Pofázunk és végünk (Ride Along); rendező: Tim Story; szereplők: Ice Cube, Kevin Hart, John Leguizamo, Tika Sumpter; színes, szinkronizált, amerikai akció-vígjáték, 99 perc, 2014; 16
Tajtékos lótusz és Sötét pöröly kontra Omar
Miután két komolyabb humorista már csak négylábú patásként tudja fenntartani színészi karrierjét (Eddie Murphy – Shrek szamara, Chris Rock – Madagaszkár Marty-ja) Hollywood úgy gondolta itt az ideje ebben a műfajban utazó éppen aktuális Kevin Hartot átigazolni a filmvászonra.
A történet szerint a szerb fegyverkereskedők után nyomozó James Payton (Ice Cube) régóta szeretné elkapni az eddig senki által sem látott, vagy ismert nagyfőnököt Omart (Lawrence Fishburne). Húga (Tika Sumpter) eközben egy az rendőr akadémiára felvételizni vágyó, ám jelenleg egy iskolai felügyelőként dolgozó sráccal Bennel (Kevin Hart) él együtt. Ben, hogy lemondjon nyomozói ambícióiról, és testvére kezéről, James elviszi, egy napra, megmutatva neki milyen is valójában ez a munkakör.
Ahogy megszokhattuk az ilyen buddy filmektől nem a történet fogja elvinni a hátán a filmet, hanem a két karakter alakítása. A helyzetszituációk sablonossága felejthető lenne, ha egy Axel Foley (Beverly Hills-i zsaru – Eddie Murphy) , vagy Mike Lowrey/J ügynök (Will Smith – Bad Boys/Men in Black), esetleg egy James Carter nyomozó (Chris Tucker – Csúcsformában) játszaná el őket. A legutóbbi színésszel Ice Cube, már szerepelt is a Végre péntek című filmben, ezért is lehet, hogy mostani kollégája is ráhajaz az alakítását illetően. Ám Hart karakter életre hívása sajnos az esetek 90%-ában átcsap olyasfajta ripacskodó bénázásba, ami miatt azon is elgondolkoztam, nem-e Jar Jar Binks játékát tanulmányozta a szerepre készülve. Mr. Cube végig hozza a kemény karaktert, akin semmilyen jellemfejlődés nem vehető észre sem az arcán, (ami miatt olyan, mint egy fekete Bud Spencer, és emiatt egyik grimasza nagyon jó helyzetkomikumnak számít néha) sem a játékban ezért helyette mások mondják ki háromszor is, hogy ő sem tökéletes.
A szokásos a család a legfontosabb, és szeressük egymást gyerekek mellett három fontosabb mondanivalót rág a szánkba a film. Az első az egyik viccesebb jelenet, ahol Kevin Hart levezeti a srácnak mi lesz, ha nem jár suliba.
A második, egy pro-kontra érvelést hoz fel a videó játékok mellett. Miszerint, hiába vagy platina szintű játékos, a fegyverrel még így se tudsz bánni. De! Két dolgot is jobban ismersz általuk, mint a rendőrőrs legkiválóbb embere, még hozzá a fegyvereket beazonosítását névről, ami egy komoly nyomra vezet, és a gránátok használatát. Sose voltam nyomozói pozícióban, de még is él bennem a feltevés, miszerint ha szerb fegyverkereskedőket akarok elkapni, nem kellene tudnom, hogy mit hoznak be az országba? Persze én csak egy magyar átlagember vagyok, nem egy hollywoodi forgatókönyvíró, hogy ezt logikusan lássam.
A harmadik pedig a fegyverek fontossága. Mert, a mindennapi életben, ha nem lehet valakire szavakkal, vagy tettekkel hatni mi a megoldás? Fegyvert nyomni a fejéhez! A következő két mondatra kristály tisztán emlékszem: „a fegyvertől önbizalmam lenne”, „Lövöldözni fogok, ma senkit se lőttem még le”.
Természetesen vannak pozitív pontjai is a filmnek, például a Mass Effect plakát a falon. De visszatérve a komolyságra, arra gondoltam, amikor is többször megmutatják, nekünk mennyire nem tisztelik manapság az emberek ezt a hivatást. Továbbá van még benne egy kifigurázás is a szakmára nézve a hatalommal való visszaéléses szituáció, amikor Ice Cube hamis vádakkal fenyegetni kezdi az egyik informátor srácot, hogy mit csinálhasson vele, ha nem beszél? Mindenki egyszerre: Lelőhesse!
A helyszínekre azért még adtam volna, mert eléggé jól kinéző pedáns külvárosi házak között találkozunk az utcai kemény arcokkal, és ha a nyóckerben forgott volna, jobban elhiszem, hogy ezekkel az alakokkal vigyázni kell.
Aki továbbra is szeretné követni az amerikai trendeket, az üljön be rá, ugyanis odakint hatalmas siker lett, már készül a második rész. Ha viszont egészségesebb zsánert keres ebben a kategóriában, akkor ajánlom inkább a 48 órát.
