A nyolcadik utas: a Halál – Rendezői változat


Alien_The_Directors_Cut

A nyolcadik utas: a Halál – Rendezői változat (Alien – Director’s Cut), rendező: Ridley Scott, szereplők: Sigourney Weaver, John Hurt, Tom Skerritt, Veronica Cartwright, Harry Dean Stanton, Ian Holm, Yaphet Kotto, amerikai sci-fi, 118 perc, 1979. (18)

Kirobbanó siker

A filmtörténet legkarakteresebb gonosza első alkalommal feni emberre a fogait. Fogakból pedig jó sok van.

1981-ben, az akkor megszokott késéssel mutatták be nálunk a filmet. A hatéves Hujbi éppen a Maci olvas és a Maci ír – kísérleti – tankönyvekből szívta magába a tudás alapjait az 1. számú Kondor Béla Általános Iskolában (2 volt belőle) és fogalma sem volt arról, hogy mi történik a nagyvilágban. Később, mivel nagyim a könyvszakmában dolgozott, elsők között olvashattam ET, Luke Skywalker vagy éppen Indiana Jones kalandjait. Nem volt ez másként A nyolcadik utas: a Halál 1987-es kiadásával (Kozmosz Fantasztikus Könyvek) sem, olvasás közben gyorsan el is döntöttem, hogy a film megnézésével még várok néhány évet.
A könyvet Alan Dean Foster követte el, akinek az első Star Trek film történetét köszönhetjük és annak ellenére, hogy a könyv nem a neve alatt jött ki, a Csillagok háborújához nem kevés köze volt. És biztosan nem csak én olvastam a Jedi-kristályt (könyvben Erőpróba) a Robur magazinban…Telt, múlt az idő, a második rész később nagy kedvenc lett, de az első valahogy kimaradt. Igen, tegnap a Corvinban megtörtént a nagy coming out – köszönöm a tapsot -, én ezt a filmet még soha nem láttam. Annak ellenére, hogy a könyvet nagyon régen vettem utoljára a kezembe, minden fontosabb momentumra emlékeztem, így lényegében két kérdés maradt: ugyanazt kapom-e vissza, amit annak idején magam előtt láttam olvasás közben és a megijedős részekre lélekben felkészülve be fogok-e fosni, avagy sem.
alien
Maga a történet rém egyszerű, simán büntetni kéne azt, akinek korábban már eszébe jutott, de valamiért magában tartotta. Nos, a megjelenítésben egyáltalán nem csalódtam. A Csillagok háborúja egy új szintre emelte a mozit, amit Ridley Scott és stábja (részben az előbb említett filmből) meg tudott lépni. A rendező precizitása, aprólékossága és egyéni látásmódja már ebben a viszonylag korai munkájában megmutatkozik. A művészek által tervezett díszletek, járművek, kosztümök és maga a szörny a film védjegyévé váltak. Meg lehet mosolyogni a falakon futó gégecsöveket, a konnektorokat és a számítógépet, de egyrészt nem ezeken van a lényeg, másrészt abban az időben azért ez rendesen ütött. Viszont mai szemmel nézve ez a film már nem sokkoló (félreértés ne essék, ettől még nem ciki rosszul lenni nézés közben). Amit az akkori gyomor nem vett be, azt megkapjuk az esti hírekben ömlesztve öt perc alatt. Persze, egyértelműen többről van szó, minthogy egy latexruhába öltözött magas, vékony fickó szűk folyosókon kerget erősen verejtékező embereket (egyes ismerőseim szerint nem). Mint írtam, a könyvet olvasva számítottam a történésekre, de azért meg tudott lepni. Ridley Scottnak az atmoszférateremtés, feszültségkeltés érdekében már akkor sem kellett a szomszédba mennie. Most, hogy megnéztem, nálam ez a film az a kategória, amit nem fogok minden nap elővenni, de ígérem, ott lesz a gyűjteményemben, hogy bármikor, meg tudjam nézni, ha úgy tartja kedvem. Örök darab, nem hiszem, hogy a mostani „sikerfilmek” bármelyikét 35 év múlva teltház előtt fogják játszani. Fél pont levonás a hangért, valamit csináljatok srácok.

9.5/10

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az üldözött
Következő cikk 100 ikonikus filmjelenet