Chloe


Nem akarok én sokat csüngeni ezen a leszbi-témán, de Julianne Moore alaposan belehúzott az utóbbi hetekben. Igaz, a Chloe egy 2009-es film, de hozzánk most érkezik, nem sokkal A gyerekek jól vannak után, méghozzá a szexuális hétköznapok állóvizét már több alkalommal felkavaró Atom Egoyan keze közül. Amikor kiderült, hogy a kanadai indie-filmes amerikai piacra remake-el egy francia erotikus thrillert, kicsit meglepődött mindenki, mert hát nem igazán volt egyértelmű, mi vitte rá erre. Az eredeti ráadásul nem is olyan régi, 2003-as, Gérard Depardieu, Fanny Ardant és Emmanuelle Béart (mindkettőt láthattuk például a 8 nőben) voltak a főszereplők, igaz, Chloe-t akkor még Nathalie-nak hívták.

Azt kell mondjam, az ötven éves Julianne Moore full nude jelenetei előtt le a kalappal! Még ha a húzócsöcs a filmben nem is ő, hanem az épp fele annyi idős Amanda Seyfried, aki korábban a Mamma Mia!-ban bohóckodott, az Ördög bújt belédben nevetségeskedett és a Kedves John!-ban siránkozott, míg a hazai mozikban ugyanezen a napon érkezik a Piroska és a farkas fantasy-változatával, az igen eredeti című A lány és a farkassal. Egyébként bár látszólag a könnyebbik végét fogta meg a sztárrá válásnak, egyáltalán nem mondhatjuk, hogy csak elterelni akarja a figyelmet képzetlenségéről, sőt. A Chloe-ban kifejezetten erős, tekintélyt parancsoló a jelenléte, ami egy ilyen összetett karakter esetében elengedhetetlen. A luxusprosti, akit egy elkeseredett feleség bérel fel, próbaképpen csábítsa el férjét, majd idővel az ujja köré csavarja az egész családot korra, nemre való tekintet nélkül, olyan figura, amelyet nem lehet elalibizni néhány villantással.

Két igazán élvezetes női szereplőnk van hát, akik között Liam Neeson csak kapkodja a fejét, illetve kapkodná, ha lenne bármi beleszólása, mi történik a filmben, ám csak harmadhegedűs marad. Igaz, ebben a színész magánéleti tragédiájának is szerepe van: épp a forgatás idején hunyt el felesége. Még így is visszatért ugyan a kamerák elé befejezni a munkát, ám a forgatókönyvet mindenesetre korrigálni kellett, az ő szerepe ezért is lett végül karcsúbb az eredetileg tervezettnél.

A filmet így a két nő közti kémia, és most nem is a szexualitásra értem, a köztük kialakuló feszültség, az arcok játéka jellemzik leginkább, az pedig kifejezetten finom megoldás, ahogy Egoyan gyakran kimondott szavak helyett egy-egy kép, egy utalás, egy leheletnyi mozdulat görgeti előre a cselekményt.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A láthatatlan nyomozó - újabb kincsek a kukából (2.)
Következő cikk Dalok a magyar film temetésére

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..