VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan; rendező: Reisz Gábor; szereplők: Ferenczik Áron, Horváth Miklós, Győriványi Bálint, Owczarek Tomi, Lukács Roland, Jakab Juli; színes, magyar vígjáték, 90 perc, 2014
Nincsen más csak jó
Áron a húszas évei vége felé jár. Diplomája van, munkája nincs, a barátnője pedig épp most hagyta el. Ebédelni anyuékhoz jár, a barátaival meg néha inni. Egy átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy az este folyamán vásárolt egy repülőjegyet Lisszabonba Úgy dönt, hogy, habár se munkája, se pénze nincsen, mégis elmegy Portugáliába.
Nehéz a dolga az elsőfilmeseknek. Sok múlik azon, hogy a közönség hogyan jön ki a moziból, megjegyzi-e az alkotók nevét. Mert egy első film ugye legyen olyan, ami után érdemes végigolvasni a stáblistát.
Meg aztán a szakma. Hosszú évekre megakaszthat egy karriert a rossz debütálás. Itthon pedig igazán nem sok kell ahhoz, hogy megbukjon egy film.
Ezért bátor vállalkozás a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Részünkről szkeptikus várakozás előzte meg a filmet, mivel a magyar piacon évről évre bepróbálkozik valaki az amatőr színészekkel, az improvizációval meg a hihetetlenül alacsony költségvetéssel, és a szomorú tapasztalatok azt igazolják, hogy ez Tarr Bélától Mundruczó Kornélig még senkinek sem jött ez igazán össze.
Most mégis itt van egy rendező, Reisz Gábornak hívják, és összerakott egy olyan csapatot, amivel az elmúlt évtized talán legőszintébb magyar filmjét sikerült elkészítenie. Mert divatja van a magyar beszédnek, a társadalmi problémák és megoldhatatlanságok egymás szemére vetésének, de mindezt általában egy olyan túlzó, didaktikus, sőt hatásvadász pózoktól sem mentes köntösben sikerül tálalni, hogy a mondanivaló az esetek nagytöbbségében messze elkerüli a néző szívét.
A drámaelméletben időről időre szóba kerül, hogy bizonyos háborúk és társadalmi tragédiák után, a 20. század után, csak abszurd, groteszk módon érdemes magunkról beszélni.
Talán ez az abszurd ábrázolásmód, ami naggyá, igazzá teszi Reisz Gábor történetét.
A nem-habostorta élet, ez a végtelen nihil, a hepiend-nélküliség, szóval minden, ami minket itthon körülvesz, olyan játszi könnyedséggel van ábrázolva, hogy könnyű szívvel végignevetjük ezt az egyáltalán nem meseszerű filmet. Jó néhány emlékezetes, a jövőben talán szállóigévé váló jelenet is lejátszódik előttünk, amit egy ilyen írásnak ki kellene emelnie, most kivételesen mégsem írnánk le egyet sem. Hadd legyen minden olvasónak élmény az első kockától az utolsóig.
„Ez van, s minden mindegy. Kincsem nincsen más csak jó.” – énekli főhősünk, miközben legördül a stáblista, és mi úgy jövünk ki a moziból, hogy ezt érdemes, ez az ami miatt érdemes. Végigcsinálni, nevetni, beszélni.
Aztán az jut eszünkbe, hogy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan olyan film, amit minden magyar mozinézőnek látnia kell.
