A sakk királynője (Queen of Chess), rendezte: Rory Kennedy, szereplők: Polgár Judit, Polgár László, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Garri Kaszparov, amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2026., korhatár: 12 év Netflix
A királynő többet érdemelt volna, de azért hallga!
Fontos történet egy átlagos dokumentumfilm köntösében. A sakk királynője Amerikából nézve leegyszerűsíti a magyar viszonyokat, ráadásul mindenképpen ragaszkodik a klasszikus sportfilmek dramaturgiai ívéhez, mégis, már csak Polgár Judit miatt is érdemes megnézni. Főleg azoknak ajánljuk, akik nem ismerik nagy vonalaknál jobban a történetét, mert annál szerencsére azért kicsit alaposabb. 
Furcsa szinkronizálva hallgatni Polgár Juditot (magyar hangja: Kis-Kovács Luca) a róla készült filmben, bár az oka érthető. Egyébként jellemzően eredeti nyelven nézünk mindent, amit lehet, de egy ilyen, minket is érintő történetnél mégis adta magát. Végül aztán Judit apján és a férjén kívül senki sem beszélt benne persze magyarul, hiszen egy alapvetően amerikai dokumentumfilmről van szó. Ez első ránézésre is felveti annak a kérdését, hogy miért nem itthon, és miért nem sokkal korábban készült mozifilm, doku vagy sorozat az életükről. Hiszen elképesztően érdekes az egész, és bőven van benne anyag. Valamint az amerikaisága előre jelzi azt is, hogy leegyszerűsített háttértörténetet kapunk, amin azért időnként felszisszen majd a néző, főleg, ha magyar.
A film nem is feltétlenül ezzel foglalkozik, mert Polgár Judit és Garri Kaszparov alakjára koncentrál végig, a sakk akkori két kiemelkedő férfi és női sportolójára. Kettejük párhuzamos életútja alapján, és főképp a meccseikre fókuszálva veszi végig Judit felemelkedését. Nem is egy klasszikus dokumentumfilm épp ezért, inkább egy életrajzi- és sportfilm elegye, ami a Nagy Végső Meccs felé vezető utat tárja elénk. Persze kitérnek kicsit a kommunista(sic!) Magyarországra is, ahogy a Polgár-lányok gyerekkori nevelésére. Akiket az apjuk – leegyszerűsítve a gondolati hátteret – az elveit igazoló kísérleti nyúlnak szánt. Ezt a szálat óvatosan is kezeli a film, éppen csak megismerhetjük a tényét, de nem mélyed el benne, és nem is foglal állást (bár ez nem is lenne dolga).
Mégis az az érzésünk, hogy minden mást is ilyen felületesen kezel, mert az idő legalább harmadában végig ott van ez az idősebb, tehetséges, elismert, férfi sakkozó is, aki a konfliktust jelenti. Ez a szál némileg esetlen, és egyáltalán nem biztos, hogy szükség volt rá, főképp úgy, hogy végre egy női sportolóról nézhetünk (nézhetnénk) dokumentumfilmet. De épp ezért, a szűk időkeret miatt így csak érintőlegesen tudunk meg információkat róla és a körülményeiről, mert a filmidő nagy része inkább a sakkjátszmákra megy el. Rajtuk keresztül egy folyamatos versenyhelyzet mutat, hogy dinamikusabbnak tűnjön. Miközben a látványában nem erősebb sokkal, mint egy National Geographic, vagy Viasat History egyórása, habár legalább még a klasszikus időkből: lélektelenül nagy terekben lévő beszélő fejeket váltogat archív felvételekkel.
A sakk, mint sport természetesen lehet kimondottan érdekes, gondoljunk csak A vezércsel sorozatra, ám ehhez itt most rövid az idő, így aztán valamiféle gyenge alaptudás szükséges is ahhoz, hogy érthető legyen a drámai rész, mert nem túlságosan mennek bele a technikai részletekbe. És mivel alapvetően nem túl látványos sport, ezért teljesen ismeretlenül nem valószínű, hogy vizuálisan kielégítő lesz. Főképp, hogy abba például szinte egyáltalán nem is invesztáltak, hogy találjanak rá egy filmes formanyelvet. Ahogy már mondtuk, külsőre és alaposságra egy tizenkettő-egy-tucat dokumentumfilm.
Viszont ezeket nem azért írjuk, hogy elrettentsünk bárkit a megnézésétől. Nem, erről szó sincs, inkább csak van bennünk is egy kis szégyenérzet, hogy miért egy amerikai produkciótól várjuk, hogy kiemelkedő legyen egy olyan ügyben, ami nekünk kellene, hogy fontos legyen. Mert igenis kell ismernünk Polgár Judit történetét, ahogy sokkal több női sportolóét is. Inkább csak azért hívjuk fel a figyelmet a hiányosságokra (a bennünk maradt számos kérdéssel: például a többi lánytestvér sorsát vagy a valós apai viszonyt illetően), hogy senki se érkezzen óriási elvárásokkal. Mert a doku végül tisztességesen hozza azt, amit vállalt, de mégis csak gondolatébresztőnek jó egy későbbi kutakodáshoz.
