Noé (Noah), rendező: Darren Aronofsky, szereplők: Russell Crowe, Emma Watson, Logan Lerman, Jennifer Connelly, Kevin Durand, Sir Anthony Hopkins, Douglas Booth; színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 134 perc, 2014 (12)
Isten álláspontját nem ismerjük
Van egy férfi. Akit kiválasztott az Isten. Meglátja a jövőt. Megmenti a világot. És csak azt viszi magával, akit érdemesnek tart rá. Tömören így lehetne összefoglalni, Darren Aronofsky szuperprodukciójának történetét.
Rögtön kiderül, hogy ez amolyan fantasy-féle, látványközpontú feldolgozás. A fényképezés gyűrűkurás giccsképeit meg-megszakítják a kézből filmezett pankrátoros-feketehattyús képek, amelyek igen rosszul állnak a 3D technológiának, amivel az operatőr aztán fel is hagy velük a film közepe tájékán.
Hatalmas CGI koncepció kíséri végig a filmet, harcoló kőóriásokkal, állatsereglettel, világító lélektündérekkel, de sajnos ez sem pótolja az eredeti dramaturgia hiányát. Ezerszer hallott beszélgetések, kiszámítható fordulatok (és nem azért, mert mind ismerjük a bibliai történetet, ó nem). A jelmezek és a hajköltemények olyan zavaróan kortalanok (talán kora középkoriak?), már már legrosszabb filmes emlékeink waterworld-vízivilági mélységeit juttatják eszünkbe. Egy kis raszta, egy kis farmerkabát, trimmelt szakáll, szedett szemöldök… A sántikáló látványvilágban dekoratív színfolt Emma Watson, akinek még a visszafogottabb szinkronon is átüt túltátogó színésziskolás játéka.
A cselekmény annyit változtat a Biblián (a sok kéretlen akción és csatajeleneten kívül), hogy Noé három fiából csak egynek van „felesége” (a már említett Watson) ráadásul az is meddő. A történet a film második felében kezd érdekesebb lenni, miután Noé mégsem talál két kisebb fiának feleséget, a bárka mégis elindul. Noé úgy dönt, az ember túlságosan gonosz, ezért nem szaporodhat tovább a Földön. Isten álláspontját nem ismerjük meg a helyzetről, mivel a filmben Noéval (talán szerencsés módon) nemigen kommunikálnak. A meddő lány mégis teherbe esik, két kislányt hoz a világra, a szaporulat kérdése megoldva, már csak Noén múlik, akarja-e az újranépesedést…
Sajnos keveset látunk Russel Crow-ból a filmben. Aronofsky előző két filmjével ellentétben nem a főhős karakterváltozása köré építi a filmet, holott az ezúttal is elvihette volna ezt az alkotást. Helyette rengeteg kompromisszummal, egy stúdiónyomásra változtatható fantasy-maszlagba fogott bele, ami az utolsó, szivárvány-kör-égboltos képig úszik a giccsben.
Meg kell jegyezni, hogy ilyen monumentálisan és érzékletesen még sosem ábrázolták a bibliai Noé bárkáját. Rengeteg madarat, hüllőt és négylábút formáztak meg a tökéletes látványért, ami igazán lenyűgöző. Fantasy-kalad-filmdrámának látványos és szórakoztató darabja ez az Özönvíz-feldolgozás. Emellett szívből reméljük, hogy ez a film csak egy rövid, nagyon sötét vargabetű a Darren Aronofsky életműben.
