Nincs megállás – Fordulópont kritika


Fordulópont (En solitaire/Turning tide), rendező: Christophe Offenstein, szereplők: Francois Cluzet, Guillaume Canet, Samy Seghir, Virginie Efira, Dana Prigent, francia kalandfilm, 97 perc, 2013. (12)

A Föld felszínét sokkal nagyobb arányban borítja víz, mint amilyen arányban mozifilmek helyszínéül szolgál. Ezekben a filmekben az a közös, hogy valamennyi emlékezetes alkotás, legyen szó akár a Giga Shark vs. Giant Octopusról, akár a Nagy kékségről. A „vizes” forgatás a szokásostól eltérő technikát és gondolkodást igényel az egész stábtól. Frédéric Petitjean ötletét az eddig főként operatőrként tevékenykedő Cristophe Offenstein filmesítette meg.

http://www.lsdo-sit.lnet.fr/fichiers/fiches/photos/1/34/7951/Avant-premiere-film-En-Solitaire-01-CreditGaumont.jpgA történet szerint a fiatal és ambiciózus Frank Devril (Guillaume Canet) Kubica szindrómában szenved, ezért nem sokkal a Vendée Globe vitorlásverseny rajtja előtt lezúzza magát. Yann Kermadecnek (Francois Cluzet), a rutinos öreg rókának ezzel egy régi álma teljesül, indulhat a versenyen. Yann nem mellesleg Frank húgával, Marieval (Vriginie Efira) kavar. Kermadec számára nagyon jól indul a verseny, azonban ha csak erről szólna ez az egyébként gyönyörűen fényképezett mozi, még a legnagyobb vitorlás fanok is beájulnának. Éppen ezért a főhős magánélete, az otthoniak is szerepet kapnak, ráadásul a nyílt vízen sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy általában egy ilyen versenyen lenni szokott, egy váratlan helyzet morális kérdéseket vet fel és döntés elé állítja hajósunkat. Yann lánya, Léa (Dana Prigent) kettesben marad Marieval, amire eddig még nem volt példa és kapcsolatuk finoman szólva nem mentes a feszültségektől. Frank a hajója miatt tiszta ideg. Amikor a kormánylapát megsérül, Kermadec a javítás idejére megállni kényszerül a part közelében. Már ismét úton van, amikor észreveszi, hogy Mano Ixa (Samy Seghir), az afrikai menekült is a hajón van. Mivel a verseny lényege, hogy a versenyzők egyedül hajózzák körbe a Földet, minden áron meg akar szabadulni a potyautastól. Ettől kezdve hol a Léa-Marie, hol a Yann-Mano párosért izgulhatunk, miközben Frank még mindig tiszta ideg a hajója miatt.

http://www.cinechronicle.com/wp-content/uploads/2013/10/En-Solitaire.jpgA végkifejlet, ha nem is egyértelmű, de azért nagy csavart ne várjon senki. Szurkolunk ennek a mogorva, de mégis szeretetre méltó fickónak, hogy mind a vízben, mind a parton szerencséje legyen. Közben hallgatjuk a zenét, elcsodálkozunk ezen a mérnöki remekművön, a csúcstechnológián, ami formatervezési szempontból sem utolsó, gyönyörködünk a hullámokban, a jéghegyekben, a naplementében és elhisszük, hogy az ismét zseniális Cluzet mindent maga csinál (amúgy majdnem). Mint tudjuk, a legmagasabb hegyet is azért másszák meg, mert ott van.

Mano egyetlen célja, hogy eljusson Franciaországba, ezért számára felfoghatatlan, hogy valaki miért vágyik el onnan és egyáltalán, miért akarja egyedül körülhajózni a Földet. Fel is teszi a kérdést, de konkrét választ nem kap. Erre ott van a film. Vannak emberek, akik nem bírnak megülni a fenekükön. A többiek menjenek moziba és nézzék meg, mert tényleg jó. Kalózok nem lesznek, csak delfinek. Nem kell mindent túlspilázni.

http://www.youtube.com/watch?v=qnky20vE_LI[/embed]

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Jennifer Lawrence nem kegyelmez
Következő cikk RövidZárlat - ELTE diplomafilmek vetítése az Átriumban