A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája (Michael Kohlhaas); rendező: Arnaud des Pallieres; szereplők: Mads Mikkelsen, Mélusine Mayance, Delphine Chuillot, David Bennent; színes, feliratos, francia-német történelmi dráma, 122 perc, 2013
A lócsiszár legendája, avagy Mads Mikkelsen nélkül ez a feldolgozás feledésbe merült volna.
Emlékszem, amikor az Oliver Stone-féle Nagy Sándor hatalmas port kavart a mozikban, ugyanis mindenki a hódításait szerette volna látni, helyette a karakter jellemét kerekítették ki a történetben. 
Nincs ez másképpen Arnaud des Pallieres által vezényelt féltucatnyi irodalmi és filmes adaptációt megélt Heinrich von Kleist művével sem.
Michael Kohlhaas (Mads Mikkelsen) lókereskedő, akit egy fiatal báró (Swann Arlaud) és annak emberei törvénytelenül megvámolnak, melynek következtében zálogul náluk hagyja két hátaslovát. Amikor elküldi César (David Bennent) szolgáját, hogy hozza vissza őket, meglepve tapasztalja, gazdájának hátasai igavonásra lettek kényszerítve, s teljesen legyengültek. Amikor ezt látva szóvá tenné a bárónál, válaszképpen kutyákat uszítanak rá.
Az események következtében Kohlhaas személyesen keresi fel panaszával a bárót, ám annak szolgái megmutatván lovait, zárt ajtók mögé rejtőznek követelései elől. Ezután ügyvédjét keresi fel, akit megfenyegetnek, majd személyesen a hercegnéhez indulna elégtételt venni, ám felesége ragaszkodik, ahhoz hagy menjen helyette, aminek következtében áldozatul esik a konfliktusnak. Miután törvényes úton hiába próbálta érvényesíteni igazát, úgy gondolja, radikálisabb módszerekhez kell nyúlnia, amely során megtámadja, majd végig kergeti a bárót és embereit az országon.
A rendező új környezetbe helyezi a történetet, miszerint a XVI. századi német föld helyett, most Franciaországban játszódik ezzel szemléltetve egy kis vérfrissítést a történet mesélés szempontjából. Ennek ellenére üzenete továbbra se változik, mert a manapság is aktuális értékről szól, mint az elnyomás elleni harc, a szabadsághoz való jog. A kastélyban folyó bosszúhadjárat során, még kiélvezhetjük a harcok adta megtorlás ízét, ám ezt követően látszik nem erre fektették a hangsúlyt. A poszteren szereplő, kissé nézőcsalogató hatalmas kard egyszer sem kerül használatra Isten igazából. Szóval, aki harcoló Hannibált szeretne látni, az inkább nézze meg a Valhalla – A vikingek felemelkedését Mikkelsentől.
Elértünk tehát ahhoz a ponthoz, hogy leírhatom, ez egy művész mozi, amelyben a rendező teljes egészében a főszereplőjére épít nem a cselekményre. Ami abból a szempontból is elég nagy probléma, mert készpénznek veszi, hogy a a néző ismeri a történetet. Hiába kedvelem annyira Mads Mikkelsent (hogy ismét leírtam a nevét), sajnos tartalmas tekintete sem meséli el az elnyújtott jelentek során, valójában mi is történt, hiába működik az atmoszféra a folyamatosan zümmögő legyekkel és a süvítő széllel.
Összegzésképpen a színdarabok rendezéséből átigazolt Pallieres első filmje nem rossz, azonban húzónév nélkül kevés lett volna a nagyközönség számára. És ezt nem a megbántott igazságérzetem, minden más elé helyező Kohlhaas-szindrómám mondatja velem.
