Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje) / Birdman, rendező: Alejandro González Innáritu, szereplők: Michael Keaton, Emma Stone, Edward Norton, Naomi Watts, amerikai vígjáték, 119 perc, 2014. (16)
Szuperhős színészek vs. színész szuperhősök
Batman és Hulk egy moziban, de nem úgy, ahogy azt elképzeljük. Nemsokára az is kiderül, hogy Michael Keaton az Arany Glóbusz mellé begyűjti-e az Oscart is.
Miután Riggan Thomson (Michael Keaton) visszautasítja a nagysikerű Birdman sokadik folytatását, lehúzzák a klotyón. Valahogy mégis visszamászik és sikerül megkapaszkodnia a fajansz szélében. Most éppen azon izgul, hogy valaki le ne hajtsa az ülőkét. 
Valamilyen oknál fogva a nagy visszatérést a Brodwayn képzeli el, és mi tulajdonképpen egy színdarab megszületésének lehetünk szemtanúi, pontosabban a színfalak mögött zajló történéseknek. Biztos, ami biztos, leszerződtetnek egy sztárt, Mike-ot (Edward Norton), aki nem kicsit van elszállva magától. A bemutatóig csak néhány nap van hátra, az író, producer, rendező, főszereplő Riggan Thomson kezéből az irányítás kezd kicsúszni. Megjelenik az elvonót megjárt lánya (Emma Stone) és volt felesége (Naomi Watts) is, de kolléganőjével (Andrea Riseborough) és jobbkezével (Zach Galifianakis) is meg kell vívnia mindennapos harcát.
A színpad kevés, de annál meghatározóbb szerephez jut, az egész film egy szinte vágás nélküli őrületes rohanás a szűk folyosókon, ahonnan időnként bemegyünk az öltözőbe, fel a tetőre, vagy éppen ki az utcára és a szomszédos kocsmába. Majd vissza. És ha ez nem lenne elég, Riggan Thomson tárgyakat mozgat az akaratával, miközben egy furcsa hang beszél hozzá.
A filmben minden és mindenki megkapja a magáét, a színház, a filmszakma, a színészek (különösen a szuperhősöket alakítók), a kritikusok, a közösségi oldalak, de „szép” gondolatokat hallunk és látunk érzésekről, félelmekről, vágyakról stb. Az alkotók apait-anyait beleadtak, minden dicséretnek helye van és talán a negatív felhangnak is, de ilyen most nem jut az eszembe. Fogadjuk el, hogy a Birdman vígjáték, azonban egy percig se nézzük úgy, mert sokkal kevésbé fogjuk élvezni és továbbra is hagyjuk meg magunknak azt az illúziót, hogy a siker a nézőtéren dől el. Ja, és figyeljük a dobost!
%20–%20kritika){kind=link}