Egy ideje már mintha tüskét szúrnának a körmöm alá, annyira tud idegesíteni, amikor újságok szerint „sokan Tarantino filmjeihez hasonlítják” iksz-ipszilon munkáját, mert hát te, te hasonlítod, csak ezt nem mered így leírni, mert még valaki meg találja kérdezni, mégis miben hasonlít?
Szajki Péter Intim fejlövése volt a legutóbbi ilyen fecske, ami valóban: több szálon fut, erősen épít a dialógokra; de: ha 15 évvel a Ponyvaregény után attól tarantinós valami, hogy a „fejezetek” előtt kiírják, hogy „Tomi és Kati”, azt meg inkább ne tegyük már ki az ablakba.
Mert különben a film több szép és istennek tetsző dolgot is képes felmutatni, kezdve a low-budget filmkészítés minden szimpatikus vonásával, a haveri alapon ingyér szereplő színészeken át (Szabó Győző, állítólag), a sztriptíztáncosnők fenekéig. Csak hát itt-ott azért megbicsaklik még ez a szimpatikus hozzáállás is. A DV-re forgott felvételek számomra néha élvezhetetlenek voltak nagyvásznon; a nem létező módon pózoló Gáspár Katát (ha pucsít, akkor miért nem lóg a haja, ha fekszik, akkor meg… á, sehogy nem jó) megörökítő plakát meg mint valami rejtvény kering e-mailekben, hogy „találd meg az öt hibát”. Jópofa viszont a webkettes-izé-marketing szellemében létrehozott „olvasói levelekből” összeállított blog (most mit mondjak, én is írtam már kommentet a saját bejegyzésemhez, még össze is vesztem magammal, csak hogy úgy tűnjön, mintha).
Kópiaminőség, marketinghibák, fejezetcímek – remélem, érződik, hogy ettől még lehetne baromi jó a film maga. Tulajdonképpen elsőre le sem esett, hogy mekkora érdeme a hitelesség. Az emberek úgy beszélnek, ahogy az emberek tényleg beszélnek (ez nem olyan egyértelmű ám magyar filmnél), a szituációk pedig, bár látszólag nem mindennapiak, de… hát igen, csak látszólag. A menetrendszerűen visszatérő sztriptízbár azonban becsapás: egyrészt lesüt róla, hogy az ott bambuló lestrapált magyar arcok sorsa hamarosan összefonódik (nem fonódik), másrészt egy idő után hisszük, hogy azok a csöcsök sem pusztán azért ringanak, mert ezzel több nézőt lehet becsábítani (pusztán azért ringanak). Az meg egyáltalán nem szép, hogy vígjátékként jelent meg több helyen, pedig ahhoz van a legkevesebb köze. Tarantino után.
Leglényeg: Intim fejlövés, Szabó Győző, Kovács Lehel, mellek, Simó-díj a Szemléről, már (még) a mozikban, nézd meg, hogy lásd a saját szemeddel, aztán vegyél kamerát hitelre, és csinálj filmet te is!
No Comment