A Rekviem Dokumentumfilm Fesztivál jóval többet ad, mint könnyes történetek dokumentálását, megfilmesítését. Valódi filmélményeket kínál a nemzetközi dokumentumfilmes mezőny legjobbjaitól és bemutatja miképp varázsolható elénk interjúkból, megrendezett szituációkból, hangfelvételekből, archív tekercsekből igazi mozi. Olyan alkotók munkáit láthatjuk, akik a legkényesebb témákat képesek korszerű filmes nyelven feldolgozni. Erőfeszítéseiket fesztiváldíjak, közönségsiker koronázza.
Miért fontos, hogy a „gyilkos mezők” hóhérai a kamera előtt ismerjék el tetteiket? Képes-e egy film nemzetközi jogi eljárásokat befolyásolni? Van-e és hol van antiszemitizmus napjainkban, és lehet-e ellene harcolni? Tud-e egy színházi előadás egy tömegmészárlást átélt túlélő számára megbékélést nyújtani? Lehet-e egy propaganda célra készített anyagot dokumentumfilmként használni?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetnek az Uránia moziban 2012. október 26-án, 27-én és 28-án a Romédia Alapítvány által, az Auschwitz-rekviem programsorozat keretében szervezett dokumentumfilm fesztivál filmjei, és a filmek kapcsán szervezett beszélgetések.
A Hasadás, egy lengyel katolikus pap története, aki felnőttként szerez tudomást zsidó származásáról, és zsidóságához való viszonyát egy izraeli kibucban vizsgálja felül;
az amerikai Pamela Yates új filmje a Granito: hogyan fogjunk diktátort, bemutatja, hogy az 1982-ben Guetamalában, a népirtás alatt forgatott filmje hogyan segít egy diktátor elfogásában;
a Rágalom, Yoav Shamir provokatív filmje, az antiszemitizmus valódi létének kérdéskörét feszegeti, mennyire valós a félelem, mennyire bennünk él csak az írtózat az antiszemitizmustól;
A nép ellenségei című film Thet Sambath újságíró történetét dolgozza fel. A fiatalember fél családját kiirtotta a vörös Khmer, ő pedig tíz éven keresztül faggatja türelemmel és hidegvérét soha el nem vesztve a gyilkosokat, arra a kérdésre keresve a választ mindvégig: miért?
A bemutatásra kerülő dokumentumfilmek:
1. „Számon kívül maradtak” (A People Uncounted)
Aaron Yeger/Kanada/2011/99’
Az elsőfilmes kanadai rendező nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy egy szélesebb közönséggel is megismerteti az európai romák helyzetét. Értelmezésében a romák mai helyzete szorosan összefügg a második világháború alatti üldöztetésükkel. És kiváltképp azzal a ténnyel, hogy a romák elhurcolása és megsemmisítése—a Porrajmos—mindmáig kevéssé ismert és ritkán tárgyalt történet. A világ elfeledte a náci népirtás több százezer roma áldozatát.
Yeger filmje nem az első dokumentumfilm, amely ezt a témát kívánja feldolgozni, de az eddigi próbálkozásoknál nagyobb szabású, szélesebb merítésű, átfogóbb értekezés. Ugyanakkor sodró lendületű, vizuálisan igényes, „nézőbarát” alkotás. A filmkészítők tizenegy országban forgattak, több tucat romával, köztük számos holokauszt-túlélővel készítettek interjút; a téma vezető szakértői szolgáltatják a kontextust. Fontos munka, ideje volt. Nézzék meg sokan!
http://youtu.be/Rjf735wI5dY
2. Befejezetlen film (A Film Unfinished)
Yael Hersonski/Izrael & Németország/2010/90′
Náci propagandaanyagok szép számban készültek a második világháború idején, archív felvételek minduntalan felbukkannak történelmi és ismeretterjesztő dokumentumfilmekben. Ám ritkán használják fel azokat oly módon, hogy a nézőt a mozgókép és emlékezet viszonyának újragondolására késztessék. Yael Hersonski mindezidáig ismeretlen filmfelvételekre bukkant, amelyeket a német operatőrök 1942-ben, a varsói gettóban forgattak. A celluloidszalagon különböző módszerrel felvett (gyakran beállított, megrendezett, helyenként utcai életképeket a célnak megfelelő összefüggésbe ágyazó) jeleneteket látunk. Igazságtartalmukat a volt gettólakók naplójegyzetei, a túlélőkkel a felvételek megtekintése közben készített interjúk és az egyik német operatőr elbeszélése alapján mi magunk állapíthatjuk meg. A közönséget folyamatosan a hitelességről folytatott elmélkedésre ösztönző alkotás így éri el a legtöbbet, amire a mozi képes. Mélyen megrendíti nézőjét az emberi kiszolgáltatottságot végletekig fokozó eszköz hatalma és az azt rossz célra használók elvetemültsége.
3. A nép ellenségei (Enemies of the People)
Rob Lemkin, Thet Sambath/Egyesült Királyság, Kambodzsa/2009/94’
Közel kétmillió embert ölt meg a Vörös Khmer az 1970-es évek második felében Kambodzsában. Ezek között volt Thet Sambath édesapja és bátyja is; édesanyját házasságra kényszerítették egy Vörös Khmer tiszthez, ő a szülésbe halt bele. A fiatal újságíró a kilencvenes évek végén kezdett el beszélgetni a volt kivégzőkkel, és a gyilkos politika egyik fő értelmi szerzőjével, a Kettes Számú Testvérrel, Nuon Cseával. A „Gyilkos mezők” egykori hóhérai, egyszerű parasztok, földművesek inkább felejtenének, de a halkszavú, udvarias, mégis hajthatatlan újságíró kérdéseinek nem tudnak ellenállni, megnyílnak. Tetteik felidézése közben a kamera az arcok apró rezdüléseit figyeli; ezek az elnyűtt, kemény arcok sok mindent elárulnak, de ők sem tudják a választ a legfőbb kérdésre: miért?
Az egyetlen kifürkészhetetlen arc, az egyetlen, akitől valódi választ várhatunk, Pol Pot fő ideológusa, a nyolcvanas éveiben járó Noun Csea, akivel Sambath éveken keresztül beszélget, egy kamera társaságában. Ez a beszélgetéssorozat a film legnagyobb újságírói húzása; legfeszültebb pillanatai is ezekből a jelenetekből származnak. Kapunk-e választ a kínzó kérdésre? Nyújthat-e megnyugvást a nyilvános vallomás, vagy egy szívből jövő bocsánatkérés?
4. Rágalom (Defamation)
Yoav Shamir/Izrael/2009/91’
Mi az antiszemitizmus ma, két generációval a holokauszt után? Teszi fel a kérdést a fiatal izraeli rendező, Yoav Shamir (Checkpoint, 5 Days, Flipping Out) provokatív, helyenként szemtelen filmjében.
Shamir beutazza a világot, hogy megkeresse a legősibb gyűlölet legújabb megnyilvánulásait, és meglepő válaszokra bukkan. A rendező betekint az amerikai központú rágalmazáselleni liga (ADL) működésébe és a liga elnökét, a holokauszt-túlélő Abe Foxman-t követi nemzetközi útjain, amelyeken különböző európai vezetőket figyelmeztet a nővekvő antiszemitizmus veszélyeire. Egy izraeli gimnáziumi osztályt elkísér lengyelországi útjukra: a fiatalok megrendülése a majdaneki koncentrációs tábor láttán felkavaró; a jelenet, amelyben két osztálytárs elmagyarázza, hogy a lehetséges antiszemita támadások miatt nem hagyhatják el a hotelt vacsora után zavarba ejtő. Shamir jó érzékkel szerkeszti koherens egésszé ezeket az ellentmondásos pillanatokat.
Shamir sodró narrációja és közvetlen beszélgetési stílusa viszi előre a filmet. Ugyanazzal a közvetlenséggel beszélget brooklyn-i feketékkel, moszkvai rabbival, akadémikusokkal, vagy gimnazistákkal, ezért senki nem fogja vissza magát és gyakran csúsznak ki olyan kijelentések a szereplők száján, amelyre aztán irónikus, néhol gúnyos jelenetet épít a rendező. A végeredmény mégis egy komoly értekezés; az antiszemitizmushoz való viszonyukból érthetjük meg a ma élő zsidók—és főleg az izraeliek—világlátását, életélményét.
5. 48
Susana de Sousa Dias/Portugal/2009/93’
A portugál diktatúra (1926-1974) a világ egyik leghosszabb antiliberális, antikommunista, autoriter rendszere, kiépítése Antonio de Olivéira Salazar miniszterelnök nevéhez és a hírhedt politikai rendőrsége (PIDE) ténykedéséhez fűződik. A portugál kollektív emlékezetben ma is fájdalmas sebeket tép fel a múltidézés, lassan negyven éve ért véget a rémuralom, mégsem megy problémamentesen az akkori traumák feldolgozása, a kikényszerített, félelemből, megalkuvásból elkövetett tettek erkölcsi megítélése. Susana de Sousa Dias radikális módszerhez nyúl: egykori politikai elítéltek elé teszi a börtönben készült nyilvántartási fotóikat, és emlékeik felidézésére kéri őket, ám mi, nézők, soha nem látjuk a történetek mesélőit. A felvételek rendkívüli érzékenységgel kevert hangjai azonban sokat elárulnak reakcióikról, érzelmeikről: a csöndek, a háttérzajok nem a képek aláfestéséül szolgálnak. A sajátos módszer az áldozatokat tanúkká varázsolja, akiknek történetei leleplezik a gyilkos hatalom működésének mechanizmusát.
6. Granito: Hogyan fogjunk diktátort (Granito: How to Nail a Dictator)
Pamela Yates/USA/2011/103’
Ha az elkötelezett dokumentumfilmes mentalitást valami alapján tanítani lehetne, ha megfelelő eszközöket kellene találni arra, hogy ezt a hozzáállást filmes nyelvre átültessék, keresve sem találnánk Pamela Yates alkotásánál jobbat.
Fiatal filmesként forgatta le az 1982-es a When the Mountains Tremble c. filmet, amely később törvényszéki bizonyítékként szolgált egy népirtással vádolt katonai diktátor ellen.
A guatemalai polgárháborúról tudósító alkotó akkor még fel sem ismerhette a filmszalagok valódi értékét, jelentőségét. A Granito azonban tételesen végighalad azokon az eseményeken, amelyeket akkor rögzített, ám a kétezres évekből visszanézve átértékelődnek, átértelmeződnek a polgárháborús tettek, hatalmi szerepek. A gerillamozgalom, az őslakos maják elleni rémtettek, és későbbi küzdelmük felidézése nemcsak helyreállítja a kollektív emlékezetet. Folyamatosan kérdéseket fogalmaz meg arról, milyen szerepe lehet mindebben a dokumentumfilmezés fázisainak a felvételek rögzítésétől a vágáson át egészen az anyag felhasználásáig.
A végeredmény, ahogyan a Nobel-békedíjas maja polgárjogi aktivista mondja, egy homokszemhez hasonlítható, amely megsokszorozódva egy homokviharban jelentősen átformálhatja a környező tájat.
7. Temetőklub (Cemetery Club)
Tali Shemesh/Izrael/2006/90′
„Herzl-hegyi Akadémia” vagy „temetőklub”? A filmszereplő nagymama és filmrendező unokája közötti vitával indul a kiváló izraeli dokumentumfilm, de mi nézők már a cím alapján tudjuk, ki került ki győztesen. A szimbolikus párbaj nem véletlenül szerepel a film elején: azt a szubjektív, folyamatosan önmagára visszautaló, saját eszközeire rákérdező filmes hozzáállást hivatott példázni, amely nélkül színvonalas valóságfilmet aligha képzelhetünk el.
Egy Lengyelországból áttelepült nyugdíjasokból álló társaság öt évét követi nyomon a film. Hogyan igyekeznek pezsgő szellemi közeget teremtve elűzni magányukat, a közösség erejével úrrá lenni az öregedő test okozta fájdalmakon?
Tali Shemesh filmrendezőnő látszólag a klub működése apropóján fest hol derűs, hol fájdalmas portrét az öregségről, az elmúlásról, miközben ráközelít saját családtagjaira és kapcsolataikra. A film azonban ennél jóval többet ad: észrevétlenül vonja figyelmünket a megörökítés módjára. A múltidézés személyessége a közvetítő anyag, ami pillanatokra felvillan, az pedig maga a történelem.
8. Hasadás (Torn)
Ronit Kerstner/Izrael/2011/72’
Lehet-e valaki egyszerre katolikus pap és hithű zsidó? Romuald Waszkinel már több, mint egy évtizede szolgált a lengyel katolikus egyházban, amikor megtudta, hogy ő valójában zsidó szülők gyermekeként jött a világra, Jacob Wekslerként, de a szülei örökbe adták egy vallásos lengyel családnak, mielőtt elhurcolták őket a gázkamrába. A nyugdíjaskorhoz közeledvén Romuald¬/Jacob elvonul egy vallásos izraeli kibucba, hogy megismerje a zsidó létet. A film az ő hihetetlen utazását mutatja be. Látjuk misét celebrálni a lublini templomban és látjuk, ahogy megtanulja a szigorú vallási előírások szerint élt zsidó élet szabályait. De lehet-e kétféle, mélyen átélt hittel élni? Megtarthatja-e katolikus hitét zsidóként és befogadja-e őt a zsidó vallási közösség és az izraeli állam?
9. Ruanda. Rajtunk keresztül az emberiség… (Rwanda. A travers nous, l’humanité…)
Marie France-Collard/Belgium, Ruanda/2006/105’
A ruandai népírtás tizedik évfordulóján készült ez a különleges film, amely a Ruanda ’94 című színházi előadás mentén dolgozza fel a többszázezer tuszi és mérsékelt hutu áldozatot követelő mészárlás történetét. Hogyan tud egy színházi előadás szembenézni ezzel a rettenetes, még beforratlan sebként jelenlévő valósággal? Túlélők a színpadon és a nézőtéren is. Mit jelent a katarzis annak az asszonynak, aki a színpadon ülve többszáz ember előtt elmeséli hogyan veszítette el a családját? És mit jelent ez annak a nézőnek, akivel ugyanaz megtörtént? Milyen válaszokat ad ez a reflexió a ruandaiak mindennapjaiban jelenlévő és minden nap megélt súlyos kérdésekre, mint például arra, hogyan lehet együtt élni a szomszéddal, aki lemészárolta a gyereked, a testvéred, vagy az anyád.
A film érzékletesen és hátborzongató erővel teszi fel ezeket a kérdéseket, és oly módon, hogy nem tudjuk elhessegetni őket. A kérdések számunkra is érvényesek.
Auschwitz-rekviem kritikaírói pályázat
Pályázati kiírás:
A fesztivál programjából tetszés szerint kiválasztott filmekről a kritikákat 5-8000 karakter terjedelemben, a kitöltött pályázati adatlappal a következő e-mail címre várják a szervezők: requieminhungary@gmail.com
A pályázatok beérkezésének határideje: 2012. október 18.
A pályázat célja nemcsak a fesztivál filmjeinek szélesebb körben való megismertetése, hanem az írások segítségével felhívni a figyelmet a dokumentumfilmekben rejlő értékekre. A pályaművek elkészítésével a szervezők arra szeretnék ösztönözni a szerzőket és az olvasókat, hogy a bemutatott filmeken keresztül tanuljanak értelmezni történelmi traumákat, társadalmi problémákat.
A kritikákat háromtagú zsűri bírálja el:
Gelencsér Gábor egyetemi tanár, ELTE Média és Művészetelméleti Intézet
Kőszeg Áron programszervező, Romédia Alapítvány
Pócsik Andrea egyetemi tanár, PPKE Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet
Az első öt helyezett ajándék dvd és könyvcsomagban részesül (a Kugler Art Galéria és a Magvető Könyvkiadó felajánlása), valamint publikálási lehetőséget kap a filmtett.hu Erdélyi Filmes Portálon.
A díjak átadására október 26-án, a dokumentumfilm fesztiválnyitó ünnepségén kerül sor.
No Comment