Felcsípve (20 ans d’écart) rendező: David Moreau, főszereplők: Virginie Efira, Pierre Niney, Charles Berling, Gilles Cohen, Amélie Glenn, Camille Japy, Michaël Abiteboul, francia vígjáték, 92 perc, 2013 (16)
Az eddig főleg más műfajban utazó David Moreau filmjében a szerelem rózsaszín robogón érkezik és tesz pár kört, majd leparkol. Könnyed francia vígjáték, mely felfrissít, mint egy nyári zápor.
Nem tudom, a franciák hogy vannak vele, de állítólag a magyarok hetven százaléka kifejezetten utálja a munkáját. Persze mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy mi aztán tényleg apait-anyait beleadunk és joggal várjuk az elismerést. És mikor úgy érezzük, hogy a hőn áhított pozíció már csak egy karnyújtásnyira van, akkor jön az igazi pofára esés. Főnökeink – legtöbbször a HR-essel karöltve – valami olyasmit akarnak tőlünk, amire vagy nem számítottunk, vagy reméltük, hogy megússzuk valahogy. Ez lehet simán csak egy hosszabb nyelv, egy nehézgép-kezelői tanfolyam, vagy éppen egy pasi. Ez utóbbi hiányzik Alice (Virginie Efira), a 40 éves, elvált divatmagazin-szerkesztő életből, aki szinte kizárólag a munkájának él. Csipszen, kólán és szkájpon szocializálódott lányát is elsősorban mások nevelik, nem véletlen, hogy úgy néz ki, mint egy kedves, aranyos, beszélő villanybojler. És bár a szakmai karrierjén kívül Alice-t más nem nagyon érdekli, mégis úgy tűnik, hogy a pasi hiánya jelenti az igazi akadályt ahhoz, hogy végre főszerkesztő lehessen. Mikor Alice feltűnik a vásznon, szinte egyszerre fogalmazódik meg hangosan a nézőkben a kérdés, hogy lehet valaki ennyire csinos és szép, holott egy francia divatmagazin 40 éves szerkesztőjének ez mondhatni munkaköri kötelessége. És itt van Balthazar (Pierre Niney), az Alice-nál 20 évvel fiatalabb egyetemista. Meglepődünk, hogy az egyik pillanatban mennyire ügyetlen és naiv, a másikban meg talán túlságosan is komoly és határozott, miközben a felnőttkor küszöbén álló fiatal férfitől ez teljesen természetes. A két ember esélye, hogy jobban megismerje egymást nagyjából nulla. Aztán mégis.
Hogy végül is ki csíp fel kit, még sokáig fogja vita tárgyát képezni. Vagy nem. Kettőjükről egy félreérthetetlen – értsd: meg lehetne éppenséggel magyarázni, csak nem érdemes – helyzetben kép készül, mely azonnal fel is kerül a világhálóra, így Alice a magazinnál főszerkesztő-jelölt státuszba kerül. A hirtelen jött „kapcsolat” Alice-nak kedvez, ezért belemegy az ismerkedős játékba, bár tudja, hogy a fiú érzéseit nem lehet a végtelenségig kihasználni. A történet kettejük csetlését-botlását mutatja be, tulajdonképpen azt, hogy hogyan lesz az egyéni érdekből kölcsönös érzelem. Kapcsolatuk a kezdettől fogva érdekes, ugyanakkor szinte természetes, hogy a filmben szereplő férfiak kivétel nélkül mind náluk jóval fiatalabb nőkkel tűnnek fel. A mozi nem a meglévő és a jövőben várható problémákra koncentrál, egymás életének, munkájának, családjának megismerése is inkább vicces, mintsem elgondolkodtató helyzeteket szül, nem elfeledve azt a tényt, hogy Alice már bejárta azt az utat, amit Balthazar még csak most fog. Többször felteszik a kérdést, hogy mi lesz velük később, évek múlva, de válaszolni valahogy senki nem akar. Igazából nem is baj, élvezik a jelent, a pillanatot, egymást. Játékuk meggyőző, főleg annak tudatában, hogy a köztük lévő korkülönbség valójában csak 12 év. Könnyed kikapcsolódás céljából egy francia vígjátékra beülni még mindig nem jelent kockázatot, leszámítva talán az Asterix-filmeket.
No Comment