Lavina (Force Majeure/Turist), rendező: Ruben Östlund, szereplők: Johannes Kuhnke, Lisa Loven Kongsli, Vincent Wettergren, Clara Wettergren, Kristofer Hivju, svéd-dán-norvég játékfilm, 118 perc, 2014. (16)
Lejtmenet
Egy lavina félelmetes rombolásra képes, beleértve a férfiak tekintélyét is. Vajon ösztönös cselekedeteink mennyire elfogadhatóak egy sztereotípiáktól cseppet sem mentes társadalomban? Boncolgatunk, boncolgatunk, de közben a fanyar skandináv humort sem kell nélkülöznünk. Ruben Östlund a Play-jel a Titanic Filmfesztiválon Hullámtörők-díjat nyert. A Lavinát a Fehér istennel együtt válogatták be Cannes-ban versenyprogramon kívül és megkapta a zsűri díját.
Ruben Östlund sí dokumentumfilmekkel kezdte pályafutását a kilencvenes évek elején, majd a svéd film megújulásért küzdő mozgalom egyik élharcosává vált. Alkotásai, melyek fő témája az egyén és a modern társadalom, rangos díjakat tudhatnak magukénak, nincs ez másként a Lavinával sem.
A történet szerint egy svéd család síelni megy a francia Alpokba. Apa (Johannes Kuhnke) egész évben hajtott, mint az állat, nagyon kijár már neki a pihenés. Az étterem teraszán ülnek, amikor egy lavina közelít feléjük. Az ijedségen és azon kívül, hogy aznap mindenki mirelit kaját eszik ebédre, semmi különös nem történik. Vagyis de. A teremtés koronáját még a síbakancs és a családja iránt érzett felelősség sem képes annyira lelassítani, hogy hangos csattogással, mindenkinél gyorsabban hagyja el a helyszínt. Eközben anya (Lisa Loven Kongsli) hópárducként veti rá magát a két gyerekre (Vincent és Clara Wettergren).
Ne szépítsünk, apára nézve ez roppant kellemetlen. Egy darabig mindenki próbál úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, de végül a felszínre törnek az érzelmek. A beszélgetést egyáltalán nem könnyíti meg, hogy a családfő teljesen máshogy emlékszik a történtekre, a terápiába ráadásul olyanokat vonnak be, akiktől a hagyományos családmodell kissé távol áll. A férjet egy másik pár férfitagja (a Trónok harcából sokaknak ismerős lehet Kristofer Hrivju) veszi pártfogásába – hiszen ha egy férfit sérelem ér, akkor valamennyi férfit sérelem ér -, de ezzel saját kapcsolatát sodorja veszélybe. Telnek a napok és miközben mindenki felsorakoztatja a maga érveit, várjuk, hogy végre ki legyen mondva, egy férfi minden helyzetben legyen férfi.
Vajon apa bírja a strapát, vagy összeomlik? Ösztönök ütköznek a társadalmi elvárásokkal és kérdésként merül fel, a férfiak tekintélye alanyi jogon jár, vagy azt ki kell érdemelni? És úgy általában, leraktunk-e mindent az asztalra, ha megteremtettük az anyagi biztonságot? Úgy tűnik, vannak bűnök, amiket még az egyébként laza svédek sem tudnak megbocsátani. A rendező a feszültséget humorral próbálja oldani, ugyanakkor a komor zene és képek nem hagyják feledtetni velünk a helyzet súlyosságát. A film utolsó két jelenete az én verziómból hiányozna, mert a Lavina ezek nélkül is működik. A kevesebb néha több. Ettől eltekintve a „polanskis”atmoszféra skandináv csomagolása valami egészen eredetit és elgondolkodtatót hozott létre, Ruben Östlund a fekete pályán is megállta a helyét.
