Argentína már nem sír az Oscarért


A két favorit versenyző közül a nevető harmadik az argentin El secreto de us ojos nyerte a külföldi film Oscarját, ennek kapcsán Zoltanek előásott egy korábbi argentin gyöngyszemet, jelezve, hogy talán nem is volt olyan váratlan ez a győzelem.

kilenc királynőA kilenc királynő (2000)

A Kilenc királynő (Nueve reinas) a tökéletes példája annak, hogy kevés pénzből is lehet izgalmas, ötletes, csavaros mozit készíteni, remek színészekkel, és nem kell csak 5 kameraállást használni. Fabián Bielinsky majdnem a semmiből robbant be ezzel az átverős filmmel 2000-ben. Ráadásul argentin a film, akik akkoriban nem mondhatták magukra, hogy mennyire jól megy nekik. Szóval Bielinsky türelmesen várt, kubikozott 15 évet a filmiparban, és közben volt ideje forgatókönyvet írni. Aztán megnyert egy pályázatot, és vele együtt 300 millió forintnyi pénzt, hogy leforgathassa első filmjét. Idáig semmi különös nincs, azonban a kész alkotást megnézve szembeszökő pár dolog, amiből a magyar filmesek is tanulhatnának. Például a párbeszédek, a cselekmény, meg az a határozottság, ami kisugárzódik az egészből. Nem akar művészieskedni, okoskodni, egyszerűen csak szórakoztatni akar. De egy másodpercre nem nézi ostobának a nézőt. A csavarok nem nagy csattanóval vannak bemutatva, hanem teljesen konvencionálisan és lazán, pont ettől lesz igazán jó íze az egésznek. Mindennek tetejébe az utolsó csavar után is tartogat egy aprócska meglepetést.kilenc kiralyno2

Szándékosan nem írok semmi konkrétumot a filmről, mert gyakorlatilag akkor működik az egész, ha semmit sem lehet tudni róla. Annyit elmondhatok, hogy a két főszereplő (különösen Ricardo Darin) nagyszerű, de a mellékszereplőkkel sincs semmi gond.  Javasolnám, hogy spanyolul nézze mindenki, azonban a felirat sajnos nem lett a legjobb. Viszont a szinkronnal hálistennek semmi baj nincs, és a szöveg is szellemesebb.
Javaslom valamelyik Odeon-t mindenkinek és fedezze fel magának az utóbbi évek legjobb átverős filmjét!

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mozi a mennyországban
Következő cikk Nem ezek azok a droidok, amiket kerestünk

1 Comment

  1. 2010. március 14. vasárnap

    Argentina, a que mundial! Előkapartam én is két ajánlott argentin filmet az archívumomból, az egyik az itt is említett Bielinskyé, aki úgy rémlik, már meghalt (ha mégsem, úgy sokáig fog élni).
    asanisimasa.blog.hu/2006/01/12/fabian_bielinsky_el_aura
    asanisimasa.blog.hu/2005/02/28/carlos_sorin_bonbon_a_kutya_el_perro

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .