ChainStaff – játékteszt


ChainStaff0

Fejlesztő és kiadó: Mommy’s Best Games; Platform: PC, Switch, PS4|5, Xbox One|Series

Idétlenül mókás platformer a ChainStaff. A technikai megvalósítás néhol megbicsaklik, de ennek ellenére a játékmenet brutálisan izgalmas, míg a szövegkörnyezet frappáns.

Csillagspórák szállják meg invázió következtében a Földet, s az idegenek fokozatosan magukévá formálják a bolygót. A harcok során az emberiség egyik legjobb katonáját rovar szerű lények foglyul ejtik, majd kivégzik. Azonban az egyik bogárka időben rámászik hősünk fejére, hogy aztán parazitaként életre keltse. Így a továbbiakban szimbiózisban élnek egymással, vagyis az emberi tudat földönkívüli adottságokkal keveredik. Az egyik ilyen képesség a ChainStaff, ami egy megsemmisíthetetlen, eldobható lándzsa, melyet Thor pörölyéhez hasonlóan Varlette őrmester bármikor visszahívhat.

ChainStaff1

A főszereplő irányítva, ezen felszerelés felhasználásával egyrészt lezúzhatjuk ellenségeinket, másrészt pedig önvédelmi eszközként vagy létraként is kiválóan szolgál. Persze nem csupán eme csontokból készült „szerszámmal” ügyeskedhetünk, hanem a hadsereg különböző spéci mordályait is bevethetjük. Ám ehhez és az arzenálunk acélosítása érdekében meg kell mentenünk a bajtársainkat, akik cserében tapasztalati pontokkal jutalmaznak bennünket. Ha viszont azonnali HP növelést akarunk, akkor akár el is fogyaszthatjuk őket. De karakterünket nem csupán általuk fejleszthetjük, ugyanis a 10 pályát tartalmazó ChainStaff-ben a betolakodók különleges adottságaival is gazdagíthatjuk talentumainkat, aminek során kétszer ugorhatunk, közlekedhetünk vízeséseken és sétálhatunk a felhőkön.

ChainStaff2

Látványvilág szempontjából a ’70-es és ’80-as évek sci-fijeinek hangulatát idézi a ChainStaff, tesztalanyunk alkotói nem más, mint a 2011-es Serious Sam Double D XXL készítői. A két akció-platformer a grafikai eltérést leszámítva, tehát szigorúan a játékmenetre szorítkozva szinte megszólalásig hasonlítanak egymásra. Mindkét címben hasonló habitusú emberkét kontrollálhatunk, kivel a legkülönbözőbb „ágyúkkal” halomra lőhetünk mindenféle gusztustalan teremtményt. Ebből adódóan ömlik a paradicsomlé és össze-vissza repkednek a leszakadó végtagok.

ChainStaff3

Ezúttal többrétegű küldetéseket teljesíthetünk, mely lényegében azt jelenti, hogy a két- vagy háromelágazásos pályákat legalább ugyanennyiszer szükséges lezongoráznunk ahhoz, hogy eljussunk a végkifejletig. Ennek az az oka, hogy mindig kapunk valamilyen plusz megbízatást, ami miatt vissza kell térnünk egyik-másik korábban felfedezett területre. Ezek a zónák baromi változatosak és látványban futurisztikus retro élményt nyújtanak, ugyanakkor a szerkezetük néhol igencsak megbicsaklik. Ennek okát a néhol erősen lemaradó kameramozgásban találjuk olyannyira, hogy bizonyos pozícióból képtelenek vagyunk elmozdulni – s emiatt az aktuális missziót kezdhetjük elejétől, vagy ha már eljutottunk a mentési pontokig, akkor azok között is ugrálhatunk. Bár a tesztelési időszak alatt és a demó publikálása tájékán voltak erre vonatkozóan javítási kísérletek, ezért reménykedhetünk abban, hogy ezek apró, de néhol bosszantó hibák előbb-utóbb javításra kerülnek.

ChainStaff4

Van egy kezdetlegesnek tűnő térképünk is. Ezt leginkább a már említett gyorsutazás mivoltából érdemes használnunk, de ezenfelül azt is kikövetkeztethetjük belőle, hogy mennyi megszerzendő cuccot vagy bajbajutott katonát találhatunk még elrejtve, ugyanakkor azt nem jelöli, hogy mi magunk merre dekkolunk vagy hol érdemes szimatolnunk és azt sem, hogy eddig a terület mely részén jártunk.

A ChainStaff három különböző befejezést tartalmaz annak függvényében, hogy milyen sorsot szántunk társainknak. Játékunk egy cseppet sem veszi magát komolyan és az idegenekkel való konfrontáció (vagy esetünkben szövetség) tálalása mindvégig ironikus humorral van megspékelve. Természetesen minden egyes küldetés apropóján legalább egy gigászi nemezissel megküzdhetünk és alkalomadtán az egysoros beszólások sem maradnak el. Zeneileg kőkemény rockmuzsika duruzsol a fülünkbe és valamikor annak tükrében változnak a fülbemászó dallamok, hogy éppen mi történik a szemünk előtt.

7 szék

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

New Super Lucky’s Tale PS5 teszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Scarlett Johansson elárulta, mi vár ránk a halál után, és a Terminátor 2. a kedvenc akciófilmje - videó
Következő cikk Harry Hole 1. évad - kritika