Az öböl – kritika


cove dokuThe Cove (Az öböl) – 2010 Oscar-díj, A legjobb dokumentumfilm

Évente 25 ezer delfinből lesz hamburger egy vízi-vidámparknak álcázott mészárszéken. Hatásvadász, egyoldalú, hegedűszóval megtámogatott értelmezés – ahogy azt Oscar mindig is szerette. Időnként mégis belátjuk, a cél szentesíti a vonósnégyest.

cove 01

Márpedig a The Cove célja, hogy gátat szabjon annak a mészárlásnak, amit egy eldugott japán öbölben végeznek rendszeresen, Taiji város közelében. A környék amolyan delfinparadicsomként ismert, már amennyiben ez alatt vízi-show-kat, labdát pörgető Flipperekre szakosodott állatkertet, az ehhez kapcsolódó merchandise-dömpinget, összegezve egy dollármilliókat mozgató ipart értünk. A japán kisgyerekek megsimogathatják a betanított delfinek homlokát, fényképezhetik az őket formáló szobrokat a szökőkutakban, és persze gumimásaikat is hazavihetik. Móka, kacagás.

Hogy miként kerülnek oda a mutatványosok, arról relatíve ritkábban esik szó. Mert nem a munkaközvetítő irodából. Ijesztő hangokat generálva a víz alatt kergetik a halálra rémült állatokat az öbölbe, ahol egy részükből cirkuszi látványosság lesz, egy részükből meg halkonzerv. Persze az utca embere mindig megdöbben, ki az a barbár, aki delfint eszik? Például része az iskolai étkeztetésnek.

A film arca Ric O’Barry, aki a hatvanas években a Flipper tévésorozat delfinidomárjaként szerzett magának hírnevet, tulajdonképpen nagy szolgálatot téve ezzel annak a közönségigénynek a kiépítésére, amely folyamat végén most kénytelen maszkkal az arcán, fiatal partizánokkal a háta mögött bevonulni Japánba, hogy rejtett kamerás felvételeket, bizonyítékokat készítsenek állításaikra. Igaz, a kettő között átélt olyat, amit felteszem, nem sokan mondhatnak el, hogy a karjai között lett öngyilkos egy delfin (!), azzal, hogy készakarva elzárta a légzőnyílását. (Míg ugyanis az ember nem tudja megtenni, hogy nem vesz levegőt korlátlan ideig, egész egyszerűen a tüdőnk kiköveteli ezt, a delfin képes erre, előidézve ezzel pusztulását.)

És ha fentebb holmi hatásvadászatra céloztam (a tengerparton a látványtól zokogó aktivistától a „kormány mindenről tud” szólamig), még ha ennek ez esetben helye is lehet, tény és való, hogy az egész akció célja, az évi 25 ezer delfin elpusztulását előidéző mészárlás lefilmezése nem válthat ki mást, csak döbbenetet. Nincs komment, csak a delfinek „jajveszékelése”. A vérben fürdő tengerpart nem igényel magyarázatot.

cove 02Na most értem én, hogy csirkének sem kevésbé rossz, amikor levágják a nyakát, mégis betoljuk a péppé zúzott húsából sütött pogácsát, főleg ha kuponunk is van a Burger Kingbe. (Idetartozik: a delfinhús állítólag olyan mérget tartalmaz, ami az emberre nézve katasztrofális hatásokkal bír.) És most nem akarok szerepet téveszteni, hiszen az én feladatom az volna, hogy elmondjam, miért jó/rossz film a The Cove, nem az, hogy egyetértek-e vele. Csakhogy ez pontosan az a típusú doksi, amelyiknek üzenete van, és ha ez átmegy, akkor jól csinálta, akkor is, ha amúgy nem egy cinematörténelmi sarokpont.

cove 04

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk FelháBorítók
Következő cikk Ferrara vs. Herzog

119 hozzászólás

  1. peca1000
    2010. március 10. szerda

    Sajnálom szegénykéket.

    Bár a csirkék, marhák, disznók miatt nem sírunk, pedig ők is érző lények.

    Igaz, őket tenyésztik, a delfineket nem.

    És a delfinek sokkal intelligensebbek, az emberekhez közelebb állnak érzelmileg és vissza is, ezért szomorú ez az egész.

    A bálnákkal sem bánnak kesztyűs kézzel, ezért sem szeretem a Japánokat. És ezen a dögös kis japán csajok sem segítenek….

  2. Tájfájter
    2010. március 10. szerda

    Szeretem az állatokat, kutyát, macskát, lovat, delfint, de ugyanakkor tudomásul veszem, hogy az ember mindenevő, így eszik húst is, és az a hús állatokból van. Kérdés ugye az, hogy a jófej kisbocit és Milka tehenet nem ennéd meg, de a marhapörit már igen, a húsvéti nyuszi aranyos, de a nyúlpaprikás is finom…

    Az eltérés talán ott van, hogy bizonyos állatokat tenyésztenek az emberek, hogy legyen mit enni, bizonyos állatokat meg levadásznak, lehalásznak eszetlenül és talán éppen Japán az, aki bálna és delfin irtással ebben jeleskedik, de ugyanígy lehalásszák a többi tenger élővilágát is.

    A másik meg ugye az eltérő kultúrák, hogy hol milyen állatokat esznek meg, van ahol macskát, van ahol sáskát, van ahol delfint… Ezért sem lehetne feltétlenül elítélni a kultúrákat, de persze szar látni, hogy delfineket gyilkolnak (mondjuk a delfinek is olyanok, hogy kikergetik a kisebb halakat a partra, majd a fövenyen belakmároznak belőlük, mikor már nem tudnak hova menekülni)

    Szóval tápláléklánc, vagy mifene

  3. 2010. március 10. szerda

    A filmben feltűnnek még ismert arcok, például ott van az aktivisták közt Hayden Panettiere. Celebekkel és csinos lányokkal könnyebb szólni az emberekhez.
    ( divecenter.hu/Hirek/1923/hayden-panettiere-es-az-elovilag )
    Az a bizonyos állítás, ami a delfinek (cetek úgy általában) húsának egészségkárosító hatásáról szól, azon alapul, hogy ezekben a csúcsragadozókban felhalmozódik a higany, ami nem mondható túlságosan egészségesnek.

  4. Zz_
    2010. március 10. szerda

    Az állatok addig esznek amíg éhesek és legtöbbször nincs maradék.
    Ezzel szemben az ember pazarol. Vajon hány élőlényt pusztítunk el csak a pazarlás miatt?

  5. Tájfájter
    2010. március 10. szerda

    @Zz_: Ez szerintem hülyeség, a kutya képes mindent felfalni, ímit eléraksz, még ha rosszul is lesz, a delfin is eszik “mókából”…

    Az oroszlán sem csak egy fél kafferbivalyt vadászik le, hanem egy egészet és a maradék a hiénák, keselyűké….

  6. 2010. március 10. szerda

    +a róka viszonylag ritkán állítja azt hogy játszani viszi a tyúkot, és megsimogattatni a többi kisrókával, és ettől neki nagyon jó lesz

  7. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Öltözzünk delfinnek és együnk japánokat!
    De most komolyan annyi mindent meg lehet enni, akkor miért kell egy olyan élőlényt mészárolni ami ha nem is ver ránk agyban de nagyon ott van ahol mi.
    Viszlát és kösz a halakat!

  8. 2010. március 10. szerda

    @Zz_: Egyetértek veled.
    Az emberi mohóság határtalan. Például rengeteg húst dobunk ki, mert nem vették meg, vagy megromlott, vagy megfőztük, de nem fogyott el. Vagyis ezek az állatok teljesen feleslegesen halnak meg.
    Ha csak annyit ölnénk, amennyire ténylegesen szüksége van az embereknek, már akkor is nagyon jót tennénk az élővilággal.

  9. 2010. március 10. szerda

    @Wicus8: lehet hogy pont azért 🙂 nem szeretik a konkurenciát. lehet hogy a japánoknál van vmi Delfinek bolygója B-film, a Majmok bolygója helyett…

  10. Nádasi Balázs
    2010. március 10. szerda

    Van az a régi hímsoviniszta vicc, hogy a nők személyi száma mostantól hármassal kezdődik, mert a delfinek feljöttek a második helyre — ami abból a szempontból is értelmetlen, hogy 3-assal a 2000 után született fiúk kezdődnek, és abból is, hogy hímsoviniszta; ám jól mutatja, hogy már akkor, amikor ez a vicc terjedt, az emberek tisztában voltak azzal, hogy a delfin kimondotan értelmes állat.

    Annyira az, hogy nagyon is emberre jellemző viselkedésmintákat produkál folyamatosan, és nem csak intelligencia, hanem érzelmek tekintetében is. (Ebbe nem mennék bele részletesen.) A japán kultúra része ugyan a delfin- (cápa-, bálna-) evés, már csak azért is, mert csak szigeteken élnek, és a halászatra kényszerültek rá; de a túlnépesedésük miatt már nem csak saját élőhelyüket fosztják ki, semmisítik meg, hanem a világ minden táján japán halászflották zsákmányolják ki a tengereket.

    Egyszerűen bele fogunk ebbe dögleni, úgy emberiségileg, a túlnépesedésbe és a túlzott élelmiszerigénybe. Most 0,7-es típusú az emberi civilizáció, útban az 1-es típus felé, de arra, hogy azt elérjük, és közben ne pusztuljunk ki egy saját magunk által előidézett természeti katasztrófa következményében, Sir Martin Rees királyi csillagász szerint csak 50% az esélyünk. Ha sikerülne gátat szabni globális egyezményekkel, és azok katonai (!) betartatásával a túlhalászásnak, picit több esélyünk lenne a túlélésre — gondoljunk bele, annak az esélye, hogy jövendő unokáink egyáltalán megszülethessenek-e, csak annyi az esélye, mint egy feldobott pénzérmének arra, hogy írás legyen. Ezen az arányon talán javítani kéne.

  11. Nádasi Balázs
    2010. március 10. szerda

    +t

  12. Könyvelő Mo
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: Táplálkozás szempontjából indifferens h a táplálék hol helyezkedik el az evolúciós láncban.

    A látvány, a mód ahogy a delfineket levadásszák valóban gyomorforgató, de egy marhavágóhídon sem fogad sokkal szebb látvány.

    Azzal meg h a delfinhús a világ egyes részein a táplálkozás szerves része nincs mit kezdeni, ez van.

  13. labi
    2010. március 10. szerda

    Én meg azt hallottam, hogy van olyan hely ahol nyulat meg kisbocit esznek. De azt sem hittem el… 🙂

    Amúgy nagyon kényelmes dolog aranyossági szint szerint védeni az állatokat, közben komplett ártatlan hangyacsaládokat mészárolni le, csak mert úgy gondoljuk hogy rossz helyen vannak. 🙂

  14. index-cenzura.biz
    2010. március 10. szerda

    tessék megnézni a southpark idevágó résztét.

    http://www.southparkstudios.com/clips/254166/?tab=featured

    FUCK YOU DOLPHIIIIIN!
    FUCK YOU WHAAAALEEEES!

  15. Tájfájter
    2010. március 10. szerda

    @Nádasi Balázs: Csak egy kis kiegészítés, amikor a vicc megszületett (előző évezred), akkor 3-4- essel a 1900 előtt születettek személyije kezdődött, mint dédnagyanyámé…

  16. 2010. március 10. szerda

    @Könyvelő Mo: ez pontosan így van, nem a szerint kell osztályozni hogy édibédi vagy rusnya. erre is írtam, hogy hatásvadász. de ha valamit meg lehet menteni, és ha ilyen – halkan mondom: demagógia – kell hozzá, akkor legalább ezt tegye meg, aki megteheti

  17. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @Könyvelő Mo: Táplálkozás szempontjából indifferens h a táplálék hol helyezkedik el az evolúciós láncban.

    Akkor együnk embert!

  18. EMU
    2010. március 10. szerda

    Én ezt nem értem, miért lenne barbár, aki delfint eszik. Valaki szerint az is barbár, aki marhát eszik. A hollandok nem esznek belsőséget, mert az barbárság. hagyjuk már élni úgy a másikat, ahogy azt teszi több ezer éve. A nyugati civilizációnak nevezett kultúra is nehezen viseli, ha baszogatják, mert libát töm, disznót véreztet, tyúkot fejez, nyulat nyúz, csigát eszik meg énekes madarat. Olyan hazug és képmutató ez az egész.

  19. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    Nem tudom, de lassan fel kellene tankolni az Enola Gay-t megint, ha nem jön meg a japánok esze.

  20. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @EMU: Baszod, megen más, ha valamit azért szaporítasz, hogy étel legyen belőle, és a sajátodat ölöd le, dolgozod fel, eszed meg, és az is más, ha vadon élő állatokat sodorsz a kipusztulás szélére a mérhetetlen vadászattal.

  21. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    @Nádasi Balázs: 0,7es tipusu? Az mi?

  22. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @órarugógerincű felpattanó:
    Teljesen igazad van.
    Vágóembert akarok sütni!

  23. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: a kannibalizmus gyakorlati okokból halt ki nem erkölcsi alapon, így ez az érv kicsit fail.

  24. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @Joaquin: Ezt kifejtenéd?

  25. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @Tájfájter: annyiban nincs igazad, hogy a tápláléklánc eredetileg arról szól, hogy annyi van levadászva, amennyi kell az önfenntartáshoz. De ebben a történetben nem erről van szó. Ez ipari mennyiségű pusztítás, ami a természetben folyik. Ha tenyésztenének delfineket ugyanúgy, mint a háziállatokat, akkor nem lenne gond. De itt a természetben tömegesen irtják őket, mindenféle utánpótlás nélkül, a túlélés esélye nélkül.

  26. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @EMU: senki nem a delfinhús evése miatt háborog, hanem amiatt a mészárlás miatt, ami miatt már nem egy faj, fajta kipusztult a földön.

  27. shamir
    2010. március 10. szerda

    “Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”
    (Mahatma Gandhi)

    “Az állatokkal szembeni kegyetlenség az alacsony és nemtelen kultúrák egyik legjellegzetesebb bűne”.
    (Alexander von Humboldt)

  28. EMU
    2010. március 10. szerda

    Akkor sem gondolom, hogy bármiféle erkölcsi alapunk lenne beleugatni abba, mit művelnek az állatokkal bárhol máshol a világban. Nem a delfinek ellen vagyok, hanem a képmutatás ellen.

  29. Könyvelő Mo
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: “Akkor együnk embert! “

    A katt után még egy katt, de az már csak erős idegzetűeknek:

    szily.blog.hu/2009/08/19/kepes_vagy_nem_megnezni_egy_emberevest_bemutato_rettenetes_fotosorozatot

  30. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: emberről emberre könnyebben terjednek a betegségek, így a kannibálok várható életkora finoman szólva is alatta van a másfajta húst evőkének. Sry az offért.

  31. 2010. március 10. szerda

    nyilván nem tervezünk japán zászlókat égetni, de ha valaki felhívhatja a figyelmet bárminemű köcsögségre, akkor tegye meg.
    és igen, a kínzásnak minősülő libatömést is tiltsák be. nem érdekel, hogy hány magyar mezgazd. csinálja hány évszázada.

  32. 2010. március 10. szerda

    a film egyik legjobb része egyébként amikor vmi helyi élelmezési főmufti azt ecseteli, már csak olyan szuronyokkal halásznak, amely AZONNAL végez az állattal. Majd erre a csávó megmutatja neki az okostelefonján lévő videót, ahol konkrétan kínhalált halnak a delfinek tömegesen.

  33. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    Állatvédők közül meg csak olyan magyarázzon, aki ugyanilyen vehemenciával véd mondjuk egy ritka csótány fajt. Ja hogy akkor egy se maradt… Nem szeretem az állatvédőket :-/ (Nem összetéveszteni a természetvédőkkel akik viszont fontosak!)

  34. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    Állatvédők közül meg csak olyan magyarázzon, aki ugyanilyen vehemenciával véd mondjuk egy ritka csótány fajt. Ennyit az állatvédőkről (99,999%-ban legalábbis)

  35. Joaquin
    2010. március 10. szerda

    sry a dupláért, 4 percet vártam hogy megjelenjen…

  36. 2010. március 10. szerda

    sry a 4 percért, nem tudom, mikor/mitől stoppolja, de előfordul 🙁

  37. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @EMU: volt egy olyan dolog a nyugati kereszténységben amit úgy hívtak, Isteni Törvények, vagy ahogy a felvilágosodás után nemvezték: Természeti törvények. Ezt az alapelvet egyébként minden embernek a lelkében kell hordoznia, és az ugymond lekiismeret. Aki ezen törvények ellen vét az az univerzum ellen vét. És olyan lényt evés céljából elpusztítani aki vélhetően egy szinten áll velünk (delfin, gorilla, bonobo, csinpánz) BŰN.
    Egyéb oktalan állatot ipari méretekben mészárolni, kínozni: BŰN
    Ennyit a képmutatásról.

  38. EMU
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: Keresztényinek meg isteninek mondott tézisekkel igazolni semmit nem lehet. Ez meg az én véleményem, igaz nem ide tartozik. A bűn az önmagában is bűn. Amiről meg az egyház mondja, hogy bűn, az általában maga a humánum. 🙂

  39. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @Könyvelő Mo: Köszönöm a linket az embertorhoz!

  40. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @EMU: tévedsz. A tengerek, az élővilág nem egy ország tulajdona, hogy jogot formáljon a kiirtására. A világnak egyöntetűen szembe kell helyezkednie az ilyen mértékű pusztítással. Struccpolitika amit vallasz. A japánok tudatlanságból, babonából, kegyetlenségből mindent elpusztítanak. Számomra ez beteges, nem normális emberi viselkedés

  41. Sandokohn, a maláji jiddis.
    2010. március 10. szerda

    @Joaquin: azért egy delfint összehasonlítani egy csótánnyal kicsit groteszk…

  42. 2010. március 10. szerda

    Nem értem ezt a kivételezést a delfinekkel, bálnákkal, kutyákkal, kisbárányokkal, nyulakkal, borjúbécsikkel és libamájhalmokkal, még más cukiságokkal, miközben a retkeket, paradicsomokat és rukkolákat gond nélkül gyilkolhassa bárki. Le a gyilkos vegetáriánusokkal! Egyen mindenki fényt! Ember embernek legyen farkasa!

    Hol van itt a kultúrák közti tolerancia, he? Ha a japánok szeretik megenni a delfint, hát egyék. csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem is szóltak egy kurva szót sem a reggeli libazsíros kenyeremhez, így én sem szólok, nem szólhatok az ő delfinzabálásukhoz, legfeljebb ÉN NEM ENNÉM. Mondom ezt annak az okosnak is, aki gandhizik itt, India a tolerancia országa, ui. nem minden indiai vega, sokan esznek húst is ott, hadd utaljak csak a híres tandoori csirkére. Birkát is esznek, halat is. Mégsem tud senki arról, hogy kajaügyben háborúztak volna egymással, sőt. Egymás mellett vannak a vega kifőzdék a halárusok és a csirkések. Aki azt akar enni odamegy, aki ezt az ide, ennyi. Ezt a hozzáállást javaslom az itt japánokat rögtön deportálni akaró többi ökoállatvédővegafasisztának is.

  43. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @efes: Ja, zabáljanak amit akarnak, csak ne a “közös”-ből irtsák, tenyésszenek maguknak, oldják meg.

  44. OmegA404 (törölt)
    2010. március 10. szerda

    Sajnos egy delfin értelmesebb egy átlag embernél… ez látszik.

  45. OmegA404 (törölt)
    2010. március 10. szerda

    Termőföldet édesvízet tengervízet levegőt nem lehet birtokolni, maximum használni.

  46. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @OmegA404: Például nem eszik embert.

  47. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @OmegA404: így van, és lehet használni úgy is hogy nem követünk el vele bűnt.

  48. 2010. március 10. szerda

    Ennyi vér kifolyt, pedig hurka is készülhetett volna belőle…

  49. OmegA404 (törölt)
    2010. március 10. szerda

    @efes: A libát tenyésztik.. a delfint vadon írtják… ennyit csak megértesz.

  50. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @efes: te nem olvastad el az eddigi írásokat. NEM a delfinhús evési kultúrájukat nem fogadja el a világ, hanem azt, hogy ehhez kiirtják a delfineket. Nem tenyésztik maguknak, ahogy más haszonállatokat szaporítják az emberi fogyasztásra, hanem a természetben található állományt pusztítják. Innentől pedig kihalással fenyegetik a delfint. És ez az erkölcsileg elfogadhatatlan. Ráadásul más állatot is pusztítanak, pusztán merő babonából ami tudatlanságból ered. És ahogy már írtam, az élővilág, amit a természet létrehozott, nem a japánok tulajdona, hogy úgy pusztítsák, ahogy nekik tetszik.

  51. 2010. március 10. szerda

    @OmegA404: nem értem meg. de látom te sem érted, mi a jó kurva közöd van hozzá, mit esznek a japánok? nem a tied a földi delfinpoppuláció. A japánoké sem, de ezt hadd oldják meg maguk, neked lófasznullasemmi közöd nincs hozzá, egyet tehetsz, ha annyira édinek tartod a delfineket, nem eszed meg őket. (nem tudom mit gondolsz arról, persze, ha ők esznek meg téged…)

  52. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: Ha tenyésztenék, akkor az lenne a baj.

    A delfin is csak egy hal.
    Mint a hering.

    Tengerből a dobozba.
    Ez az életútja.

  53. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @OmegA404: egyetértek, szerintem is értelmesebb élőlény.

  54. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: ha a delfineknek ez a karmája, néhány állat- és delfinvédő fasiszta semmit nem tehet ez ellen. nyavalyoghat legfeljebb, a delfineknek must go van.

  55. 2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: pontosan.

  56. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: milyen erkölcsről beszélsz, aki gondolom, gond nélkül megeszed azt, amit eszel. Annak a hagymácskának jogain miért nem gondolkodsz ennyit? Mert nincs olyan gazdagon barázdált agya? Ha a delfin olyan értelmes lenne, ő állna az ökoszisztéma csúcsán, de valamiért viszont szopóágon van. Vajh miért?

  57. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @efes: Dehogynem tehet. Néhány tesz is. Fasiszta meg az édesszüléd.

  58. 2010. március 10. szerda

    Arról meg nem is szólva, nagyokosok, ha majd ez a kurva kis ország, sok kurva okos kis polgára feleannyit fog majd tenni a környezetvédelemért, mint a japán átlag, akkor kinyithatja pofikáját. Addig viszont jobb, ha inkább szelektálva gyűjti mocskát, nem szaratja édi kutyicáját a járda közepére, és nem megy autóval a két sarokra lévő közértbe a biojoghurtjáért.

  59. 2010. március 10. szerda

    @órarugógerincű felpattanó: Édesszülém nem volt fasiszta, de nem is evett delfint sohasem.

  60. 2lkedő
    2010. március 10. szerda

    @efes: Demagóg, érzéketlen, relativizáló faszkalap vagy.

  61. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @efes: Pedig mind a kettő hasznosabb hobbi lett volna, mint a gyermekvállalás.

    Amúgy nem véletlen, hogy többen szeretik a delfineket, mint a japánokat.

  62. EMU
    2010. március 10. szerda

    @Bejjja: Nem mondtam annak az ellenkezőjét, hogy az élővilág nem egy országhoz tartozó. De először mindenkinek a saját háta táján kellene rendet tenni. A japánok évszázadok óta teszik ezt, nem most kezdték. Az, hogy te ezért lebetegesezed és nem normálisnak tartod őket, az ugyanúgy a nyugati civilizáció gőgje, ami alapján bárkiről véleményt mondunk, de magunkról semmit nem tűrünk. Az enyém nem struccpolitika, de a tiéd maximálisan a nyugat kivagyisága és felsőbbrendűségi téveszméje.

  63. 2010. március 10. szerda

    @órarugógerincű felpattanó: A japók is szeretik a delfineket.
    A világ meg azért nem szereti a japókat, mert szeretik a delfineket.

    sehogysem jó ez.

  64. Anatómus
    2010. március 10. szerda

    – pardon, a delfin nem hal… ettől még csinos és okos vízi állat (emlős)

    -borzongani jó, mert attól olyan felelős gondolkodásúnak néz ki az is, aki az utcán szó nélkül elmegy egy “szenvedő embertárs” mellett.

    -delfint védeni jó, mert messze van és nem kell nap mint nap foglalkozni vele (de lenne otthon egy kilencvenéves dédi, aki mindig mindent össze-vissza elpakol és azt sem tudja, hol van és ki vagy te, az sokkal kevésbé elegáns, viszont muszáj vele foglalkozni)

    – hátha egyszer a nyugati ember is rájön arra, hogy a toleranciának sokirányúnak kell lenni, mert mást is el kell fogadni, nemcsak másoknak kell az én marhaságaimmal békében élni… és pl nem akar delfinsókat (sic!) sem csinálni, mert nem biztos, hogy élvezik (pl a múlt héten is szólt az orka, hogy nem szeretne játszani és az idomár megfulladt)

    – ne együnk velünk közel azonos szinten levő állatokat – szóljunk a csimpánznak is, hogy hagyjon fel a majomvadászattal stb, sőt, szóljunk a nagymacskáknak, hogy ne egyenek a filogenézisben felettük álló egyedeket 🙂

  65. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: Többek közt azért sem.

  66. 2010. március 10. szerda

    Javaslom, banjunk ugy a meszarlasban reszt vevo (akar fogyasztoi szinten) japanokkal, ahogy ok a delfinekkel.

  67. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @EMU: Nem most kezdték el, de a technika fejlettsége miatt, most már olyan szinten csinálják, ami túlzás. Azzal nincs gond, hogy levadásznak X darabot, amíg az nem csökkenti súlyosan a populáció számát.

  68. Ex0dus
    2010. március 10. szerda

    A japánok sem hülyék, ezeknek a vadászatoknak is megvan a maga logikája. Hagyják sokasodni a populációt, majd a felesleget egyszerre levadásszák. Nem fogják kiírtani őket, több eszük van annál minthogy levágják az aranyt tojó tyúkot.
    A magam részéről a tenyésztést sokkal kegyetlenebbnek tartom.
    Harmadrészt bármennyire is értelmes és okos állat, nagyon, de nagyon messze van az embertől. A majom ugyanez, hiába egyezik meg 99%-a a dns-ünknek, ha még beszélni sem tud vagy tárgyakat normálisan használni. Az ember nem csak, hogy felsőbbrendű, de emellett még mindenevő is, és egész egyszerűen visszaél ezzel.
    Az meg, hogy pont az amerikaiak készítenek erről dokumentumfilmet, azt külön viccesnek találom.

  69. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @Mao elvtárs: Már írtam az előbb. Feltankolod az Enola Gay-t, és megy pár kört.

  70. 2010. március 10. szerda

    @Anatómus: A delfin hal: a tengerben lakik és a dobozban végzi.
    A gomba növény, mert a zöldséges árulja, nem a hentes.
    A tyúk egy olyan állat, ami egy növényen keresztül szaporodik, hiszen a tojást is a zöldséges árulja.

  71. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @efes: először is tényleg biológiát kéne tanulnod, ha lehalazod a delfint.

    Másrészt az emberi faj a legszégyenletesebb teremtménye a világnak. A felesleges gyilkolás, pusztítás akkor is szánalmas, és beteges, ha évszázadok, évezredek óta csinálják. Ez nem mentesít, habár előszeretettel mismásolnak ezzel a kifogással. De hát az ember az egyetlen ami sosem változik.

  72. 2010. március 10. szerda

    Aki annyira muvelt, hogy halnak gondolja a delfint, annak a velemenye kb annyira is mervado.

    A mokus meg madar, ugye, okoska?

    Egyed meg a kutyadat. Ennyi erovel. A delfinek szocializaltsagban es intelligenciaban is a kutyak folott allnak, nem egyszer sajat eletuk aran is vedig a vizbe kerult embereket capaveszely eseten. Ha ezert az a hala hogy ezerszamra meszaroljuk oket, hat nem a delfinek a tokeletlenek.

  73. 2010. március 10. szerda

    nem amerikaiak csináltak filmet, hanem állatvédők és nem japánok ellen, hanem állatkínzók ellen. nyilván léteznek japán állatvédők.

  74. Anatómus
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: hát tudod, neked van igazad, de akkor a Ziegler ostya is zőccség, mert azt is ott lehet kapni (szerencsére)

  75. Blogger Géza
    2010. március 10. szerda

    És ezek a delfinek korábban ugyanolyan kegyetlenül ölték meg százezrével a kisebb halakat… Végül is vegyék úgy a túlérzékenyek, hogy ez egy nürnbergi per, és a tömeggyilkosok is megkapták a magukét. Nehezen tudom elképzelni, hogy lehetne úgy megölni a delfineket, hogy az mindenkinek tessen, ne látszódjon vér stb.

  76. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @Ex0dus: az ember felsőbbrendű? Röhögnöm kell. Nézd vissza a történelmet. Ez lenne az az isteni felsőbbrendűség? Mindenki helyett szégyellem magam.

  77. shamir
    2010. március 10. szerda

    @efes: Nálad egy delfin értelmesebb, egy csótány pedig hasznosabb élőlény…

  78. 2010. március 10. szerda

    ja és évszázadok óta csinálják – de most jutottunk el oda hogy létezik kamera, amit zsebre teszel, berepülsz az országba, sutyiban felveszed. száz éve max. postagalambot küldhettél volna hogy felderítsen, de azt is megették volna mielőtt visszafordul

  79. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @Blogger Géza: a természetben a táplálozás a saját fennmaradást szolgálja, és nem irányul más fajok kiirtására. Ez óriási különbség az élőlények és az ember között.

  80. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: humans are virus.

  81. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @zsollancs: azt is tedd hozzá, hogy évszázadokkal ezelőtti eszközök nem voltak alkalmasak ipari méretű irtásra.

  82. 2010. március 10. szerda

    @Anatómus: Elég sok biológiát tanultam ahhoz, hogy röhögni tudjak a vulgárkatalogizáláson.

    pl. A cápa kb olyan messze van a tüdőshaltól, mint delfin a pontytól, pedig mindegyik hal.

    @Bejjja: hát, a niológiai tömeg azt mutatja, hogy igen, felsőbbrendű, mint a többi élőlény.
    Az egyetlen mérőszám ugyanis ez.
    Hány kiló ember él a földön.

    És láss csodát! Az ember tömege az egyik legnagyobb. A krillek még pályán vannak, meg ha a hangyákat egy fajnak tekintjük, azok is.

  83. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja:

    “a természetben a táplálozás a saját fennmaradást szolgálja, és nem irányul más fajok kiirtására. Ez óriási különbség az élőlények és az ember között. “

    Akkor hol a dodógalamb, te nagyonokos?

  84. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: sajnálatosan az én fogalmaim szerint nem ez a mérőszám mutatja meg valaki vagy valami felsőbbrendűségét. Az én szememben a Természet messze felette áll az embernek, amihez képest az ember egy porszem. Az emberi arrogancia azonnal átmegy porbancsúszó siránkozássá, ha egy földrengés pusztít, vagy egy tornádó. De az ember sosem tanul.

  85. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: Az evolúció nem hazudik.

    ui. Ha az ember nem enne delfint, a Természet nem küldene rá földrengést?
    lol

  86. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: jól látod, nálad valszeg okosabb vagyok. Én tudok másokkal “vitatkozni” anélkül, hogy átmennék primitívbe.

  87. Bejjja
    2010. március 10. szerda

    Na mindegy, megyek, mert ez a fórum is nyüzsög a normális érvek híján csak vagdalkozásra képes, de felsőbbrendű egyedekkel.

  88. 2010. március 10. szerda

    @Bejjja: nem, Te nem vitatkozol, hanem ismételgeted azokat a butaságokat, amit mindenféle ezoterikus irodalmakból szedtél össze. 🙂

  89. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: akkor még egy kis bioszt tanulj, mert a delfin nem hal.

  90. 2010. március 10. szerda

    @órarugógerincű felpattanó: Te is tanulj egy kis kibaszott bioszt, és jöjj rá arra, hogy a rendszertani kategóriák ÖNKÉNYESEK.
    Nincs olyan, hogy HAL.
    HAL az, amit annak nevezek.

  91. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: Akkor a krokodil is hal.

  92. akimondja
    2010. március 10. szerda

    szerintem meg az a hülye, aki azt mondja, hogy a “japánok hülyék”

  93. 2010. március 10. szerda

    @órarugógerincű felpattanó: Nem, mert a krokodilra a vadászati törvény vonatkozik, míg a delfinre a halászati. 😀

    De ez tényleg definíciós kérdés, hogy mit minek tekintesz.

    A porcoshalak-csontoshalak-bolytosúszós hal mind hal, pedig ezek távolabb vannak egymástól, mint hüllő a madártól, vagy a hüllő az emlőstől.

    ui. az emlős sem “emlős”.
    Az egyetlen közös és minden más bandától megkülönböztető vonása az emlősöknek az, hogy szőrösek.

  94. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: A dodót az ember irtotta ki: megették őket!

  95. Levéltetű
    2010. március 10. szerda

    Hogy lesz a delfinből halkonzerv?

  96. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: Te hol tanultál bioszt? Kisegítő iskolában?

  97. 2010. március 10. szerda

    @Wicus8: Meg mertem volna esküdni rá, hogy a kutyák, macskák, disznók és patkányok pusztították ki őket…

    De, ha Te mondod, simán elhiszem.
    Jött az ember, és hamm, bekapta.

  98. órarugógerincű felpattanó
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: De hát a törvények is önkényesek. Ragaszkodom a krokodilok hal létéhez.

  99. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték, és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodók kevesebb mint száz éven belül, a 17. század végére vagy a 18. század elejére kipusztultak.

  100. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak nem futottak el a partra szálló hajósok elől. Szórványos híradások szerint a fűszerkereskedõ hajók matrózai sokszor furkósbottal öldösték le őket, hogy élelemhez jussanak.

  101. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a TELEPESEK ÁLTAL BEHURCOLT és később elvadult háziállatok (például disznók, kutyák, makákók) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait. Hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták, és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

  102. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Tehát: az ember pusztította ki!!!

  103. BéLóg
    2010. március 10. szerda

    @Wicus8: Amint annak akár utána is lehet olvasni, a dodó húsa EHETETLEN volt. Ha nem akarsz régmúltszázadi brit hajónaplókban böngészni, megtette ezt helyetted néhány ismeretterjesztő társaság mint a spektrumnatgeo and co.

    A szerencsétlenek — ahogy más is írta — az emberi gyarmatosítás KÖVETKEZMÉNYEKÉNT pusztultak ki, ahogy számtalan más élőlényt.

    Csak a tények kedvéért.

  104. 2010. március 10. szerda

    @Wicus8: Az ember ette meg, vagy azt ember által behurcolt állatok?

    Az ember az egyetlen olyan élőlény, ami fajokat irt ki, vagy van esetleg más ugyanilyen élőlény?

    @órarugógerincű felpattanó: Ragaszkodj!
    Nem fogsz tévedni.

  105. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    Tehát: az ember pusztította ki!!!

  106. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: Ha egy dodót agyonversz egy bottal akkor te ölted meg, vagy a bot?

  107. 2010. március 10. szerda

    @Wicus8:

    ” Wicus8 2010.03.10. 13:36:39
    @kolbászoszsömle: A dodót az ember irtotta ki: megették őket! “

    Nem, nem ették meg őket, mert rossz volt az ízük, és nem, nem az ember pusztította ki őket, hanem az emberrel együtt terjeszkedő fajok.

  108. Wicus8
    2010. március 10. szerda

    @kolbászoszsömle: Ha egy dodót agyonversz egy bottal akkor te ölted meg, vagy a bot?

  109. 2010. március 10. szerda

    @Wicus8: A patkány nem bot. A disznó sem bot. A macska sem bot.
    Ezek önjáró állatok, amik együtt vándorolnak az emberrel.

  110. 2010. március 10. szerda

    Mérhetetlenül felbasznak ezek a korlátolt állatvédők! Vegyék már tudomásul, hogy a delfin húsa Japánban nem egyfajta egzotikum, amiről akár le is mondhatnának, hanem a táplálkozás szerves része, ráadásul elég ízletes is… Amúgy meg ki nem szarja le ezeket a nagydarab buta halakat…

  111. Penta-bá
    2010. március 10. szerda

    Kurva Japánok
    Atomot nekik

  112. Pszientológus
    2010. március 10. szerda

    “a delfinhús állítólag olyan mérget tartalmaz, ami az emberre nézve katasztrofális hatásokkal bír”

    Aki ilyet leír, elhisz, az egy agymosott greenpeace-es hülye.

    Nem akarom, hogy ilyen degenerált nyomorékoknak befolyásuk legyen a világpolitikára. Inkább haljon meg évi húszezer delfin.

  113. gpetersz
    2010. március 10. szerda

    @EMU:
    “Akkor sem gondolom, hogy bármiféle erkölcsi alapunk lenne beleugatni abba, mit művelnek az emberekkl bárhol máshol a világban. Nem az emberek ellen vagyok, hanem a képmutatás ellen.”

    Kapd be.

  114. Glamorous
    2010. március 10. szerda

    Jó a cikk! Gratulálok!

  115. Pu Tyin
    2010. április 21. szerda

    Nnna kérem.
    Bármilyen meglepő is, a Föld nevű bolygó mérete véges. Következésképpen a rajta található fogkefék, sündisznók, ásványkincsek és delfinek számossága is véges.
    Ha tehát a sok idióta kiírtja azokat a szerencsétlen delfineket (vagyis populációjuk mennyiségi mutatóját a zéróhoz konvergálja), akkor nem lesz több delfin. Vagyis a Te gyereked, meg az Én gyerekem már nem fog tudni enni, inni, simogatni stb. delfint.
    SŐT!!! Mivel a Föld bioszférája lényegében egy egységes biomassza (hiszen axióma: a Föld véges ), ezért ha valami kretén kiírt egy fajt, akkor egy csomó másik is pusztul utána a zárt élelem-lánc miatt.
    Evidens…

    Egyébként: ha ésszerű élelmiszer-termelési stratégiát folytatna az emberiség globálisan, akkor több 10 milliárd embert gond nélkül lehetne etetni. Jelenleg a kb. 7 milliárd embernek a 2/3 -a éhezik. A többinek meg kb. 80%-a vegetál, a maradék meg marhára elhízott, meg cukros, meg minden bajuk van a sok kajától.
    Dehát a leghülyébb állat az ember.

  116. NoOne
    2010. június 22. kedd

    Ennyi marhát.
    A delfin emlős: többek között mert utódai méhen belül fejlődnek, és az anya a megszületett utódot az emlőjében termelődő anyatejjel táplálja. Az osztályozás nem “önkényes”, hanem megfigyelhető, leírható és öröklődő tulajdonságokon alapul, a kolbászoszsömlével meg nem vitatkozni kell, hanem egyszerűen megenni. Pl. odaadni a delfineknek. 🙂
    A japánokkal meg az baj, hogy azt hiszik nekik mindent szabad. Az hogy hagyomány a delfin vadászata, a delfinhús fogyasztása, azt mondjuk megértem, ha nem is értek vele egyet. Ha hébe-hóba néhány delfint elejtenének maguknak mint azt vélhetőleg korábban az őseik tették, az sem tetszik, de ‘legyen’. Azzal azonban, hogy “hagyománynak” címkézve ipari méretekben több ezer állatott mészárolnak le, és majd’ az egész település ebből él meg, azt nem értem meg, és végképp’ nem értek vele egyet… és ahogy nézem, sokan mások sem.

  117. krinyo73
    2010. június 29. kedd

    Olvasgattam a hozzászólásokat…Hát még jó, hogy vannak olyan emberek, akik együtt tudnak érezni az állatokkal. Olvastam egy pár helyen, hogy a családban tartózkodó állatok esetében van olyan is, hogy csak egy családtagot sebesítenek meg a halászok. A többi pedig nem hagyja magára a bajba jutott társát….

  118. krinyo73
    2010. június 29. kedd

    A többi pedig nem hagyja magára a bajba jutott társát…Így könnyű őket lemészárolni. Vannak, amelyeket nem ölnek meg azonnal, hanem hagynak kivérezni….Vajon megérdemlik ezek a csodálatos lények a szenvedést? Azt, hogy lássák szeretteiket meghalni??? Azt, hogy aztán őket is megöljék? Vajon megérdemlik az állatok a szenvedést? Nem vagyok megrögzött állatvédő, de igenis vannak az állatoknak jogai. Ajánlom ezt a filmet mindenkinek. Gratula annak, aki száraz szemmel végig tudja nézni:video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535#

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .