Fejlesztő: Drakkar Dev; Kiadó: Blowfish Studios; Platform: PC, Xbox One|Series, PS4|5
Az indie fejlesztőknek gyakran meggyűlik a bajuk a narratív akció-platformerekkel, ugyanis jellemzően túl nagy fába vágják a fejszéjüket. A Mirage 7 esetében sem lehetünk igazán elégedettek, habár a sztori és olykor a látvány miatt van annyira érdekes, hogy egyszeri szórakozásként vállalhatónak bizonyult.
A Mirage 7-ben Nadirát irányíthatjuk, aki a narratív akciókalandjáték története szerint a Jiji nevű háziállatával a vállán útnak indul a sivatagi oázis felé, hogy feltámassza elhunyt húgát. Azonban ehhez a cseppet sem veszélytelen úton előbb el kell jutnia a Holdpalotába, ahol a titokzatos Taishma hercegnő teljesítheti kívánságát, miszerint neki meg van a képessége ahhoz, hogy a holtakat visszahozza az élők világába.
Jiji egyébként, és talán nem vagyok egyedül ezzel a meglátással, a Mirage 7-ben amolyan Disney-karakterként funkcionál, hiszen amellett, hogy az alapvetően borongós hangulat ellenpólusaként ő hozza a cukiságot és hébe-hóba még irányíthatjuk is – persze mindeközben főszereplőnk fontos útitársa. A kék gyíkkal tudunk bejutni a kisebb zugokba, ahol kaméleonok nyelvmozdulatait megszégyenítően tudunk bezsebelni különböző használati tárgyakat. Ezek az eszközök lehetnek kulcsok vagy akár mechanikus gépezetekbe illő alkatrészek, vagyis csupa olyan dolog, melyekkel ebben a lineárisan kivitelezett eseménysorozatban eljuthatunk a végkifejletig.
A nagyjából 3-4 órás intervallum alatt ezen kellékek felhasználása teszi teljessé játékunk mechanikáját is, vagyis mindig meg kell keresnünk valamilyen alkalmatosságot, hogy azt kombináljuk egy másikkal, míg aztán oda lyukadunk ki, hogy tovább haladásunk szempontjából sikerült kinyitnunk az addig bezárt ajtót. Közben persze rusnya teremtmények igyekeznek minket kiiktatni, úgymint például skorpiók, hatalmas százlábúak és pókok, valamint repkedő koponyák, akiket kardunkkal vagy csúzlinkkal egyaránt legyőzhetünk. Maga a harcrendszer egyszerűségéből fakadóan nélkülöz bármiféle izgalmat. Az ellenségeink támadása elől gyakorlatilag bukfencezéssel tudunk kitérni, de a szereplők mozgása annyira nélkülözi a kreativitást, hogy nem okoznak különösebb problémát.
A Mirage 7 karakterei felszínesek és kétdimenziósak. Nem különösebben érdekfeszítő, hogy a készítők milyen sorsot szántak nekik már csak azért sem, mert a fókusz végig az együgyű Nadirát illeti, s hüllő barátunkat leszámítva egyikőjükkel sem tudtam igazán szimpatizálni. A látvány helyenként egészen pofás és még a közel-keleti motívumokkal ellátott hangzatos zenéjét is teljesen rendben találtam, ám az felettébb bosszantóan hatott, hogy amikor hosszabb ideig tanyázunk valamelyik helyiségben vagy placcon, hősnőnk néhány másodpercenként folyamatosan ismételgeti a teendőnket egészen addig, amíg sikerrel nem vettük az akadályt.
Legutóbb ezt teszteltük:
