Havanna, szeretlek! (7 Days in Havana / 7 días en La Habana)
mi ez?
A Havanna, szeretlek! egy eklektikus, élettelei alkotás a világ egyik legizgalmasabb városáról. Alkotói azzal a szándékkal dolgoztak együtt, hogy több történeten keresztül megörökítsék Havanna hangulatát 2011-ben. A hét nap hét kisfilmben, hét különböző rendező látásmódján átszűrve áll össze mozivá. Mi pedig igazodunk a naptárhoz, illetve a filmidőhöz, s minden nap egy másik rövidről mondjuk el, ki követte el, mi történik benne, mitől jó, mitől nem.
***
nap: péntek
Rendhagyó epizód Gaspar Noé-é, eddig kiröhögtük a kubai sztereotípiákat, mint rum, Castro, tutaj, itt viszont a megtévedt lánynak aligha van kedve nevetni, miközben kakast véreztetnek a lelki üdvéért.
cím: Ritual
Van a karibi térségnek egy ijesztő-izgalmas vallási közege, a még Afrikából hozott primitív szellemimádás és az újvilágban felvett-rákényszerítet kereszténységnek egy bizarr elegye, a vudu, amelyről mi leginkább azt tudjuk, hogy éjjel tábortűz körül különböző kisállatok vére fröccsen szanaszét, de jó esetben az ember túlélheti. Meg a szurkálós viaszbaba mint másik sláger. Másfelől érdemes felidézni, hogy már a hétfői epizódban is esett szó homoszexualitásról, s fog is még, de akkor még félvállról véve, ám Benicio Del Toro má-már feszengős viccelődéssel intézte el, mint aki nem igazán tud mit kezdeni a témával, csak érzi, hogy kellene. Pedig Kubában ezzel nem viccelnek, ha máshonnan nem, a Mielőtt leszáll az éj c. filmből tudhatunk erről egy s mást; hiába, ahol katonai zubbonyba öltözött diktátor szabja meg a kereteket, ott nem díjazzák a devianciát. Ha vallási, ha politikai okból, főleg, ha egyik ráépül a másikra. A két témánk a tengerparti táncos mulatság során keresztezi egymást, ahol a két tinilány, az amerikainak tűnő csábító és a csókos szájú kreol egy ütemre mozognak, majd utóbbi ágyában kötnek, szülei vérben forgó szeme láttára. A címben foglalt rítus ezt követően veszi kezdetét, mert az apa amoylan megtiszításai szertartásnak veti alá lányát. Legalább is ez tűnik ki az egész történetből, aemly során senki nem szól egy büdös szót sem, csak a képek beszélnek. Gaspar Noé talán ennél jóval radikálisabb képekkel tervezte sokkolni a Havanna, szeretlek! nézőit, de valószínűleg egy csiklómetszés után szóltak neki, hogy te figyelj, ez most nem kéne ide… Így önmagához képest visszafogott filmet forgatott, amely azonban így is a legkomorabb hangulatú napját meséli el a Havannán töltött hetünknek.
rendező: Gaspar Noé
Aki látta, miként törik hátra Vincent Cassel karját a föld alatti homo-szado bunkerben, majd erőszakolják meg és verik véresre Monica Belluccit, az tudja, milyen messzire képes elmenni Gaspar Noé. (Hozzáteszem, máig nem értem, mitől volt formai bravúr a Visszafordíthatatlan két évvel a Memento után. Mondjuk tett róla, hogy ne keverjük össze a kettőt.) Azóta is ha a rendező jelentkezik valamivel, ki izgatottan, ki rettegve várja, hogy megint valami hasonló kegyetlenséget tol a képünkbe, de istennek hála, azóta sem igyekezett túlszárnyalni “főművét”. Legutóbbi filmje, az Enter the Void a magyarhangya minifesztiválján volt látható, sőt, akkor el is jött Budapestre ez az állítólag nagyon kedves fiatalember, hogy adjon pár interjút. Boriét ajánlom az origóról>>
holnap: most jön, ami még nem volt, ugyanis felvesszük az egyik korábban elhagyott történetünk fonalát, még ha csak érintőlegesen is.
No Comment