Agyalok és D-mollok


„Londonban hej, van számos utca…”, de Baker Street 221/B csupán egy, hol Dr.Watsonnal társbérletben éldegél Sherlock Holmes, a krimiirodalom egyik leghíresebb bűnfelgöngyölítője. Sir Arthur Conan Doyle midőn papíron megteremtette figuráját, a mozi még nyolc esztendeig várt születésére, minek vásznán majdan 70 különböző színészben ölt testet legendás híres detektívje.
Guy Ritchie, az inas asszonyság rángatta gyeplőt végleg lerázva, ismét alámerült a filmkészítés gyönyöreibe, és bő egy éven belül másodszor jelentkezett rendezéssel. A léc kicsit magasabbra került, a magánnyomozók gyöngyét két évtized után kellett celluloidra reaktiválnia, míg közel sem piperkőc zsiványaira korhű göncöket kényszerítenie.
A XIX. századi miliő tökéletes tálalása egy közel százmilliós produkciónál nem követelmény, az alapanyag és a korábbi megvalósítások modern újraértelmezése elengedhetetlen, az eredeti íz megőrzésére azért illik ügyelni a felfőzésnél!  

A poraiból feltámadó Robert Downey Jr. nem első amerikaiként személyesíti meg a pipázó privát kopót. Önironikusan a hegedűt bendzsóként hasznosítva, Chaplintől, Pitt roma bokszgépén át mindent belegyúr, ám ha őszintén lecsupaszítjuk az eleganciájától megszabadított úriember, pusztán egy századfordulós Tony Stark. A combosabb szerepet kapó Watsonnal (akit Jude Law végre visszafogottan, bájgúnármentesen hoz), inkább egy viktóriánus Mel Gibson-Danny Glover cimbipárost alkotnak, mellesleg Ritchie mozija jobbára ennek köszönheti lüktetését. Az ördögi Marc Strong jelenléttel bíró színész, noha karaktere erre nem sok lehetőséget kínál, míg a tünbündi Rachel McAdams sem teljesedhet ki emlékezetes femme fatale-ként.
A körmonfontnak szánt történetbe beleszőttek fekete mágiát, világuralmi törekvést, ennek dacára a rész és nagy megfejtések enyhén didaktikus, Öveges professzor-féle tálalást kaptak. Szemléltet, magyaráz, már-már visszakérdez. A képi megoldásokban a rendező önsimétel, ütemtévesztéseinél pedig Hans Zimmer újabb zenei remeklése igazi mankó. A kezdő ritmus döcögősre vált, némely akció kreál egy-két hullámhegyet, de egy idő után ravaszból lomhába vált az agy, a spílerkedés dacára besül a puskacső, a záróakkord pedig nem több egy pofátlan produceri blöffnél. A szórakoztatási faktor jóllehet kielégítő, a legendát azonban nem öregbíti.
A film is akár a Sherlock Holmes Múzeum, szép pénzt termel, apró szépséghiba, hogy a Baker Street 239. alatt található.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Adás - Interjú Vranik Roland rendezővel
Következő cikk Csalódás volt a Mode: szidnám, de nem megy

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..