Utam az iskolába


SUR LE CHEMIN DE L'ECOLE un film de Pascal PlissonUtam az iskolába (Sur le chemin de l’école), rendező: Pascal Plisson, szereplők: Jackson Saikong. Salome Saikong, Noura Azzagagh, Zahira Badi, francia-kínai-dél-afrikai dokumentumfilm, 77 perc, 2013. (6)

utam az iskolábaSzámunkra az iskolába járás természetes dolog, de vannak gyerekek, akiknek ehhez a világ leggyönyörűbb, ám annál veszélyesebb tájain kell keresztülvágniuk. Cézar–díjas film olyan gyerekekről, akiknek az iskolába eljutni sokkal nehezebb, mint végigülni az egész napot a padban.

Emlékszem, olyan közel laktunk az általános iskolához, hogy a szüleim szeptember elsején még elkísértek a tanévnyitóra, de másodikán már nélkülük mentem és még a két testvérem is kidobtam az ovinál. Mielőtt valaki azzal jönne, ebből egy szó sem igaz, mert az óvodába csak nálam jóval idősebb testvér teheti be szülők nélkül a lábát, meg szeretném jegyezni, hogy a történet idején még állt a berlini fal és mi csak álmodozhattunk egy szabadabb világról.
Aztán vannak olyan helyek is – jobban belegondolva ezekből van több -, ahol a gyerekeknek kilométereket kell megtenniük az iskoláig és nem ám gyalogjárdán. Ez akár több órát is igénybe vehet, így nem ritka, hogy az egész hetet az iskolában töltik, mert egyszerűen nincs értelme ezt az utat minden nap megtenniük oda-vissza. Ez a film ilyen gyerekekről szól. Jackson kenyai. Minden alkalommal egy elefántcsordát kell megkerülniük öccsével, mert a látszólag békés állatok nagyon vehemensen védik a területüket.  Carlito argentin. Lóháton jár iskolába húgával, Patagónia füves pusztáin és meredek lejtőin visz az útjuk.  Zahira marokkói. Az Atlasz-hegységbe vájt keskeny utakon közelítik meg a legközelebbi települést, ahonnan, ha szerencséjük van, autóval mehetnek tovább. Samuel indiai. Egy házilag összetákolt, rozzant tolószékben ülve húzzák-vonják testvérei az iskoláig.
A táj gyönyörű, a gyerekek aranyosak és elszántak. Az eltérő kultúrák, vallások, nyelvek ellenére közös pont, hogy a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok, ismerősök mind támogatják a gyerekeket és kismilliószor hangzik el a tanulj, mert csak úgy lehet belőled valaki. Ez az a mondat, amiért a Tatuin farmján sokadik utolsó szezont lehúzó Luke Skywalker ölni tudott volna. Az iskolába járás annyira nem magától értetődő dolog, hogy egyenruha van, meg zászlófelvonás, meg himnusz és a tanárok még meg is köszönik, hogy eljöttek. Ezzel az ünnepélyes gesztussal éreztetik, hogy a gyerekek valami fontosnak, nagyszerűnek a résztvevői. Ezek után magától értetődik, hogy szereplőink mindannyian jó tanulók, sokra akarják vinni az életben, nagy terveik vannak és lakóhelyükön minél több gyerekeket rá akarnak beszélni a tanulásra. Egy kicsit erőltetett, de a dolog működik, mert iskolaválasztás előtt álló szülőként kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam, amiért a legnagyobb problémám az, hogy melyik van legközelebb és mennyire volt szimpatikus a tanító néni a bemutatóórán. Lusta gyerekekkel kötelező jelleggel megnézetném.

10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (81.)
Következő cikk 2001: Interstellar Odüsszeia