A vezércsel – kritika


A vezércsel (The Queen’s Gambit), készítők: Scott Frank, Allan Scott, Walter Tevis, rendező: Scott Frank, szereplők: Anya Taylor-Joy, Thomas Brodie-Sangster, Bill Camp, Moses Ingram, amerikai drámasorozat, 1 évad (7 rész, 50-70 perc), 2020-, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!  

A lány, aki mattot ad a démonainak

Az ötvenes-hatvanas években nőként helyt állni a sakk világában nem volt egy sétagalopp, pláne, ha valaki hajlamos az önpusztításra. Jó kis sorozat érkezett a Netflixre, főszereplője, Anya Taylor-Joy nagyot megy és a puszta pillantásával elvarázsol mindenkit.

A vezércsel az egyik leggyakrabban alkalmazott sakkmegnyitás, melynek célja az állás felnyitása, majd a gyors fejlődés. A világos a korán beáldozott gyalogjáért bőséges ellenértéket kap térelőny vagy tempóelőny formájában.Beth Harmon (Isla Johnston) 9 éves, amikor anyja autóbalesetben meghal és mivel apja már évekkel ezelőtt elhagyta őket, a lány árvaházba kerül. A szigorú rend és fegyelem ellenére a mindennapok nem olyan szörnyűek, ami részben annak köszönhető, hogy a lányokat gyakorlatilag leszedálják. Az ebéd mellé kiosztott „vitaminok” egy idő után függőséget okoznak, Beth esetében ezt azt jelenti, hogy a teljes ellazulás mellett felerősödnek bizonyos képességei, így mindenben mintákat lát, összefüggésekre, szabályokra jön rá és képes ezek alapján előre gondolkodni. Ezek nagyon jól jönnek, amikor az ember sakkozik és ebben is szerencséje lesz, az árvaház magának való gondnoka, Mr. Shaibel (Bill Camp – 12 év rabszolgaság, Joker, Egy szent szarvas meggyilkolása ) a szárnyai alá veszi és tanítgatja őt.
Az évek telnek és múlnak, a tizenéves Betht (Anya Taylor-JoySzéttörve, Üveg, Emma, Az új mutánsok) örökbe fogadják, ahol kezdetben nem áldozhat szenvedélyének, de amikor nevelőapja elhagyja őket, mint pénzkereseti lehetőség, újból visszatér a sakk az életébe és innen már nincs megállás. Versenyről versenyre jár, hol győz, hol veszít, a nyugtatók mellett, immáron az alkoholnak is rabja.A sorozat Walter Stone Tevis (1928-1984) amerikai író könyve alapján készült, akinek korábban 6 regényéből 3-at már megfilmesítettek. A svindlert (1961) – Paul Newman és Piper Laurie főszereplésével – 9 Oscar-díjra jelölték, ebből 2-t el is nyert. Folytatása, A pénz színe (1986) Martin Scorsese rendezésében került a mozikba, 4 Oscar-jelöléséből 1-et váltott aranyszoborra, amit a főszereplő Paul Newman kapott meg. A filmben feltűnik Tom Cruise is, akinek a Top Gun mellett abban az évben ez volt a másik szereplése. A földre pottyant férfit (1976) Arany Medvére jelölték Berlinben, a sci-fi főszereplője David Bowie volt. A regényből 1987-ben tévéfilm is készült.
A vezércselt 1983-ban írta, a regény megfilmesítését 2019-ben jelentette be a Netfilx egy hatrészes minisorozatot tervezve. Rendezője a 2-szeres Oscar-jelölt Scott Frank, aki inkább forgatókönyvíróként ismert (Bűvölet, A tolmács, A Főnix útja, Mint a kámfor, Szóljatok a köpcösnek!, Különvélemény, Logan), rendezői minőségében A kulcsfigurát (2007) és a Sírok közöttet (2014) láthattuk tőle. A sorozat elkészítésében Alan Scott (Ébredés, Boszorkányok) volt a társa.A vezércselben a sakk egyszerre van jelen a maga valójában és metaforikusan is. A cselekmény jelentős részében sakkoznak, rengeteg szakkifejezést, szabályt és stratégiát ismertetnek meg velük, de nem tolakodó módon, így azok is be tudják fogadni és élvezettel veszik tudomásul, akiktől távol áll ez a sport. A másik maga a verseny, a tehetség és a szorgalom kérdése, amit a sorozat ugyancsak alaposan körbejár. Beth egyszerre örökölte anyjától a matematika iránti fogékonyságát és az önpusztításra való hajlamot, utóbbi az árvaházban és a nevelőszülőknél függőség formájában testesül meg, amikor a pirulák és az alkohol a mindennapok részévé válnak. Beth elhiteti magával, hogy ezek nélkül nincs győzelem és igazából sem ő, sem pedig a néző nem tudja, hogy ez valóban így van-e. Szó sincs persze eltékozolt tehetségről, mert a lány elképesztően sokat tesz a siker érdekében, de amikor éppen nem a versenyre készül, eléggé szétcsapja magát. Versenyzőként áhítja és kiélvezi a győzelmet, értékeli és elemzi a saját maga és mások játékát, miközben folyamatosan kételkedik és elhatalmasodik rajta a félelem, ahogy egyre magasabbra jut.A sakkban ugyanakkor visszaköszön a nagybetűs élet is, ahol döntéseket kell hozni, stratégiát felállítani, célokat kitűzni, amihez nem árt előre látni a másik lépéseit, miközben áldozatokat hozunk, veszteségeket szenvedünk el és történnek velünk váratlan dolgok is, hol nekünk kedvez a szerencse, hol pedig nem. Ezeket döntéseket alapvetően befolyásolják a vágyaink és félelmeink, az öröklött és tanult dolgok, a környezet, ahol felnőttünk.
Beth életében az apák nincsenek jelen, az anyák pedig eléggé vitatható módon látják el feladatukat. Bár tanulmányi eredményei magukért beszélnek, az árvaházban valahol mégis csak annak az elsajátítása a fő cél, hogyan legyen jó feleséganyag. A korszak már hozott ezen a téren változásokat, melyek érezhetőek is az élet sok területén, de a sakk megmaradt a férfiak játékának, ahol még a legtehetségesebb nők is előbb-utóbb férjhez mennek és gyereket szülnek, hogy aztán a sakk csak egy régi szép emlékként maradjon meg. A férfiak jönnek-mennek, ahogy Beth nővé érik és bizony sokszor félreérti a jeleket, a szándékot, mint ahogy a játékban, az életben sem jöhet össze mindig minden.

A béna párizsi és moszkvai hátteret leszámítva nagyon jók a jelmezek és díszletek, ötletes a vizuális megjelenítés (Steven Meizler operatőrként főként sorozatokat és rövidfilmeket jegyez, de olyan filmekben működött közre, mint a Különvélemény, az Armageddon, a Világok harca vagy A tűzben edzett férfi), a zenét pedig egyenesen imádtam. Carlos Rafael Rivera az Isten nélkülért (2017) kapott Emmyt, a rendezővel pedig a Sírok között (2014) a közös alkotásuk. A dallam most is thrilleres (fokozva ezzel az izgalmakat), időnként a nyolcvanas, kilencvenes évek jóféle mozijait idézi, de van egy kis „desplatos” beütése is, ahogy a zongorával, fúvósokkal, vonósokkal játszik.
A vezércsel ügyesen egyensúlyoz a sakk és a magánélet között, mindkettőből izgalmas és szórakoztató részleteket kapunk, amit Anya Taylor-Joy játéka tesz igazán emlékezetessé.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pumpkin Jack – Kritika
Következő cikk Végre őszintén és persze viccesen a The Mandalorian sorozatról