X-Men – Az eljövendő múlt napjai


asdasdasasdasdasdd
X-Men – Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past), rendező: Bryan Singer, szereplők: Hugh Jackman, Michael Fassbender, Patrick Stewart, James McAvoy, Ian McKellen, Jennifer Lawrence, 
színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 131 perc, 2014 (16)

Ha Zack Snyder is visszatér a képregényes gyökereihez, ahogy Singer is tette, akkor nem aggódnék az új Batman filmért.

Annyira jól lett átcsiszolva az egész, mintha tényleg az első X-men óta erre készültek volna, pedig az időben való ugrálásnak nehéz levezetése nem könnyű feladat, úgy, hogy a közönség is elégedetten bólogasson, hogy mi miért volt. Mindezek ellenére, sikerült annyira egybefonni a szerteágazó történetszálakat, hogy különálló filmként is megállja helyét Singer alkotása.
Ennek a kulcsa, hogy az InterCom a projekt közelébe sem engedte David S.Goyert, aki az Acélember és az elkövetkezendő DC filmek megerőszakolásán dolgozik. Mégis voltak, akiknek ez is sok volt. A közös nevező az álomgyárban és a magyar forgalmazókban, hogy elfelejtik, ezeket a filmeket, nem a pókhasú, kopasz, izompólós kreténeknek gyártják, akiket beengednek a sajtóvetítésre, és büszkén mesélik, hogy 7-en jöttek, de csak egy írja a cikket. Hanem nekünk, az egyszerű „geek” közösségnek, akik a metrón bujkálva olvassuk a képregényeinket, és a Mekdönciben a happy mealeket, az öcsénknek kérjük, holott egykék vagyunk. Mi rajzolunk fanartokat, mi beszélünk a filmről, mi írunk róla cikkeket, mi vesszük meg az összekuporgatott fizetésünkből a figurákat, és mi öltözünk be a karaktereknek Conokon. Nem azok az evolúciós titánok, akik nem értik, miért nem vaskarmai vannak Farkasnak, amikor több utalás is volt a filmben, hogy az adamantium csontváz később került csak a testébe.
x-men-days-of-future-past-james-mcavoy-michael-fassbender

Pedig szerintem, ha erre beültek, akkor a Terminátor sem lehet messze tőlük, hiszen abban is sok a robbanás, és az ilyen egyszerű emberek koponyáinak összezúzása, sőt, a történet ugyanez szinte. Csak itt egy mutánst (Farkas – Hugh Jackman) küldenek vissza a jövőből, hogy a múltban történt eseményeket meggátolva elhárítsa azt a jövőképet, amiben élnek.
És most, hogy végleg elvágtam magam, minden premier előtti vetítéstől, megemlíteném még azt is, hogy a filmet teljesen felesleges 3D-ben nézni. Amíg a Csodálatos Pókember 2-nél ki voltak dolgozva ezek az effektek nem egyszer, itt sima 2D-nek hatott minden, pedig nem soványka a film a monumentális részektől.

Quicksilver és Scarlet Witch

Viszont piros pont az íróknak, amiért a 70-es évek atmoszférájába becsempésztek, egy jelenetet James Tiberius Kirkkel. Van  öt igen erős alakításokról híres színészünk, amely nevek között nem szerepel Jennifer Lawrence (Raven/Mystique). Sajnálom, de nekem még mindig túlhypeolt a hölgyemény, tényleg jók a túlburjánzó aktfotókra hajazó jelenetei  felvett jelenetek nagy része, de szerintem azt a díjesőt, és hírverést, ami körülette zajlik, megérdemelhetnék Hollywood elfeledett mostoha gyermekei, mint Alan Rickman, vagy Gary Oldman, vagy akár a másik két nagy öreg, akiket az egy nyamvadt jelenetben feltűnő Anna Paquin (Vadóc/Rogue) mögé raktak a stáblistán!

Quicksilvert (Evan Peters) már a tumblrünkön rebloggolva tudtam, hogy imádni fogom, lezser, stílusosan letojok mindent, kaotikus karakter nem volt ennyire jellemző rá egyik-másik médiában sem (Magneto /Michael Fassbender, és Sir Ian McKellen/ fiaként), hogy is lehetett volna? Inkább ilyen zsarnokoskodó idióta volt, mint az apja, és természetesen, ahogy megszoktuk, neki is kevés szerep jut, mint minden eddigi király karakternek (lásd. Nightcrawler: X2, vagy Gambit + Deadpool: Farkas Kezdetek). Röviden, lehet én is szürkére fújatom a hajam hétfőre.

A poénok és a dráma kiegyensúlyozásának tökéletes összhangja a film. A színészi alakítások annyira visszaadják a hangulatot, mintha tényleg évek óta gyötörnék őket az Őrszemek. A fiatalkori X professzor (James McAvoy) karakter fejlődése, és vívódásai számomra kerekebbek voltak, mint Magnetoé, mégis mindenkinek megalapozott cselekedetei vannak észérvekkel alátámasztva, amik kristálytisztán kirajzolják, egyikük miért a pacifista hozzáállással próbál úrrá lenni a káoszon, míg a másik a terrort alkalmazva, akar uralkodni.  Mindvégig kettejük harca az, ami a film mozgatórugója a többiek, csak néha kapnak hangsúlyosabb szerepet. Kiolvashatóan visszaadja a 131 percnyi mozgókép azt is, hogy ha eltekintünk, a szupererőktől láthatjuk, hogy egyszerű emberekről van szó, mindennapi problémákkal, akiket nem az hajt előre, hogy öngyógyítóak, vagy, hogy átszaladnak a falakon, hanem a filmben is elhangzó és közülünk is sokak által elutasított remény.
Végül, ha engem küldenének vissza tudatilag a testembe, azon fáradoznék, hogy találkozhassam Stan Lee-vel, és hogy ne engedjen, egy filmnyi játékidőt eltelni a cameoja nélkül, mint ahogy itt is történt.
10/8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 10 dollárért benne lehetsz az új Star Wars epizódban!
Következő cikk Az ördög Pradát visel - könyvkritika