Egyéjszakás kaland – kritika

Egyéjszakás kaland (One Night Stand) rendezte: Mike Figgis, szereplők: Wesley Snipes, Nastassja Kinski, Robert Downey Jr., Kyle MacLachlan, Ming-Na, amerikai filmdráma, 102 perc, 1997, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Másnap reggel

A kilencvenes évek pestise a közöny, de az új évezredbe átbotorkálva tovább tombol. A tömegben csupán egyetlen személy törődik embertársaival: a zsebtolvaj. A milliós rideg társulatban mindenki a jó szerepekre hajt, nehezen barátkozva az “apró grafit pontocska vagyok Isten rajztábláján” teóriával. Vég nélküli harcot folytatva a boldogság nevű hiánycikkért. Ha az anyai szeretet csak poros emlék; nincs, ki fogja kezed, ölelő kar, mely körbefon; ha elfogytak a tápláló csókok, szenvedélytől őrült éjszakák, elvesztél. Magába szippant a depresszió, Xanaxból építesz királyságot, hol uralkodásod rövid életű, s az öröm egy sodort cigi füstjével gyorsan elillan. Az öreg Kaposzakállú korunkat nézve biztos okul, és következő munkájakor a teremtés folyamatában első helyre a pszichiátert helyezi.Mike Figgis rendező a Las Vegas, végállomás forgatókönyvének megírásakor talált rá az égő csipkebokorra. Megállt, lassan egymás felé fordította az embereket, hogy lássák a másik arcát. Szemükről levette a média által felhelyezett rózsaszín napszemüveget, szembesítve csupasz jelenükkel. El-elkapva a teljesség érzetének villanásnyi momentumait, de még inkább alátámasztva a szomorú tényt, hogy az ezredfordulóhoz közelítve kapcsolataink csupán kallódó lelkek váratlan koccanásai, görcsös egymásba kapaszkodásairól szólnak.

A Las Vegas, végállomásban Ben Sanderson forgatókönyvíró köszöni meg a részvételt, és útra kel meghalni a hamis fények városába. Mielőtt kilép a nagybetűs semmiből, a sors megkésve kézbesíti ajándékát: Sera, a magányos utcalány érzékeny szerelmét. Nincsenek illúzióik, és Max Carlyle-nak (Wesley Snipes) sincsenek az Egyéjszakás kalandban, pedig az élet antihőse a napos oldalról érkezik. Felkapott reklámfilmrendező, magánélete kiegyensúlyozott, vonzó asszonykával, két gyermek boldog apjaként vegetál. Minden annyira tökéletes, hogy az már unalmas, mígnem egy üzleti útja során hamis boldogságának szigetén végigsöpör a Karen (Nastassja Kinski) hurrikán. Félrelépését követően Max átszitálja életének eddig lepergett homokszemeit. Környezetétől elszigetelődik, feleségéhez fűződő viszonya – akarata ellenére is – válságba kerül. Egy évvel később megtudja, hogy legjobb barátja, Charlie (Robert Downey Jr.) haldoklik. New Yorkba repül, hogy mellette lehessen, és kiderül Charlie bátyjának (Kyle MacLachlan) felesége nem más, mint Karen.
Mire hozzánk elért a mozikba, sok minden csorbítja a film megítélését. Odaát megbukott, a Las Vegas, végállomás után magasra került lécet az Egyéjszakás kaland a kritikusoknál leverte, elmaradtak a jelölések. Joe Eszterhas nyilvánosan duzzogott, hogy tönkre vágta forgatókönyvét Mike Figgis, végül a nevét is levetette. Robert Downey Jr. pedig élete legviharosabb időszakában, a drogok fogságában vergődve forgatta. Pedig Nastassja Kinski még csodálatosan vonzó, Wesley Snipes karrierje legkomolyabb színészi elismerését kapta meg a Velencei filmfesztiválon. Mindenképp érdemel egy esélyt a film.

Napjaink szürke felöltőt hordanak, többnyire próbáljuk magunkat becsapni. Befelé fordulva önmagunk foglyaivá válunk. Hogy ez ellen tegyünk, Figgis felhívja figyelmünket arra, milyen sok rejlik egy lopott pillantásban, pláne ha észre merjük venni. Magányunk celláját kinyitva, kiültet minket a Nagy Közös Tábortűz köré, ahová legbelül mindannyian vágyunk.

Mike Figgis komponistaként sem utolsó!

Hozzászólások

hozzászólás