Kritikus-stop


A magyar filmek állami finanszírozásán viccelt egy netes videón – kirúgták.

Másfél hete kikerült a YouTube-ra egy vírusvideó a Dobogó kövek c. magyar vígjátékhoz kapcsolódóan. Az ál-interjú alanya egy kvázi producer volt, aki parodisztikusan vázolja, miként kell Magyarországon filmet készíteni és forgalmazni. Többek között elhangzik, hogy százmilliókra kell pályázni az államnál, tenni bele testvérszerelmet meg Bon-Bont, mert mindenki ezt csinálja.

A monológ előadója Feri, a mozigépész néven publikáló kollégám, aki a Dobogó kövek sajtófőnöke is egyben, illetve főállásban egy állami kötődésű filmforgalmazó alkalmazottja – volt. Az ominózus videó láttán ugyanis a cég azonnali hatállyal felmondott Ferinek, mit humorizál az ilyesmin. A kifogásolt mondat kb. 2.04-től:

Civilizáltabb vidékeken ezen az érintettek nevetnek, esetleg nyomnak egy barackot a delikvens fejére, ami egyébként azt jelenti, most búcsúztál el a karácsonyi bónusztól, de hogy szocialista reflexszel hepciáskodva elbocsátani az embert, az talán csak felénk magától értetődő. Akárhogy is, Feri tiszteletére alant kilistázzuk kedvenc filmes kirúgásainkat:

Amerikai szépség – Kevin Spacey gerincesen távozott! Sikerrel zsarolt ki a főnökségből egy tetemes végkielégítést.

Harcosok klubja – Edward Norton a végkielégítést még azzal is megfejelte (szó szerint), hogy módszeresen lebontotta felettese irodáját.

Egek ura – Minden takarítónő álma, hogy ha már ki is rúgják, George Clooney kézbesítse a felmondólevelet.

Hivatali patkányok – Bár senki nem búcsúzott el tőled, de gyanús, hogy a pincébe száműztek és évek óta senki nemkért számon rajtad semmit? Ezek szerint akár fel is gyújthatod az irodát.

Az élet sója – Annál nincs szánalmasabb, amikor lecserélnek egy R2D2-ra, mert az fejre állva is dolgozik, pedig te azt két lábon se voltál képes mindig abszolválni.

Tessék szavazni a kommentekben, kinek melyik a kedvenc kirúgása!

Elindult a Hetedik sor hírlevele! Iratkozz fel, hogy arról is értesülj, amit a blogon nem jelenítünk meg! Bővebben a szolgáltatásról ide kattintva>>

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Asszonyállat géppuskával
Következő cikk Naiv Anikó jelenti (3.)

11 hozzászólás

  1. verespalne
    2010. október 27. szerda

    ez komoly vagy a vírus része a továbbiakban?

  2. 2010. október 27. szerda

    isten engem úgy segéljen, hívd fel ferit, megmondja 🙂

  3. 2010. október 27. szerda

    @zsollancs: Hát, ma délelőtt már egy kiscsaj fogadott a mokép sajtóvetítésén, míg a meghívót a Ferenc kolléga írta alá…

  4. the dude
    2010. október 27. szerda

    Ma még egy Feri repült a helyéről, de ő jó magasan ült és még raccsolt is…

  5. 2010. október 28. csütörtök

    @the dude: tényleg, lehet hogy arról is kéne dobnunk egy posztot

  6. verespalne
    2010. október 28. csütörtök

    port?

  7. 2010. október 28. csütörtök

    naná

  8. verespalne
    2010. október 28. csütörtök

    “az én vezetői megbízásom 2011-ben lejár, a várható városvezetésnek pedig már a nyáron jeleztem, hogy nem ambicionálom a kinevezésem egy újabb ciklusra”

    http://www.nol.hu/kult/film/20101015-mi_lesz_veletek__pesti_artmozik_

    miért repült két hónappal a saját lemondása előtt? ennek mi értelme van?

  9. 2010. október 28. csütörtök

    @verespalne: Vélhetőleg az, hogy Tarlós elvtárs oda is kiküldött egy számvevőkülönítményt…

  10. 2010. október 29. péntek

    no és a Wanted? az kutyafüle? 😀

  11. kis_kiraly
    2010. október 29. péntek

    Nos… nem egy Ari Gold-os alakítás.

    De amúgy igaza van.

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .