alkotás vagy szórakoztatóipari termék értékelés(é)nél. Az alkotók talán elébe akartak menni annak, hogy filmjüket egy újabb Oscarra gyártott holokausztmozinak állítsák be, ezért a per során a haláltáborok működését bemutató archív felvételek (a 16-os korhatár erősen kérdőjeles számomra) köré felhúzták Göring „akár barátok is lehetnénk, ha nem lennél szörnyeteg” imidzsét.
Kelley először csak a legfontosabb és legáltalánosabb teszteket és vizsgálatokat végezte el Göringen, akinek páratlan intelligenciája már ekkor feltűnt neki. később megpróbált fokozatosan a bizalmába férkőzni, melynek eredményeként a karizmatikus férfi bűvkörébe került. A találkozások során természetesen elhangzott, hogy a Reichsmarschall a német nép érdekében cselekedett, bizonyos törvények meghozatala és tettek elkövetése szükségszerű volt, a népirtásról pedig nem volt tudomása. Legfőbb katonai vezetőként a parancsra tettem nála nem igazán játszott. 
Göring jól felépített stratégiája gyakorlatilag kikezdhetetlen volt, ami, ha csodálatot nem is, de elismerést váltott ki a pszichiáter(é)ből, a két férfi egy idő után gyakorlatilag barátként tekintett egymásra. Kelley-nek azonban oldalt kellett választania és el kellett döntenie, kinek az érdekeit is képviseli valójában. A Führerbe vetett rendíthetetlen hit, a túlzott önbizalom, a tévedhetetlenség lett végül a náci vezető veszte, ami nagyjából egy olyan jelenetet eredményez (a valóságban is így történt, hiszen a tárgyalást felvették), amit az Egy becsületbeli ügyben is láthattunk (a Doktor Szöszit inkább nem említeném meg itt).
Az egészet átlengi a hollywoodi beszariság, így valahányszor a karakter kezd szimpatikussá válni, a film gyorsan nézőpontot, stílust vált. A legfőbb náci katonai vezető elméjének feltárása, Göring megfejtése így eléggé felemásra sikerül, ugyanakkor Crowe zseniális alakítása feledteti ezt velünk. Kijelenthetjük, hogy a film több helyen működik jól, mint ahány helyen nem, így a végeredmény pozitív. Azért védem meg még a saját soraimmal szemben is, mert a jelenben ehhez a témához illik mindenki számára eladható és fogyasztható – azaz kevésbé mély és drámai – módon lehet hozzányúlni. Nácinak lenni nem menő, értve? 
Egy másik film is eszembe jutott, ahogy a Nürnberget néztem. Ahogy a Kémek hídjának James Donovanje, úgy az amerikai részről a vádat képviselő és legfelsőbb bírói álmokat dédelgető Robert H. Jackson is a karrierjével játszott, amikor elvállalta ezt a feladatot. Donovan egy szovjet kémet védett, Jackson pedig egy náci háborús bűnöst vádolt és egész Amerika meggyűlölte volna, ha veszít. Szakmailag és emberileg is tönkretették volna.
Talán az sem lehet véletlen, hogy ez a film most kerül bemutatásra. Douglas Kelley miután megalkotta a gonosz profilját, fel akarta rázni az amerikai társadalmat, mert úgy vélte, a gonosz a közeljövőben bármikor újra feltámadhat, de akkor már nem fog egyenruhát viselni. Csak nem drága öltönyre gondolt? A geopolitikai egyensúly fenntartása érdekében az atomtitkot a világgal megosztani kívánó Oppenheimerhez hasonlóan őt is meghurcolták. Ebből a szempontból mégis érezhető egyfajta bátorság az alkotók részéről. Ha már annyit cikiztem Hollywoodot, lássuk, mer-e az Akadémia Oscart adni ezért a szerepért.
