Helyzetek és gyakorlatok (x)


helyzetek es gyakorlatok 25Hogy lehet így forgalmazni egy filmet?! Miféle marketing ez?! Ezzel a szarral is megtömte valaki a zsebét…! – Ha ilyen félmondatok neked is elhagyták már habzó szádat végtelen búzaföldek a vetítővásznon másfél órán át kitartott látványa után, és úgy érzed, tényleg van benned annyi, hogy megfutass egy filmet Magyarországon olyan – főként online – eszközökkel, amelyeket a hazai forgalmazók még csak próbálnak kihasználni, a Filmklik most lehetőséget nyújt, hogy megmutasd, mit tudsz. Fizetnek is érte. Felhívás alant:

FELHÍVÁS

a magyar középiskolákhoz, egyetemekhez, mozikhoz, on- és offline médiához, kreatív ügynökségekhez, reklámcégekhez, közéleti személyiségekhez és egyéb közösségekhez.

A Filmklik, a Port.hu. a Pedagógiai Intézet együttműködésben az Elle Driver, Wild Bunch, Wide Entertainment, Rezo Films (Franciaország) Intercinema, (Oroszország) Protagonist Pictures (Anglia) valamint EEAP (Németország) jogtulajdonosokkal meghirdeti a

HELYZETEK ÉS GYAKORLATOK
pilot projektet 2010. március 1. és 2010. május 31. között.
első évad: Tolerancia

A fesztivál 3 hónapos időtartama alatt 9 közösség 9 a tolerancia témáját feldolgozó film forgalmazását bonyolíthatja, ha erre a jogot megszerzi. A filmek listája:

1. SILENT VOICES (r.: Lea Fehrer – 2009)
2. UNMADE BEDS (r.: Alexis Don Santos – 2009)
3. LONDON RIVER (r.: Rachid Buchareb – 2009)
4. THE OTHER BANK (r.: George Ovashvili – 2009)
5. BUDDHA COLLAPSED OUT OF SHAME (r.: Hana Makmalbaf – 2007)
6. COUNTRY TEACHER (r.: Bohdan Slama – 2008)
7. THE BAND’S VISIT (r.: Eran Korilin – 2007)
8. CAMINO (r.: Javier Fesser – 2008)
9. LEO’S ROOM
(r.: Enrique Buchichio – 2009)

A pályázat célja, hogy lehetőséget nyújtson kreatív fiatalokból álló társaságok, osztályok, közösségek számára, hogy részt vegyenek a hazai filmforgalmazásban. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgókép és az internet olyan területek, amelyekben a fiatalok otthonosan mozognak és amelyek leginkább képesek az őket érintő társadalmi üzenetek továbbítására. Épp ezért a beadandó pályázatokban kiemelt szerepet kell, hogy kapjanak a különböző online felületek, közösségi oldalak, blogok, videómegosztók stb.

A pályázat menete:

A közösségek, osztályok a filmklik@filmklik.hu e-mail-címen jelezhetik érdeklődésüket a Helyzetek és gyakorlatok pályázat iránt. A filmklik.hu szerkesztői ezt követően értesítik őket, milyen módon kaphatnak térítésmentesen hozzáférést ezekhez a jelenleg még moziban, videótékákban nem található filmek – angol feliratos – változatához az interneten. A választék széles. A pályázók kilenc film közül választhatnak, attól függően, melyik témája, hangulata, története áll közel hozzájuk, illetve mozgatta meg fantáziájukat annyira, hogy egy a hatékony forgalmazási tervet nyújtsanak be a magyarországi forgalmazó, a Filmklik felé. (Részletes tartalmi és formai követelmények a 2. sz. mellékletben.) A pályázatokat egy szakmai zsűri értékeli, amelyben a filmforgalmazás, az internetes kommunikáció és a filmekben tárgyalt témák szakértői kapnak helyet.

A pályázatok leadási határideje 2010. február 15.

Az eredményhirdetést 2010. február 22-én tartjuk. Ezt követően a 9 nyertes pályázó megkapja a filmek hivatalos marketinganyagait (képek, előzetesek, plakátdiák, press-kit), amelyeket a kampány során szabadon használhat. Erre a célra a filmklik.hu felületei ingyenesen a győztesek rendelkezésére állnak, de természetesen tetszés szerint bárhol máshol is blogolhatnak, építhetnek közösségeket, reklámozhatnak stb. A közösségek a filmek forgalmazását a 2010. március 1 – május 31. közötti időszakban bonyolíthatják. Ez a verseny tulajdonképpeni második fordulója, hiszen ezen idő alatt elért mozibevétel dönti el, melyik csapat tudta a saját filmjét a legsikeresebben forgalmazni. Egy közösség több filmre is nyújthat be pályázatot.

Díjazás:

Hogy egy film három hónapos forgalmazási periódusából a győztes mennyi pénzhez jut, az kizárólag rajta, a munkáján, annak hatékonyságán múlik! A vetítések során befolyt összegből a jogtulajdonos, a mozi, a forgalmazó (Filmklik), valamint a nyertes csapat egyenlő arányban részesedik, vagyis adott közösség az eladott jegyek nettó árának a negyedét kapja meg. Vagyis a győztes ettől kezdve a saját javára dolgozik: minél több nézőt vonz be a mozikba, annál több bevételhez jut.

Forgalmazási feltételek:

A forgalmazó közösség az e-cinema hálózat 70 termében szervezheti a vetítéseket. (A résztvevő mozik névsora az 1.sz. mellékletben.) A mozik csak 25%-os kapacitás biztos kihasználása fölött állnak a forgalmazó rendelkezésére. A forgalmazó szabad kezet kap bármilyen szponzor, hirdető, közéleti személyiség vagy más közösség bevonására, ehhez a Filmklik segítséget ad, ám anyagi támogatást nem áll módjában nyújtani.

A film forgalmazásának alapkérdéseiről (premier napja, az indító mozik névsora, kapcsolódó rendezvények, bevont szponzorok és közéleti személyiségek) a forgalmazó közösség dönt, segítségül rendelkezésre áll a Filmklik, a Cine-Reál (e-cinema hálózat üzemeltetője), valamint az adott mozik személyzete. A Port.hu valamint a Duna Televízió média-partnerként segíti a projektet.

A verseny eredményhirdetésére 2010 nyarán egy filmes tábor keretén belül kerül sor, ahol a verseny tanulságai és a következő évad versenykiírása is megvitatásra kerülnek, kiegészítő programokkal (workshop, vetítések).

tolerancia tabla 01

A rendezvénysorozat célja, hogy a magyar fiatalok ne csak megismerkedjenek a világ filmtermésének toleranciáról, rasszizmusról, egymás mellett élésről szóló filmjeinek krémjével, hanem annak terjesztésében is tevékenyen szerepet vállaljanak. Ebben a filmforgalmazási kísérletben nemcsak a jövő filmfogyasztásának útját szeretnénk megtalálni, hanem a közösségszervezésben rejlő lehetőségek feltérképezését és előnyös alkalmazását is megtanulni azokkal a fiatalokkal együttműködve, akik számára az internet mára elengedhetetlen eszközzé vált.
A filmek zöme tizenévesekről szól, és olyan konfliktus helyzeteket ábrázol a világ legkülönfélébb pontjain, amelyekkel a magyar fiatalok is azonosulni tudnak. A filmeket az elmúlt két esztendő fesztivál-kedvenceiből válogattuk, mind díjnyertes alkotás! A felvázolt helyzetek és a látott gyakorlatok nagyszerű vitatémái lehetnek osztályfőnöki óráknak, baráti beszélgetéseknek. A filmek megértéséhez történészek, pszichológusok bevonását is tervezzük.

A Helyzetek és gyakorlatok filmforgalmazási verseny egy fenntartható üzleti modell körvonalait vázolja fel. Egy olyan bevételmegosztást, amellyel minden szereplő jól jár. Átlátható, minimális kockázattal működtethető mechanizmust, amelynek eredményéből minden érintett egyformán részesül. A jogtulajdonosok a kezdeményezés mögé álltak, és ha az sikeres, hasonló feltételek mellett – új témakörben – megismételhető. A közösségi alapon szervezett filmterjesztés első hazai tesztje ez, amelyről mostanában annyi szó esik. Ráadásul a kulturális és társadalmi szerepvállalás mellett valós gazdasági tevékenységet is végezhetnek a résztvevő közösségek. Nem titkolt szándékunk, hogy friss látásmódot és fiatal szereplőket hozzunk kezdeményezésünkkel a magyar filmforgalmazás fedélzetére.

A Helyzetek és gyakorlatok örömmel fogad minden ismert arcot, színészt, zenészt, sportolót, akik segíteni tudják a fiatalokat nemes versengésükben.

Idén tavasszal magyar fiatalok toleranciáról szóló művészfilmeket fognak terjeszteni.

Kérünk mindenkit, segítsenek nekik!

1.sz. melléklet: E-cinema lista

Digitális hálózat 2009

1. Corvin mozi (6 terem)
2. Művész mozi (5 terem)
3. Puskin mozi (3 terem)
4. Toldi mozi (2 terem)
5. Kino mozi (2 terem)
6. Tabán mozi (1 terem)
7. Odeon mozi (1 terem)
8. Európa mozi (2 terem)
9. Vörösmarty (2 terem)
10. Hunnia mozi (1 terem)
11. Bem mozi (1 terem)
12. Cirko Gejzír (2 terem)
13. Uránia Nemzeti Filmszínház (3 terem)
14. Csepel Plaza (3 terem)
15. Nagykanizsa Plaza (1 terem)
16. Tapolca (1 terem)
17. Eger Uránia (2 terem)
18. Eger Agria (3 terem)
19. Gyöngyös Cinema Bridge (2 terem)
20. Szolnok Tiszapart (3 terem)
21. Szeged Belvárosi (3 terem)
22. Miskolc Művészetek Háza (2 terem)
23. Cegléd Uránia (2 terem)
24. Békéscsaba Center mozi (4 terem)
25. Kiskunfélegyháza (3 terem)
26. Szekszárd Panoráma (2 terem)
27. Pécs Uránia (1 terem)
28. Pécs Apolló (2 terem)
29. Győr Hrabal (2 terem)
30. Héviz Fontana (1 terem)
31. Szombathely Savaria (2 terem)
32. Sárospatak (1 terem

2.sz. melléklet: Milyen kérdésekre várunk választ a forgalmazási pályázatban?

1. A filmforgalmazási csoport neve
2. A csoport tagjainak neve, életkora, kapcsolattartó személy elérhetősége
3. Mi a film üzenete? Mit mondhat a magyar közönségnek? (minimum fél oldal)
4. Potenciális célközönség meghatározása
5. Milyen felületen (írott és elektronikus sajtó, szórólap, internet) lehet a célközönséget a legjobb hatásfokkal elérni? (minimum 1 oldal)
6. Hogyan hívnád fel a filmre a figyelmet egy mondatban?
7. Mely közösségi oldalakat használnád a film népszerűsítésére? Hogyan? (minimum 1 oldal)
8. Milyen szervezeteket vonnál be, hogy segítsenek nézőt toborozni?
9. Találtál-e valami közöset a többi filmmel? (mondanivaló, célközönség, üzenet)
10. Együttműködnél-e más közösségekkel, osztályokkal? Hogyan?
11. Az eredeti plakátot használnád, vagy van jobb ötleted?
12. Használnád-e a Filmklik fizetős platformját a forgalmazásra? Hogyan?
13. Szerveznél-e valamilyen eseményt a film bemutatója kapcsán? Kiket hívnál meg?
14. Dolgoznál-e celebekkel, közéleti személyiségekkel, ha igen, kikkel és miért?
15. Hogyan oldanátok meg a vetítésenkénti minimum 25%-os kapacitás kihasználást?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Charles Bukowski: A kezdő - könyvkritika
Következő cikk Johnny Depp NEM halt meg

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .