A Hobbit – Smaug pusztasága



A Hobbit – Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug), rendező: Peter Jackson, szereplők: Martin Freeman, Richard Armitage, Ian McKellen, Benedict Cumberbatch, Jed Brophy, Ken Stott, Stephen Hunter, amerikai – új-zélandi fantasy, 161 perc, 2013. (12)

Törprofizmus 

Az első részben a kötőszavakat is megfilmesítő és a bandukolás mellett főleg a törpék konyha- és énekművészetére koncentráló Peter Jackson a folytatásban olyan tempót diktál, hogy alig bírjuk követni. 

Philip K. Dick rajongóként tétlenül néztem végig, ahogy a néhány oldalas Emlékárusítás nagyban és kicsiben novellából egészestés Emlékmás lett (ráadásul kétszer!), a Második változatból Az elhagyott bolygó, a Fizetségből A felejtés bére…és még sorolhatnám. A közösségi oldalak elterjedésével ma már hangot adhatunk véleményünknek, ha kedvencünk filmes feldolgozását istenkáromlásként éljük meg. El kell fogadnunk ugyanakkor, hogy ma egyre több olyan irodalmi mű kerül vászonra, melyekkel korábban senki nem próbálkozott, vagy ha igen, akkor kevés sikerrel.
12 évvel ezelőtt jött egy nagy ember a világ túlsó feléről és olyat tett A gyűrűk urával, amiért 3 évig ingyenbérlet járt a Kodak Színházba. Azt nem tudom, hogy végül Peter Jacksonról a dél-afrikai Bloemfontein városában, J. R. R. Tolkien szülővárosában neveztek-e el utcát, de az biztos, hogy a feldolgozás heves érzelmi reakciót váltott ki mindenkiből. Minimum kómában kellett töltenie valakinek ezeket az éveket, ha váratlanul érte a Hobbit megfilmesítésének híre. Nézzük el Jacksonnak, hogy kezdettől fogva trilógiában gondolkodott, de egyrészt mostanában ez a menő, másrészt kellett már egy-egy új Iphone a lurkóknak, ráadásul az európai körútat is beígérte az asszonynak, meg az új Volvót.

Az első részt nagyjából annyi izgalmat rejtett magában, mint a Hófehérke és a hét törpe, be is aludtam rajta rendesen, de jó keresztény módjára megbocsátottam és beültem a folytatásra. Valószínűleg Jackson is érezte, hogy ez így nem lesz jó, mert ebbe a részbe belevett mindent, amit Tolkien valaha papírra vetett, még a széljegyzetet is (khmmm…azt is, amit nem). Olyan háromórás CGI orgiát rendezett a vásznon, hogy az ezt legjobban megközelítő (de nyomába se érő) élmények átélése érdekében minimum Ibizára kell mennünk a Pachába. Hőseink most már nem fogják vissza magukat és minden akadályt leküzdve tartanak a végcél felé. Hangzatos nevű helyeken hangzatos nevű lények próbálják meg elfogyasztani, de legalább is feltartóztatni őket. Végül jön a nagy találkozás a sárkánnyal, mit még sokáig fogunk emlegetni.
Szögezzük le, a film Tolkien regénye nyomán készült. Sokan vannak, akik ezt a nyomot úgy képzelik el, mint egy esőáztatta erdei ösvényt, ahol még egy Lada Niva is csak előre tud menni, én inkább úgy fogom fel, mint egy aszfaltozott utat, amin lehet haladni, de félre is lehet állni, amiről le lehet térni, vagy akár meg is lehet fordulni. A Tolkien rajongok halmazának és a Jackson rajongók halmazának metszete az elmúlt 12 évben folyamatosan változott, amiben nem találni semmi kivetnivalót. A könyv gyakorlatilag elfogyott, kíváncsian várom a folytatást, nem félve attól, hogy új-zélandi barátunk nem fogja tudni mivel megtölteni az utolsó három órát. Nem csinálok drámát, megkaptam, amit akartam.

http://youtu.be/VTPs4uDsvqs

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Cinema 2013
Következő cikk „Franciaországban nem lenne annyira problematikus egy ilyen komédia” – Interjú Orosz Dénessel