Recoil-koncert – trógerok az Apple-promón


Reggel megnéztem a “Nyerj egy találkozást Alan Wilderrel” játék eredményeit, majd mint Lendvai Ildikó, összeszorított fogakkal gratuláltam Olginak a győzelemhez, hogy aztán adáson kívül amolyan hegylakósan kiáltsam az ég felé, hogy “miééért?!”. Zsebre vágtam azért egy Personal Jesus maxi-borítót, Manótól lenyúltam egy filcet (majd szólj, hogy adjam vissza, hátha kelleni fog a Time is Money fejléc rajzolásakor), és annyi zselét lőttem a hajamra, hogy Alanebb legyek ’86-os Alannél is.

Egy órát váratni az embereket az utcán akkor is kreténség, ha épp nincs Fradi-Debrecen a szomszéd sarkon és jó az idő, de volt és fújt a szél. Nyilván nem kell elkezdeni a koncertet nyolckor, de legalább ne kilenckor nyitnád a kaput.

1. kérdés: Miért nem lehetett legalább beengedni minket időben?
a) tróker vébékás külvárosiak vagyunk, úgyse fogyasztottunk volna a büfében
b) a Sanyinál volt a kulcs, az meg kiment a meccsre
c) Alan Wilder back to Depeche Mode!

Természetesen villámgyorsan megtöltöttük a helyet, és örültünk, hogy a warm-up srácok slágerek helyett kultikus Depeche Mode-dalokkal, illetve egyéb nosztalgikus elektro-trackekkel szórakoztatják a kedves egybegyűlteket. Azt ugye eddigre már tudtuk, hogy a buli majdnem elmaradt az izlandi vulkánkitörés miatt (ez de kurva hülyén fog hangzani pár év múlva, ha visszaolvassuk), így Alan elvileg autóval tette meg az utat Angliából, hogy 24 órás ébrenlét után fellépjen a Diesel Clubban.

2. kérdés: Melyik filmet küldjük el neki DVD-n?

a) Dante pokla
b) Magma
c) Alan Wilder back to Depeche Mode!

11 után, amikor elkezdődött a, hát, nem koncert, hanem “audiovizuális performansz” (pfff!), és feljött a színpadra a Dióssi Gábor a [email protected]-ból, akkor azért elcsodálkoztam, de a többiek jól vették le a dolgot, úgyhogy engem sem zavart. Na most az egész előadást és nem szedném ízekre szakmailag, mert ahhoz úgy kéne tennem, mintha értenék ehhez a szakmához, de így szombat délután semmi ingerem megjátszani a váteszköltőt. Csordás Dani barátom elmondása szerint azért nem szarta össze a bokáját tőle és a videók is lehettek volna jobbak, de ő eddigre már teljesen alkalmatlan állapotban volt. Viszont ha kellő számú kommentező kéri rá, meg tudjuk fűzni, hogy rajzolja meg a képregényblogján az estét; ennek is van annyi értelme, mint online petíciót írni a 84-es hamburgi koncert kiadását követelve.

Én a magam részéről kicsit twitteresen azért összegezhetem annyiban, hogy exciting, strange but very enjoyable show volt. Akkor is, ha régóta szeretném tudni, mi a szart csinálnak ilyenkor a laptopok mögött, illetve hogy az oké, hogy nem koncert, de:

3. kérdés: akkor mi?

a) ő facebookozik, mi ennek örülünk
b) sima Apple-promó
c) Alan Wilder back to Depeche Mode!

Akárhogy is, rohadtul élveztem és nem csak a setlistbe felvett Never Let Me Down végett – mert amúgy a Subhuman óta meggyőződésem, hogy jelenleg zeneileg annál feljebb nincs, mint amit a Recoil csinál. Alan Wilder pedig láthatóan egy sztárallűröktől mentes, végtelenül kedves fickó, emellett elszánt alkotó és vérprofi zenész.

Azok között, akik mindhárom kérdésre helyesen feleltek, kisorsolunk egy Recoil torrentlinket, valamint személyes találkozást a Hetedik Sor Blog szerkesztőivel!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A tékából megkerült felvételek
Következő cikk George Clooney és Hugh Grant párosával egy új Minden lében két kanál?

1 Comment

  1. 2010. április 18. vasárnap

    Jó 😀

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .