Mozi a mennyországban


Al Pacino eképpen okította unokáját az Egy nap a moziban: “A Jóisten fentről figyel minket, és minden jó cselekedetünkért egy téglát helyez el az égi házikónkban.” Ha ez valóban így van, akkor mostanában nem sok lakópark épül odafent. Peter Jackson Komfortos mennyországa kapcsán előszedegettünk néhány korábbi filmet, ahol szerepelt ez a célállomás (legalább a címben).

mennyorszag1 Mennyország most (Paradise Now – 2005)

Abu-Assad
rendező két palesztin öngyilkos merénylő utolsó napjairól forgatott csont-szaggató drámát. Egy ország hol az egyszer használatos mellényt nem a nagyi köti, és jóllehet nehéz elfogadni, de azt hús-vér emberek öltik magukra. Egy biztos, megte-kintését követően fütyörészve szállunk fel egy BKV-buszra.
mennyorszag2

 




A mennyország gyermekei (Bacheha-Ye asheman – 1997)

Szegény teheráni testvérpár egy cipőben jár, csakhogy látogathassák az iskolát. Egy magyar gyerek számára ez sci-fi, amúgy meg egy könnyfakasztó, egykoron Oscar-jelölt iráni mozi a szeretetről. Egy cipőszponzorral bizony jól kerestek volna. Azon kevés dvd-k egyike amin perzsa hang is található. Bizony ám!

mennyorszag3

 


A Mennyország kapuja (Heaven’s Gate – 1980)

Michael Cimino a Szarvasdvadász után bármihez kapott pénzt, lett is belőle filmtörténeti bukta (40milliót (mai léptékkel 120millió) dollárt pancsolt el). Telepesek kontra emigránsok western-dráma-történelmi eposz (219 perc!), ahol három órát után végre eldördülnek a fegyverek.  Álítólag az 1985-ös európai bemutatót követően kultuszfilmmé vált. Tényleg?

mennyorszag4 Hétköznapi mennyország (As It Is Heaven – 2004) 

Megcsömörlött karmester visszatér szülőfa-lujában, hogy meglelje önmagát. A helyiekkel való közös hang keresése közben, elvállalja a templomi kórus vezetését, és előbb-utóbb mindenki kiereszti. Patetikus skandináv szívfilm, mennyei felhangokkal, súrolta az Oscart.

mennyorszag5
A mennyország kapujában (Knockin’ on Heaven’s Door – 1997)
 

Martin és Rudi leleteik alapján már feleslegesen vennének tartós tejet, így egy életük egy haláluk, nekivágnak egy őrült road movienak, hogy mindent kipipáljanak bakancslistájukról. Abban az esztendőben igazi német kasszasiker volt Európában, mára már csak Til Schweiger maradt meg belőle hírmondónak.

 

mennyorszag6

Pár lépés a mennyország (A Walk in the Clouds -1995)
 

A frontról hazatérő Keanu Revees terhes lány kérésére férjet alakít, olyan jól, hogy aztán jól bele is szeret, ez még nem is lenne baj, de van már neki arája.. Szőlőtaposós nagycsaládos romantika egy adag giccsel nyakonöntve. Az MTV Movie Award-on a Legjobb csók díját nyerte, míg Keanu az alakításáért Arany Málnát.

 

És még lehetne folytatni: Tom Tykwer elárulta, hogy a Gyilkosok is a mennyországba mennek (Heaven – 2002), a közelgő választásokról pedig egy gyerekkori rajzfilm ugrik be: Minden kutya a mennybe jut (All Dogs Go to Heaven – 1989), Samuel L. Jackson kémikusként A hetedik mennyországban (The 51st State) keverte ki a tökéletes szert…és áprilisban a Titanicon megtudhatjuk, milyen 7perc a Mennyországban?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ferrara vs. Herzog
Következő cikk Argentína már nem sír az Oscarért

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .