Csicska


Az utóbbi hónapokban Till Attila Csicska c. munkája volt a legtöbbet emlegetett rövidfilm, nem mintha egyébként a műfajról olyan sok szó esne, ha épp nincs valami fesztivál. Tilla nehezen kezelhető, helyesebben szólva nehezen kategorizálható figurája a magyar médiának/filmművészetnek. Legalább is így együtt. Egy-egy vérostoba tévéműsor arcaként nyilván egyszeri celebként tekintenek rá a legtöbben, pedig már a Pánik előtt is nyilvánvaló volt, hogy egyébként baromira érti a dolgát. Nagyjátékfilmjének fogadtatása ha nem is kiugróan, de összességében – megérdemelten – pozitív volt, így most már viszonyítani is lehet, hova, milyen irányba indult tovább a Cannes-ban is vetített 20 perces Csicskával.

Meglepő irányba. Jóllehet, egy vígjáték, aminek alapvetően a közönség szórakoztatása a célja és egy rövidfilm, ami pedig úgysem azért készült, hogy százezrek lássák (bár a neten majd fogják) értelemszerűen más célt szolgál. Az első benyomásom a filmet nézve az volt, hogy Tillát nagyon bevitte az erdőbe az utóbbi évek magyar művészfilmes látásmódja, amelyből talán épp már kezdtünk volna kikeveredni. Ez pedig a tanyasi nyomor és az elállatiasodott félemberek perverz élvezettel való bemutatása. Ezen már annyit humorizáltunk (kínunkban), hogy nem is fecsérelnék rá sok szót – ellenben nem azért, hogy ne ismételjem magamat, magunkat, hanem hogy elmondhassam, a Csicska innen nézve is kalapemelést érdemel. Nem mondom, hogy nem jutott eszembe, hogy a rendező kenyéradó csatornája tulajdonképpen heti rendszerességgel prezentál bulvármagazinjában – szintén jobb sorsa érdemes, profi újságírók szájába kényszerítve – ilyen, a cigánysoron felvett tragédiákat. Tényleg tragédia, hogy talál is, vagy ezt vagy rákos gyerek-riportot. Ez egyébként egy továbbgondolásra érdemes pontja a médiáról való diskurzusnak, hogy milyen könnyen találtunk metszéspontot a kertévék és a művészmozik között. Hogy Till Attila ezen a metszésponton egyensúlyozna, ezt én így nem mondanám ki, mert a Csicska – bár felvehette volna, egy, max. két snittből is az egészet – a maga szűk keretei között is pergő és izgalmas bír lenni. Nem krimi módjára, hanem mint vállalkozás, ötlet. A megvalósításban nem lelhető fel annyi „rendezői truvájkodás”, ami pedig a Pánikban igen, és ilyenkor azt szokták mondani, hogy lám, egyre letisztultabb a művész eszköztára stb. (Nekem semmi bajom nem volt amúgy a Pániknál sem ezekkel.) És bár ugye értelemszerűen fentebb a legtöbb szó a rendezőről esett, el kell mondanom, hogy a Csicska alapvetően mégis a főszereplőtől működik, de nagyon. Thuróczy Szabolcs olyan energiával, olyan beleéléssel teszi oda magát, ami szerintem ritkaságszámban megy. Pedig ilyenkor szoktak a színészek csak úgy nyáladzva bambulni bele a világba, de Tilla és Thuróczy egészen más utat választott és jól tette.

A Csicska a Cirko forgalmazásában a Happy, Happy kísérőfilmjeként lesz a mozikban szeptember 15-től. Amúgy a norvég darab is megér egy misét, de majd visszatérünk rá, ha eljön az ideje.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Geszti Péter és Árpa Attila is beülne a hetedik sor közepére
Következő cikk Vaticanication

1 Comment

  1. Avatar
    2011. augusztus 16. kedd

    Jó volt. Az amúgy nem egyértelmű, hogy akik csicskáztatnak, azok romák, mint ahogy a valóságban sem kizárólag (habár túlnyomórészt) azok. Igenis magyarok is tartanak csicskákat, és semmivel sem jobb körülmények között, mint a roma csicskáztatók. Sőt.

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..