Massy Tadjedin filmje, a Tegnap éjjel (Last Night) egy olyan párról szól, amelynek mindkét tagja erős kísértéssel találja szemben magát, és különféle módokon próbálnak ellenállni annak. Az író-rendező többek között arról mesélt, lehet-e azonosulni a karaktereivel, valamint hogy miért épp New York a film színhelye. Az interjút köszönjük a Parlux Entertainmentnek.
– Joanna és Michael igazi szerelmespár, mélyen elkötelezettek egymás iránt, és még ha manapság ez az ő korukban nem is feltétlen olyan egyértelműm de össze is házasodnak. Amikor aztán Joanna észreveszi, hogy férje vonzódik egy kolléganőjéhez, kételyei támadnak a kapcsolatukat illetően. Ez pedig csak tovább fokozódik, mikor belefut egykori nagy szerelmébe, Alexbe. Így aztán mindkét fél próbára teheti a hűségét. Nem akarok ítélkezni a szereplők felett, hiszen mindegyikük bír jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Emberi lények, minden hibájukkal és gyengeségükkel együtt, mindennel, ami számunkra megható vagy netán kellemetlen. Egyrészről létezik a fizikai hűtlenség és az érzelmi hűtlenség, vajon melyik a súlyosabb? Nem tudom. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ez ilyen sok vitát vált majd ki. A színészeknek, illetve a stáb tagjainak is mind megvolt a saját véleménye. Valahol ez volt a célom, hogy úgy mutassam be a dolgokat, ahogy az életben is történnek, miközben a néző végig figyelheti, hogyan bontakoznak ki az események.
– Az ön stílusának része, hogy egészen közel merészkedik az érzésekhez, ugyanakkor a film ritmusa inkább egy thrillerre emlékeztet…
– A kezdetektől fogva úgy akartam bemutatni a történetet, ezt a 36 órát, hogy tele legyen izgalmakkal. Vajon ellen tudnak-e állni a csábításnak és hogyan? Nem akartam, hogy a néző képes legyen kitalálni, mi történik a következő jelentben, ahogy a való életben sem tudjuk előre, mi következik.
– Hogyan választotta ki a színészeit?
– Mivel a film a karakterekre és azok kapcsolataira épül, a színészek kiválasztása igen kényes feladat volt. Bármennyire megkérdőjelezhető egyik-másik tettük, mind a négy szereplőnek bírnia kell valamilyen módon a közönség szimpátiáját. A film hitelessége ezen áll vagy bukik, hogy mennyire tudják emberközelivé varázsolni karakterüket, a felvázolt kapcsolatoknak pedig a szereplők közti kémia a fokmérője. El kell higgyük nekik, hogy a közöttük lévő kötelékek valódiak. Keirával 2005-ben találkoztam először, amikor A fiók (The Jacket) című filmjét forgatta. Akkor még alig volt 20 éves, vagyis túl fiatal lett volna erre a szerepre. De ahogy haladtak előre a dolgok, időről időre mégis összejöttünk és átbeszéltük a filmet. Aztán egyszer csak már annyi idő eltelt, hogy az életkora többé nem jelentett akadályt. Keira bája kellett nekem ehhez a filmhez, és a hozzáállása a munkához. Joanna egy kissé magába forduló nő, aki csöndben figyeli a körötte zajló eseményeket. Ez pedig folyamatosan arra sarkallja, hogy kérdéseket tegyen fel magának. Kicsit sokat gondolkodik a dolgokon, ahelyett, hogy hagyná megtörténnie azokat. Keira színjátszásában az a csodálatos, hogy szinte nüanszokkal képes óriási hatást elérni, és ezek nagyrésze rögtön a forgatáskor nem is tudatosul az emberben, csak a vágószobában veszi észre, amikor visszanézi a felvételeket. Óriási munkát végez, szívvel-lélekkel dolgozik a forgatáson. Teljesen megérdemelten érte el eddigi sikereit és nyerte el a közönség szeretetét.
– Sam Worthingtont is jól ismerte…
– Így igaz, ő épp az Avatart forgatta, amikor összefutottunk. Akkoriban még nem volt olyan ismert, mint ma. De én emlékeztem a Cigánykerék (Somersault) című filmjére, amit imádtam. Elolvasta a forgatókönyvemet és mondott valamit, ami azonnal meggyőzött, hogy őrá van szükségem: hogy úgy érzi, egy kicsit mind a négy karakterben önmagát látja. Vagyis megértette, mit is akartam elmondani ezzel az egésszel. Másrészről ő az, aki egy kis keménységet, férfiasságot csempészett a filmbe. Remek színész, aki nem fél a dolgok mélyére ásni a szerep érdekében. A karakterének, Michael egy igen egyértelmű, jól belátható életvitelt folytat, amiben nem sok meglepetés érheti. Épp ezért idővel azon kezdünk majd gondolkodni, valóban őszintén vonzódik a másik nőhöz, vagy egyszerűen csak életének ismert kereteiből akar kilépni.
– A másik nő, Laura, akit Eva Mendes kelt életre.
– Eva a legsebezhetőbb figura a történetben. Hiába ő az, aki a csábító szerepében lép fel, nem egy nőstényördög, nem egy femme fatale. Csak egy fiatal nő, aki van annyira peches, hogy beleszeressen egy férfiba, aki már el van kötelezve. Persze gyönyörű, de ugyanakkor őszinte és törékeny is, így elég könnyen kelt szimpátiát a nézőben. Ez tehát egy különösen nehéz feladat volt Eva számára, hiszen Laura egy igen összetett érzelmi világgal bír.
– Hogyan akadt rá az Alex szerepét játszó Guillaume Canet-re?
– Los Angelesben jártunk, amikor a Senkinek egy szót se (Tell No One) című filmjét mutatták be éppen. Elbűvölt a játéka, sokáig nem tudtam kiverni a fejemből. Elkezdtem tudatosabban megismerkedni a munkáival és lenyűgözött az energia, az érzékenység és ugyanakkor a humor, ami a játékát jellemzi. Amikor az elő próbákon Keirával közösen felmondták a szövegüket, egészen úgy tűntek, mint két ember, akinek nyilvánvalóan van egy közös múltja. Alex író, amolyan bohém fajta. De ez inkább csak a felszín, ami alatt egy törékeny, érzelmes és okos személyiség lapul. Számára Joanna egy olyan múltbéli lehetőség, amit hagyott elmenni maga mellett.
– A Tegnap éjjel New Yorkban játszódik, a szereplők azonban mind más-más akcentussal beszélnek. ez egy tudatos döntés eredménye?
– Teljes mértékben! Milliók élnek New Yorkban, de csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy ott is születtek. Angolok, franciák, kubaiak, ausztrálok… A különböző akcentusok pontosan New York sokszínűségét hivatottak kifejezni. Joanna és Michael sem tőzsgyökeres new york-iak, nem is érzik egészen otthon magukat a városban, eléggé el vannak szeparálva a külvilágtól. Ezzel máris az elején egy olyan tulajdonságukra ismerünk rá, amelynek a későbbiekben még lesz jelentősége…
– Miként zajlott a forgatás?
– Mindössze 28 napállt a rendelkezésünkre, de mindenki olyan remek munkát végzett, hogy ez alatt mindent el is tudtunk végezni, amit elterveztünk. A színészek elég összetett forgatókönyvet kaptak a kezükbe, de igyekeztem hagyni nekik elég teret, hogy megvalósíthassák saját elképzeléseiket is. Néha jobban is tettük, ha a spontaneitásra hagyatkoztunk, mintsem szigorúan arra, ami a papírra le volt írva. Ezzel még többet tudtak kihozni magukból, vagyis ez mindenképp előnyére vált a filmnek.
– Melyik karaktert érzi magához a legközelebb?
– Ahhoz hogy kellően ki tudjam dolgozni a karaktereket, minél inkább meg kellett értenem, mit miért tesznek. Semmiképp nem az volt a célom, hogy ítéletet mondjak felettük. Egy ember élete szinte semmi perc alatt képes a feje tetejére állni, olyan érzések törhetnek elő belőlünk egyik pillanatról a másikra, amelyekre nem is számítunk. Miért alakulnak a kapcsolataink úgy, ahogy? Miért kezdődnek el, miért fejeződnek be? Sokan megtalálják majd a négyesben azt a figurát, akivel azonosulhatnak. S bár ha úgy tetszik, kinevezhetjük Joannát a fő karakternek, de valójában mind a négyüket hasonló érzelmi hatások érik, váratlan kérdésekkel találják szembe magukat, amelyek kapcsán döntéseket kell hozniuk.
– Ön szerint melyik a nagyobb bűn, a fizikai vagy az érzelmi hűtlenség?
– Én nem mondhatom és nem is akarom megmondani senkinek, hogy mi az egy kapcsolatban, ami megbocsátható és mi az, ami nem. Tehetünk különbséget érzelmi és fizikai hűtlenség között, de akkor is minden nézőnek magának kell eldöntenie, mit tart elfogadhatónak és mit nem. Feltehetően rengeteg különböző véleményt fog szülni a film és ez jól is van így.
No Comment