Becstelen Brigantyk – kritika


becstelen brygantikVendégszerzőnk Vanda írja az első kritikát Tarantino új filmjéről, szeressétek, vitatkozzatok:

inglouriouA II. világháborúról szóló filmekre már ráfért egy frissítő hidegzuhany. Végre elszakadhatunk a témába vágó filmek bemutatása kapcsán kirobbanó parázs vitáktól, melyek a mű történelmi hitelességét hivatottak boncolgatni. Tarantino új filmjében természetesen nem vesz komolyan ilyen korlátokat, bátran belekeveri a valós történelmi alakokat (pl. Hitler, Göbbels) az általa kitalált történetbe, és ezzel egy izgalmas „mi lett volna, ha…” játék veszi kezdetét. A remek alapötlet beindítja a fantáziát: tényleg kerülhetett-e volna egy zsidó lány olyan helyzetbe, hogy bosszút álljon a náci vezérkaron? Ugyanis a brigantyk a cselekménynek csak az egyik szálát viszik el. A másik szál újfent a „bosszú asszonyának” története, csak ezúttal a bujkáló kisember formájában, akit a véletlenek összjátéka hoz olyan helyzetbe, ami egyáltalán a motivációját felébreszti a megtorlásra.

A Becstelen Brigantyk témájának ellenére nagyon szórakoztató, a Führer és emberei gyakran válnak irónia és nevetség tárgyává, az izgalmas dialógusokat rengeteg helyzetkomikum színesíti, melyekre szükség is van, hiszen a teljesen beláthatatlan végkimenetelű jelenetek néhol pattanásig feszülnek. A karakterek állandóan döntéshelyzetben vannak, folyamatosan keresik a kiutat a szituációkból, miközben végig nagyon vékony pengeélen táncolnak: egy elhibázott kézmozdulaton a terv egésze is elbukhat.

Tarantino ezúttal nem ugrál az idősíkok között, a Kutyaszorítóban óta semelyik filmjében nem volt ennyire kronológiához kötött a cselekmény. A tökéletesre csiszolt párbeszédek és az állandó tervezgetések viszik előre a karaktereket, akik egyszerűen sodródnak az események hullámain.

A színészeken látszik, hogy teljesen elkötelezettek a karaktereik felé, a kalandos sorsú szereplőgárda végső változata csak egy kívánni valót hagy maga után, de Daniel Brühl alakítását nem tudom objektíven megítélni személyes ellenszenvem okán.  Az idei, Cannes-ban bemutatott filmekből nem láttam sokat, de a Hans Landa-t alakító Christoph Waltz fergeteges játékáért méltán kaphatta meg a legjobb színésznek járó díjat a fesztiválon. Kiválóan megrajzolt karakterét tökéletesen magáévá tette, az első jelenettől kezdve rabja brilliánsan megírt mondatainak és az egész filmet képes a kezében tartani. Érdemes még megemlíteni Eli Roth-ot – aki már a Halálbiztosban is felbukkan -, hiszen színészi alakításán túl (Donny Donowitz) Tarantino őt kérte fel a film végén bemutatásra kerülő náci propagandafilm megrendezésére.

becstelen toldi fal j1

A Toldi moziban már nagyon készülünk…

A trailer és plakátok sugallta hangulat ellenére Tarantino nem operál a háborús film kliséivel. Senki ne nagyon számítson egymással farkasszemet néző gépfegyveres osztagokra, tankok vonulására, vagy a II. világháborús filmek elmaradhatatlan díszletére: a halomra lőtt áldozatok kupacaira úton-útfélen.

Jórészt diplomáciai szinten zajlanak az események, és bár a karakterek nagy része nem marad életben a film végére, igazi vérfürdőt se várjunk. A Becstelen Brigantykban a hangsúly a brutalitás helyett sokkal inkább a bosszú aktusán és a tervezgetésen van, amit hirtelen fordulatok, spontán felbukkanó karakterek is tovább alakítanak. Az egymástól független cselekményszálak a végén összeérnek: egyetlen estén múlik a Harmadik Birodalom bukása. Ekkorra már persze túl sokan akarnak beleköpni a levesbe, úgyhogy a váratlan megoldásokat tartalmazó befejezés sem előre megjósolható, Tarantino hősei mindvégig képesek fenntartani az izgalmat. A tanulságot pedig már régóta tudjuk: úgyis a mozi menti meg a világot!

A Becstelen Brigantyk egy fordulatokban gazdag, ritka intelligens és jó humorú film, melynek profizmusa lehengerlő, a fényképezés és a vágás is a film egésze alatt frappáns megoldásokkal él, melyek remekül kiegészítik a jeleneteket, és sok nevetésre adnak okot. Bár műfaji behatárolásra semmiképpen sem vetemednék – sem a háborús, sem az akciófilm alapvető műfaji sajátosságaihoz nem ragaszkodik -, de én a vígjátéknak mondott filmeken is ritkán tudok ilyen jót nevetni.

Tőlem azért kap mégis négyest, mert a filmzene sajnos nem hozta a megszokott erős színvonalat, és mert az így is hosszú, több mint 150 perces filmbe sajnos nem fért bele jó néhány fontosabb karakter motivációjának bemutatása sem. De ezt Tarantino még helyre tudná hozni, én például szívesen látnék egy csak a brigantykról szóló előzmény-filmet. Ez ugyan már szóba is került, de túl naivak ne legyünk, hiszen hasonló hírek a Kill Bill-lel kapcsolatban is szárnyra kaptak.

Vanda

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pokolba taszítva kritika helyett versike
Következő cikk Tarantino és a mellbimbócsipesz

1 Comment

  1. s-anyi
    2009. augusztus 18. kedd

    Utálom a háborús filmeket, de ezt tényleg meg kell nézni. Vannak benne jó csajok?

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .