Kijött DVD-n a Nosztalgia, amit le is teszteltünk jól; kiadványként szuper, a film meg olyan, amilyennek eddig is ismertük. Feltéve, ha ismertük.
Hogy neve kinek mivel jelent egyet, arról sokfélét lehetne írni és épp erre volna most ez a nyitópoén felhúzva, mert hogy az egyetemes filmművészet blablabla mellett leginkább akkor emlegetjük újabban, ha vastagkeretű szemüveges művészfilmesekre, vagy ágyba orosz cserediákok helyett vonatkozó biográfiákkal bújó, szőrös vádlijú esztétika szakos lányokra tereljük a szót. Gúnynév lett, na. Az ilyen gúnyolódásoktól én a legritkább esetben tartom távol magam, mert épp elég dolgozni nem akaró, épp ezért a kultúrával takarózó barommal találkoztam már és tényleg ebben csak az a skizó, amikor egyszer tényleg szembejön ennek az Andrejnek egy filmje, mint most.
A Nosztalgia Tarkovszkij karrierjének (és életének) utolsó fázisában, az emigrációban készült, ilyesformán nem annyira a szovjet filmművészet remekét ismerjük benne, mint inkább egy olasz-orosz koprodukciót. Bár nem direkte ebből az érzésből indult ki (noha a főhős egy Olaszországban tébláboló orosz író), az alkotás alatt mégis a rajta egyre inkább elhatalmasodó honvágy vezérelte, s vette át az uralmat a film hangulata felett. A képsorokon szépen körvonalazódnak a rendezőt fiatalon ért hatások; a lassan elnyújtott snittek Antonionit, a képek buja zsúfoltsága kissé mintha Fellinit idéznék, noha utóbbin e tekintetben túl is mutat. Teszi ezt anélkül, hogy túlzásba, nevezetesen giccsbe bicsaklana. A hangulatról már nem tudok ilyen őszintén lelkeseket írni, mert tipikusan az a nyomasztó világfájdalom sugárzik belőle, ami nélkül kelet-európai művésznek a pennája sem fog és ami mára szerencsére már paródiák alapanyagát képezi, de fogadjuk el, hogy mindez más megvilágításban is vizsgálható. Összegezve: nyavalyog, de milyen szépen csinálja!
Fura a helyzet, mert olyan jelzők jutnak eszembe most, a DVD-kiadás alkalmával, amilyeneket épp a poszt elején emlegetett polgártársak szokták jellemezni az olyan filmeket, amelyekről ugyan nem tudják megmondani, mitől mestermű, de benne volt a tankönyvben, tehát az. De nem esek kétségbe, egyszerűen csak azt javaslom, ha valaki eddig csak úgy találkozott Tarkovszkij nevével, hogy ő a Michael Bay ellentéte, akkor szerintem nyugodtan szánjon rá egy délutánt, nézze meg például a Nosztalgiát, esetleg a forgatásról készült s az extrák között fellelhető Úton című több mint egy órás doksit, nem fogja megbánni.
Szerintem, az esztétika-szakos lányok szőrös vádliját nem láthatod, mivel kék harisnya van mindig rajtuk. Azonkívül, szerintem az esztétika-szakosoknak van annyi szépérzéke, hogyha már átüt a szőr a harisnyán, akkor epillál/gyantáz/borotvál. A szőrös láb inkább a könyvtár- és magyar-szakosokra igaz. Vagy legalábbis, volt igaz az én időmben…:))))
@efes: leszűrted a lényeget :-))) De adom, van benne valami! Asszem most egy ideig nem akarok szőrös lábakról beszélni