Steve Malins: Black Celebration


Újabb Depeche Mode-biográfia jelent meg magyar nyelven, az eddigi legautentikusabb.

Újságcikkekből, interjúkból, időnként tényleg csak elejtett mondatfoszlányok dirib-darabjaiból összerakni egy nagyobb lélegzetvételű újságcikket, higgyétek el, nem kis meló, hát még egy egész kötetet! Ennek ellenére pontosan ez volt a tervem 2006-ban, a Depeche Mode közeledő budapesti koncertje előtt, aztán egyszer csak megérkezett a Stripped magyar nyelven. Hirtelen rájöttem, hogy megint feltaláltam a meleg vizet. Később kiderült, hogy Jonathan Miller könyve valójában nem a legjobb a témában, sőt nem is egészen „hivatalos”, mert a banda, illetve a menedzsment Steve Malins Black Celebration címmel ellátott köteténél működött közre – vagy legalábbis bólintott rá. (A magyar kiadásnak van Facebook-oldala is, lehet like-olni>>) Mivel nem egy másik zenekarról van szó, gondolhatnánk, hogy sok újat nem nyújthat ez a biográfia, mint az évekkel korábban érkezett „szakadár” változat, de a hazai DM-rajongók valószínűleg tisztában vannak vele, mit jelent, hogy az együttes maga is láttamozta a kéziratot, illetve egy-egy tag – nyilván elsősorban Andy Fletcher – maga is találkozott, beszélgetett a szerzővel, akinek tehát azért az összeollózott anyag mellett (impozáns a felhasznált irodalom listája) primér élményei is vannak a bandával. Emellett ezúttal biztosak lehetünk benne, hogy nem kerültek időzejelek közé olyan mondatok, amelyek valójában sosem hagyták el Dave Gahan, Martin Gore, Alan Wilder vagy Andy Fletcher száját, hanem mindössze valami pletykalap töltötte ki vele a lapzártakor még feszülten üresen tátongó harmadik oldal alsó felét. Meg egyébként is, valószínűleg örömmel olvassuk el az esetleg már ismert históriát egy újabb nézőponton keresztül.

A Black Celebration bemutatja, milyen környéken nőttek fel a tagok, kiemelt szerepet szánva természetesen a környezetben uralkodó zenei ízlésnek, illetve a későbbiekben is gyakorta helyezi el a kor irányzatainak palettáján, hogy jobban képben legyünk, mit is jelentett akkor és azt pötyögni a szintiken. Ez már csak azért is izgalmas, mert talán sikerül jobban megértenünk, miféle hendikeppel indult a Depeche Mode a brit zenei sajtó szemében, amelyet a mi, a rajongók legnagyobb megrökönyödésére meg tartott a következő három évtizedben is. Ám eközben szépen sorra vesszük az éveket és az albumokat, hogyan „szemplerelték be a világot” a Construction Time Again idején, majd kezdtek bátrabban használni valódi hangszereket is a Music for the Masses felvételein és persze bő terjedelem jut a Songs of Faith and Devotion turnéjának totális szétcsapott drogtúráinak, Dave a következő években lezajlott mélyrepülésének, illetve a főáramba való visszatérésnek.

A szakdolgozat-jelleget néha egészen váratlanul megakasztják a szerző olyan szubjektív félmondatai, mely szerint az It’s Called a Heart „sajnálatos módon jellegtelen” (?), a Strange Love pedig „kiábrándítóan szokványos” (???), amelyekkel nehéz mit kezdeni, de hát az ő könyve. Az utolsó fejezetek aztán szinte teljesen szakítanak a dokumentarista nézőpontjával, és Martin és Dave szólólemezeit már főként elemző-kritikusként boncolja szét. Apropó, egészen érdekes, hogy az újságírókat többnyire akkor idézi, ha lehúzó véleményt jelentettek meg az aktuális lemezről, talán hogy elcsodálkozzunk, mennyi hülyét engednek publikálni. (Igen, köszönöm, amire most gondoltok.) Azoknak pedig, akik szeretnek a dolgok mögé látni, izgalmas lesz olvasni a különböző producerek munkamódszereiről, a tagok közti feszültségekről, illetve természetesen mindezek az aktuálisan elkészült albumra való hatásukról. Olyannyira, hogy ilyenkor az embernek kedve támad előszedni a ronggyá hallgatott albumokat milliomodik alkalommal is, hogy újabb irányból közelítse meg a dalokat, kifejezetten figyelve mindarra, amiről épp olvastunk.

Erre pedig legközelebb január 27-én lesz alkalmunk brigád-szinten, amikor a tavalyi DM-vetítésünknél is segítő kezet nyújtó 101 klub tart könyvbemutató bulit a Filter klubban.

http://www.youtube.com/watch?v=Rli7Lox113g

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk George és Max
Következő cikk Lemosható tetkó

1 Comment

  1. Avatar
    Newzoli
    2012. február 8. szerda

    Hello..Zoli vagyok,súlyos DM-függő,még nem probálkoztam a leszokással..1986 óta “szenvedek” ebben a “betegségben” a “gyógyulásra “semmi esély….:) hála a Personal Jesusnak:) amikor ezt irom épp a Policy Of Truth Hernan Cattaneo remixét hallgatom:))))) van é rajtam kivül ilyen sulyos “beteg” mint én?:))

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..