Lemosható tetkó
Stieg Larsson szívvel dolgozott, ezért vitte el túl korán egy infarktus. Az élet gonosz tréfája, hogy a siker gyümölcsét nem ízlelhette meg, most már viszont Amerikában is majszolnak belőle. 2005-ben, kilenc hónappal a halála után jelent meg az azóta csak Millenium-trilógiaként emlegetett regényfolyam nyitódarabja: A tetovált lány (bár az eredeti cím a Férfiak, akik gyűlölik a nőket sokatmondóbb).

A Nils Arden Oplev rendezte svéd változatot, csupán az amúgy is kielégíthetetlen „a könyv mindig jobb” mondatot skandáló sznob tábor nem szerette. Noomi Rapace Lisbeth Salanderré való átlényegülése mindenkit lenyűgözött. Jó darabig hízelegtek neki, hogy angol nyelven ismételjen, végül inkább Guy Ritchie és Ridley Scott hívószavának engedett. Míg a Mikael Blomkvistet alakító Michael Nyqvist időközben Tom Cruise gallérját ráncigálta meg a Mission: Impossible utolsó felvonásában.
Mikor David Fincher ülepe megpihent a direktori székben, a remake feleslegességét károgók (velem az élen) hangereje csökkent. Egy negyven éve eltűnt lány után nyomozó újságíró, oldalán az antiszoc punkcsajjal, körülölelve csupa jómódú, ámde válogatottan aljas emberrel, abszolút ideális matéria számára. Tehetségében bízva reméltük, nem csupán a 250 ezer dollár/nap miatt lesz ez a verzió szagosabb, színesebb. A James Bond jellegű főcím pont azt a magabiztosságot sugallta, hogy ez az egész produkció egy gólvonalon guruló labda, egy szerényebb képességű játékos sem hibázná el. Annyit leszögezhetünk, bement ugyan, de csak a kapufa belsejéről. Fincher először okoz méretes csalódást (utoljára ekkorát tavaly a Pixar a Verdák 2.-vel).
Nézem a vásznat, de nincsenek rajta David ujjlenyomatai. Az északi fénymásolatának pusztán azért nem titulálhatjuk, mivel a sztoriból hol elvettek (Lisbeth apja egy tőmondatba sűrítése), máshol pedig feleslegesen hozzátettek (Mikael hívő lánya, a Wenger család betársulása a lapba). Ami a Hetedik egyes jeleneteit anno a retinánkba tetoválta (a gyilkosságok vérbő helyszíni szemléje), most ebből maradt egy slideshow egy laptop monitorján. Számos ponton azt érezzük, felmondó jelleggel pörögnek a jelenetek, és pusztán a skandináv tél tesz mögé némi párás leheletet, az érzelmi kapcsolódás és a cidri azonban elmarad. A tényleges ügy lezárása gyorsan elmaszatolt, a körbe érő másik szál elvarrása pedig kifejezetten lagymatag utolsó húsz perccel ajándékozza meg a nagyérdeműt.

Ez legalább váratlan…


