A hullaégető (Spalovač mrtvol, 1969) R.: Juraj Herz, Írta Ladislav Fuks novellája alapján Ladislav Fuks és Juraj Herz, Fsz.: Rudolf Hrušínský, Ilja Prachař, Vlasta Chramostová, Vladimír Menšík, Jana Stehnová, Miloš Vognič, Jiří Menzel, csehszlovák fekete-fehér horror-fekete komédia-dráma, 100 perc (18)
A 60-as években Európában szárnyalt a filmipar. Szinte minden ország nagy mennyiségben szállította a jobbnál jobb műveket, és ebben a keleti blokk sem volt kivétel. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Szovjetunió mellett Csehszlovákia adta a legmaradandóbb filmeket a világnak. Többek között Jiří Menzel, Miloš Forman, Věra Chytilová valamint Karel Zeman is ebben az évtizedben tűntek fel.
A csehszlovák új hullámban Juraj Herz nem lett annyira közismert, mint a fent említett kollégái, viszont A hullaégető című holokauszt-témájú rendezéséről szinte egyöntetűen azt nyilatkozzák, hogy ez a valaha készült legjobb csehszlovák film. Ez a nálunk kevésbé ismert, bizarr című és tulajdonképpen besorolhatatlan műfajú, csehszlovák mércével nézve is nagyon sötéten groteszk alkotás életem egyik meghatározó pontján talált telibe, és sikerült a ritkán módosított top 10-es listámba is beférkőznie.
A szinte kimondhatatlan nevű Karel Kopfrkingl (Hrušínský) egy krematórium alkalmazottja valahol Prága környékén az 1930-as években. Békésen él feleségével és gyermekeivel egy szép fürdőszobával rendelkező lakásban, miközben munkáját már-már vallásosan szereti. A folyamatosan monologizáló Kopfrkingl szinte mindenkit lefegyverez rendkívül nyugodt és bölcsnek tűnő beszédeivel, miközben munkájához kapcsolódva rajong Tibetért, főleg a reinkarnációért, és a holttestek elégetését a földi létből való megtisztulásnak tartja. Az élőket is inkább csak „hátramaradottaknak” nevezi, akik várják az újjászületést.
A nyugodt és néha abszurd mindennapokban azonban feltűnik régi katonatársa, Reinke (Ilja Prachař), aki Hitler-rajongó és felfedezi magában a német vér erejét. Megjelenése nem véletlen, ugyanis már leellenőrizte Kopfrkingl származását, és benne is felfedezett árja felmenőt. Kopfrkingl szépen elkezd barátkozni a náci eszmével, és lassan a magáévá teszi, amihez hatalmas segítség a saját erkölcse és Tibet-rajongása. Ő ugyanis kizárólag pozitívan képes értelmezni a nácik rémtetteit, akik szép lassan eluralkodnak egész Csehszlovákián. Hamarosan a krematórium vezetője lesz, miközben a közeli ismerősei és kollégái szép lassan eltűnnek mellőle. A nácik egyre csak többet és többet akarnak tőle, és ennek a körülötte élők látják kárát.
Juraj Herz – aki maga is egy koncentrációs táborban élte túl a háborút – meglátta Fuks novellájában a gonosz születésének esszenciáját, és a filmváltozatot gyorsan elő tudta készíteni. Egyetlen probléma Stanislav Milota operatőrrel volt, mert Herz színesben akart forgatni, míg Milota annyira ragaszkodott a fekete-fehérhez, hogy ultimátumot intézett a rendezőhöz, aki végül megadta magát. A főszerepre Rudolf Hrušínský lett a kiszemelt, aki a forgatás során lustaságból Marlon Brando módjára cetliket helyezett el a szövegei számára a forgatási helyszíneken, de a látszat ellenére rendkívül ragaszkodott a produkcióhoz, és mikor kiderült, hogy egy másik filmbe is el akarták csábítani, foggal-körömmel ragaszkodott Herz víziójához. Maga a forgatás ezeket leszámítva problémamentes volt, csak az itt színészként közreműködő Jiří Menzel-t zavarta a koporsók túlzott közelsége. A filmbeli krematórium egyébként háromból lett „összeollózva”, köztük a Pardubice-i krematórium külső részén forgattak, ami a produkció egyik leginkább emblematikus helyszíne lett, de a fürdőszobás jelenetet leszámítva mindent eredeti helyszínen forgattak, zökkenőmentesen.
Inkább az utómunkától kezdve jöttek elő gondok. Mivel Csehszlovákiában is szigorú cenzúra volt akkoriban, így a film eredeti befejezését – melyben említik a Szovjetuniót – megsemmisítették, és egy alternatív véggel került mozikba. Ekkor jött a legfurcsább dolog: az állam eredetileg ezt a filmet küldte az USA-ba, hogy az Oscar-díjért versenyezzen a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában. Ennek ellenére rövidesen betiltották, és egészen a rendszerváltásig nem lehetett a hazájában bemutatni. Sok pletyka terjedt el arról, hogy talán a téma vagy a rendező miatt. Az igazi ok azonban az volt, hogy egyrészt Hrušínský kiállt a cseh tüntetők mellett a forgatással párhuzamos időben történő Prágai tavasz során, de a főbenjáró bűnt Milota követte el, aki a forgatásról kiszökve – és gyakorlatilag az államtól lopott nyersanyagra – rögzítette a prágai eseményeket. Mikor ezekről az állam tudomást szerzett, Milota karrierje gyakorlatilag véget ért, valamint Hrušínský is egy ideig takaréklángon éghetett. Hiába volt ő az ország egyik legnagyobb színésze, nyolc évig csak a tévének forgathatott.
Szerencsére az utókor nem hagyta elsüllyedni ezt a remek, de meglehetősen nyomasztó drámát, és az utóbbi években a Criterion felújításának hála kisebb kultstátuszba került, noha a hozzá megérdemelt ismertséget még mindig nem érte el. Maga a címe egyszerre ijesztő és csábító, és tulajdonképpen az egész film is ilyen: ahogy Hrušínský járkál és beszél, és gyakorlatilag végig mosolyogva jut az erkölcsi zsákutcába, az kimeríti a „hátborzongató” fogalmát. Ehhez természetesen maga Hrušínský zseniális játéka kellett, ami szerintem az egyik legjobb színészi alakítás, amit valaha láttam.
De legalább annyira fontos Fuks és Herz mondanivalója. A film egyik igazán szörnyű, de igaz gondolata az, hogy ezek az emberek, akik a saját jólétük és életük miatt másokat küldenek a halálba, eme tetteket mindig egy magasabb erkölcsi szinttel magyarázzák. Ha nem is új keletű ez a gondolatsor, ám ebben a filmben a holokauszt csíráját sikerül egyfajta absztrakt, torz érzelemnek bemutatni, és emiatt az emberi kiüresedés minden formája elsősorban a tudatalattiban kezd el működni. 
A világ leggonoszabb emberei mind azt hiszik magukról, hogy ők mentik meg ezt a bolygót, és elfelejtik, a cél sosem szentesíti az eszközt, hanem pont az eszköz kiválasztása a legfontosabb dolog egy ilyen csatában. A holokauszt-túlélő Herz, valamint a zsidó barátait a háború alatt elvesztő Fuks az első sorból láthatta a sötétség felemelkedését, épp ezért „A hullaégető” ebben a témában talán a legőszintébb alkotás. Egyben egy nagyon fontos lecke arról, hogy rossz időben és helyen akár a legjobb barátod is elárulhat számára magasabb eszmék miatt, ha benne van az erkölcsi romlásnak a magva, és egy könnycseppet nem fog hullatni miattad.
A hullaégetőhöz készült egy elég igényes szinkron, melyben a címszereplőt Gálvölgyi János szólaltatja meg. A színművészre nagy hatással volt a film, amit még a 70-es években látott egy magyar moziban, majd később úgy alakult, hogy a tévés vetítésnél ő lett Hrušínský szinkronhangja. Gálvölgyit elsősorban a vidámabb műsorai kapcsán ismerte a közönség, épp ezért volt tökéletes választás arra, hogy ő szinkronizáljon egy ártalmatlannak tűnő, folyton fésülködő és nyugodt hangon beszélő születendő tömeggyilkost, ezzel is kihangsúlyozva a magyar nézőknek a mű témájának bizarrságát. És hogy teljes legyen a kép, Gálvölgyi 2017-ben feleségével közreműködve színdarabban is eljátszotta a különc krematóriumi dolgozó szerepét.
A hullaégető teljes joggal lett kultfilm, illetve a cseh kultúra egyik ékköve. Az eredeti hangú, enyhén szürreális, remek operatőri és vágási munkával és egy igazán emlékezetes, szinte a túlvilágról szóló fantasztikus filmzenével (Zdenek Liska műve, amit csak 2013-ban adták ki hivatalosan bakelitlemezen és streaming platformon) felszerelkezett drámára talán kicsit túlzás ráhúzni a fekete komédia jelzőt, mert jelen esetben ez már annyira sötét, hogy kifejezetten nyugtalanító. Herz mesterien irányítja ez a bizarr hangulatot a vicces abszurdból a horrorba, hogy aztán a végére minden korábbi képkockát átértelmezzünk és meglássuk az eredendő gonoszt. Mert a horror itt nem a halált jelenti, hanem a halálnak az igazolása. És ez az, aminek ábrázolásában kevés ijesztőbb film készült, mint A hullaégető.
