Friedkin visszatért, McConaughey újjászületett


Killing Joe

Gyilkos Joe (Killer Joe) rendező: William Friedkin, főszereplők: Matthew McConaughey, Emile Hirsch, Juno Temple, Thomas Haden Church, Gina Gershon, amerikai thriller, 102 perc, 2011 (18)

Az 1996-os Fargoban komoly értékítéletet fogalmaznak meg Coenék a maguk keserédes és szatirikus módján: mennyire éri meg embervért oltani valamicske pénzért (emlékszünk a jelenetre, amelyben a várandós rendőr, Francis McDormand szájából el is hangzik: „Az élet sokkal több, mint egy marék pénz, tudja? Pedig milyen szép napunk van.”). William Friedkin Gyilkos Joe-ja is hasonló gondolatot vet fel, de az ő világában szemernyi remény sincs a mocsokban és tudatlanságban fetrengő, kisstílű emberek számára.

Gyilkos Joe

Bár a Gyilkos Joe 2011-es film, nálunk még csak most került a mozikba, de ennek is örülni kell, mert a 18-as besorolású alkotások különösen nagy rizikófaktort jelentenek, hiszen nem akkora közönséget céloznak meg, mint mondjuk a Judd Apatow-filmek, így esélyes lehet az oltári bukás. Friedkin új filmje viszont ellentmondás nélkül megérdemli helyét a műsoron, ahogy a piros karikát is. A nyolcvan felé közeledő rendező ugyanis egy olyan szórakoztató, de egyben brutálisan erős filmet készített Tracy Letts színdarabjából, amit a szélsőségek finom ábrázolása, kifordult világa és az azonosulásra minden szempontból alkalmatlan szereplői ellenére is rendkívül élvez a néző a már-már beteges fekete humora miatt.

A Gyilkos Joe éppen olyan, mint a címszereplő: Joe-nak két élete van, detektív és bérgyilkos is, infantilis gyerek és egyben racionális férfi. A film is éppen ezt a kettősséget hordozza magában: egyrészről egy bűncselekmény elkövetésének hátterét meséli el, ami fokozatosan formálódik családi drámává, másrészről teszi mindezt rengeteg fekete humorral és groteszk jelenettel (főleg Joe és záloga között), de egyik felé sem mozdul, a két oldal határán zseniálisan egyensúlyoz, s ezzel csak erősíti az együttes hatást.

Gyilkos Joe

Éppen ezért nehezen húzható a filmre konkrét műfaj, keveredik benne a thriller, a noir, a szatíra és az abszurd családi dráma. A suttyó drogdíler fiú a helyi gengszterek tartozásának kiegyenlítésére kitalálja, hogy apjával együtt ölessék meg gyűlölt anyját, mert annak életbiztosítása hosszú időre megoldaná minden gondjukat. A végtelenül ostoba és üresfejű apa belemegy, amit az infantilis, de kedves húg, valamint a ripacs és számító mostohaanya sem ellenez. Mivel rátermettség hiányában egyikük sem tudná ezt megtenni, felbérlik gyilkos Joe-t, pénzszűkében pedig a lánytestvért ajánlják fel zálogként. A bérgyilkos megjelenése felkavarja az addig is törött lábakon álló családi idillt, ami főleg a Joe és a húg közt kialakuló kapcsolatnak, így a férfi túlzott érdekeltségének és precizitásának köszönhető.

A címszerepben lubickoló Matthew McConaughey a Magic Mike-ban még csak mellékszerepben, itt viszont főszerepben játszhatott el egy tökéletesen rászabott karaktert, reméljük, végleg hátrahagyva a limonádé romkomok világát. Ha ilyen szerepeket vállal, még tíz év és ő lesz az idős Dennis Hopper. A Gyilkos Joe-ban nem a bűntett elkövetésén van a hangsúly (a filmnek ez kb. tíz percét teszi ki), hanem a szereplők egymáshoz való kapcsolatán, de különösen Joe személyiségén. Hol totálisan kimért, pedáns, tisztelettudó és precíz, hol pedig velejéig romlott, őrült és gyomorforgató, de még a legdinamikusabb, érzelmileg legmozgalmasabb jelenetekben is nyugodtsággal viselkedik, ami csak hangsúlyozza a mélyen lappangó őrületét. A film utolsó negyed órája erősen arcon csapja a nézőt, mind az orális nemi erőszakkal, mind a betegesen idilli családi vacsora képével, de mindez Joe karakterének csúcsra járatása.

Nem is pusztán a trágárság, vagy a meztelenkedés, az erőszak és perverzitás naturális ábrázolása, hanem ezek össztánca egy texasi, mocsokban tocsogó lakókocsi-telepen az, ami miatt 18-as karikát kaphatott a film, és ami a nézőben is valóban zsigerig ható élményt okoz, és sokáig maradandó élmény is lesz, kiváltképp a zárójelenet dinamikussága miatt. Friedkin még most is ki tudja verni azt a biztosítékot, nem csak a negyven évvel korábbi Őrdögűzővel. Közelebb a nyolcvanhoz olyan tökös filmet készített, mint amilyeneket Clint Eastwood utóbbi alkotásai közt találunk. Ugyan hullámzó Friedkin életműve, de amikor épp jó passzban van, akkor zseniálisat alkot.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A viszkisnő
Következő cikk Zenei klipek - a sivatagban kocsikázós

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..