Zsebfelmetsző Jack


A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

A Kincses sziget összes aranyára mondom, egyszerűen odavagyok Ian McShane-ért. Nem csak azért, mert nevezett zseni a tévétörténet legkirályabb szarházija volt a Deadwoodban, hanem azért is, mert akkor kezdtem hinni kicsit abban, hogy talán lesz értelme ennek a nyilvánvalóan értelmetlen folytatásnak, amikor megtudtam, hogy ő lesz Fekete Szakáll. Pedig két hordó rumot is rakhattam volna rá, hogy még McShane sem tudja megmenteni ezt a nem most, nem egy, hanem két epizóddal ezelőtt megfeneklett, a Disney játékfilmes zászlóshajójának becézett tákolmányt a még csak nem is látványos, viszont tökéletesen érdektelen elsüllyedéstől. És a teringettét, hát nem igazam lett? Aki azt hitte, hogy Penélope Cruz majd számít bármit is, mert nem csak mutatós, hanem jó színésznő, az nézze meg még egyszer a Vicky Cristina Barcelonát, és gyorsan gondolja meg magát. A király beszédtanára, Geoffrey Rush meg jobban tenné, ha tehetségét nem pazarolná ilyen, egykori parádés jutalomjátékát önparódiává forgácsoló blamában. (A villámgyors cameóban feltűnő Judi Dench legalább érvelhet amellett, hogy az ő korában azért csak valami, hogy egy rasztahajú csibész letapizza a hintóban.)

A legendás tiszai kalóz, Linkelős Bottyán lelki üdvére mondom, rettentően a szívemen viselem Jerry Bruckheimer anyagi problémáit, hogy most aztán már nagyon kell neki a zsé, mert a Perzsia hercege majdnem elvitte még azt a kis megtakarítását is, amit a CSI-sorozatok magyar ismétléseiből rakott el magának – viszont az nagyon nem a kedvemre való, hogy közel két és félórán keresztül rohanunk valami felé, nevezzük finálénak, amiről a végén kiderül, hogy nem más, mint rendkívül szerencsétlen ötvözöte az egyébként nagyszerű első film, és a még nagyszerűbb Indiana Jones 3 befejezésének. És ezen az sem segít, hogy most legalább nem kell Orlando Bloomot bámulnom (Keira Knightley-t azért nem említem, mert őt bármikor bámulnám), és az is csak apróság, hogy valamivel követhetőbb a 3D-s szemüvegen keresztül homályosan kirajzolódó sztori.

A Hét tenger ördögére mondom, nagyon szeretném elhinni, hogy Johnny Depp még mindig a gyermekei miatt dülöngél. Emlékszünk, azért vállalta anno a sokmillió dolláros kalózkodást – vagy legalábbis azt a helyes kis sztorit találta ki az első rész sajtósa –, hogy legyen egy olyan film, amiben az akkor még pár éves kislánya és még kisebb fia is meg tudja nézni. A történet folytatása pedig már olyan szép, hogy na, és már biztosan nem is igaz: a drága Lily-Rose Melody ugyanis a bemutató után azt mondotta valahol, hogy a papája foglalkozása: kalóz. Szóval, nagyon remélem, hogy még mindig a család miatt tart a cirkusz, mert ha nem, akkor Depp pont azoknak a szülőknek a kontójára majomkodik láthatóan élvezettel, de egyre kevesebb kreativitással, akik a srácaik előtt szintúgy menőnek szeretnének mutatkozni – és nem olyasféle balekoknak, akik bármilyen pénznyelő trehányságra befizetik a kölköket, csak maradjanak már csendben.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Adj egy ötöst, ufókám!
Következő cikk Kincsek a kukából (3.)

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..