A légy kalandos Oscarja


Rófusz Ferenc dolgozik
Bucsi Réka Symphony no. 42 című alkotása bekerült a 10 legjobb animációs film közé, melyek közül 5 versenghet majd az Oscarért.

Volt már nekünk egy Oscar-díjas animációs rövidfilmünk. Az elkészítés körülményeinél már csak a díj átvétele sikerült kalandosabbra.

Előzmények

Az ötlet 1976-ban született meg. Az NSZK-ban betiltották Pier Paolo Pasolini Salo, avagy Szodoma 120 napja című filmjét és ebben az évben lett öngyilkos Latinovits Zoltán.  A projekt akkor még Bogár címen futott, de Művészeti Tanács nem hagyta jóvá.

Eredetileg a legyet nem csapták volna agyon, hanem berepült volna üldözője szemébe, majd onnan el. A szőrösszívű elvtársaknak azonban ez a változat nem tetszett. A filmtervet többszöri próbálkozás után végül elfogadták, ami nagy részben Hankiss Elemérnek, a Pannónia Filmstúdió akkori dramaturgjának köszönhető.

A film

A légy – a világon elsőként – háttéranimációs technikával készült. 3.600 rajzból 2 év alatt állították össze a kész filmet, Rófusz Ferenc vízfesték helyett zsírkrétát használt, előbbit nem találta kielégítőnek.

Amikor 1980-ban kész lett, mindent a politika oldaláról vizsgáltak, ki a légy és ki üldözi?

Díjak

A rajzfilm Krakkóban és Ottawában is rangos díjat nyert. Ottawában Rófusz az első sorból fogadta a vastapsot, Bill Little John, a Disney animátora ölelte magához és hívta el Los Angelesbe. Ennek a kérésnek még eleget tett, de Tampereiben és az Oscaron már nem lehetett ott.

Rófusz FerencAz Oscar

Az 53. Oscar-gálát 1981. március 31-én tartották. A legjobb animációs rövidfilm kategóriának három jelöltje volt, a 3 perces A légy, a tavaly elhunyt, 2 Oscar-díjas francia-kanadai Frédéric Back (89) 11 perces Tout rienje és az angol-kanadai Michael Mills (nem az REM-ből) 4 perces History of the World in Three Minutes Flatje.

Rófusz politikai okokból nem utazhatott ki, a Szabad Európa Rádióból tudta meg, hogy Oscar-díjas lett. Helyette Dósai István, a Hungarofilm vezérigazgatója vette át a díjat, aki Rófusznak adta ki magát. A turpisság azonban kiderült, a rendőrség még azon az éjszakán a szállodában lefoglalta a szobrot és azt csak másfél hónappal később Rófusznak adták ki.  A rendező politikai menedékjogot kérhetett volna, de nem élt ezzel a lehetőséggel, nem akart disszidálni.

Élet az Oscar után

Rófusz egy évvel a rendszerváltás előtt végül – Németországon keresztül – Kanadában telepedett le. Két év múlva már saját stúdiója volt, amit a komputeres animálás széleskörű elterjedése miatt mára megszüntetett. A kanadai állam a biciklis balesetek visszaszorítására egy animációs filmet rendelt tőle, amit ugyancsak háttéranimációs technikával készített el. A Road Warriror az év reklámfilmje lett. 2011-ben Kossuth-díjat kapott.

https://www.youtube.com/watch?v=VISBnLUbKcg

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Csillagok között - kritika
Következő cikk Hetedik sor kvízjáték 3.0 stáblista